Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-18 / 7. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre ................................. 8 korona Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Megjelenik hetenkint pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az Fél évre ................................. 4 „ EDr. Magyaréin ®©r@§§ La|©§ előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Negyed évre .... 2 * Lajos ügyvéd Fehérgyarmat cimére küldendők. Beszámoló. Luby Géza kerületünk országgyűlési képviselője f. hó 12-én Szatniár- csekén, másnap pedig városunkban képviselői beszámoló beszédjét tartotta meg. Szatmárcsekén az ottani és környékbeli választó polgárok közül mintegy 600-an gyűltek egybe s a szabadban nagy lelkesedéssel hallgatták meg képviselőnk beszámolóját s aztán egyhangúlag őt ismét képviselővé jelölték. Városunkban e beszámoló a Már- kusz vendéglőjének nagy termében volt, a helybeli és környékbeli választók közül szintén sokan voltak ott jelen. Az értekezletet Kormány Lajos nyitotta meg s felkérte képviselőnket beszámolójának megtartására. Luby Géza országgyűlési képviselő igen tartalmas és lendületes beszédében indokolta a politikai magatartását s kifejezte a kerület iránti tántorithatlan ragaszkodását s törhetetlen hűségéről biztosította választóit. A midőn is politikai vonatkozású beszédét befejezte, azonnal folytatólagosan utalt arra, hogy kerületének és választóinak minden jogos köz és magán érdekeit szivén viselte s boldog volt ha bármikor is érdekünkben cselekedhetett. Meleg szavakban köszönte meg a választók osztatlan bizalmát és tántorithatlan ragaszkodását. Ezek után dr. Jármy Béla és Fábián Károly ref. lelkész tolmácsolták a választópolgároknak szeretett képviselőjük iránti odaadó ragaszkodását s tántorithatlan bizalomról és megdönthetetlen hűségükről biztosították. Dr. Boross Lajos felszólalása után az értekezlet a küszöbön lévő uj választások alkalmából Luby Géza országgyűlési képviselőt egyhangúlag s óriási lelkesedéssel képviselővé jelölte. Luby Géza szeretett képviselőnket mindannyian jól ismerjük s tudjuk azt, hogy ő munkásságát s az egész életét kizárólag kerülete s választó polgárai javára szentelte. Nincs e kerületben oly egyén a kit ő, ha hozzá fordult elutasított volna; nem volt soha oly jogos óhaj bárhonnan is ered az, a mit ő, ha felkérték, ne a legnagyobb lelkesedéssel karolt volna fel s ne iparkodott volna fáradságot nem ismerve diadalra jutattni. Kerületünk méltó hálaérzetének adott kifejezést akkor, a midőn őt egyhangúlag s oly igaz lelkesedéssel képviselőjévé jelölte. Kerületünkben Luby Gézának egyhangú választásra van biztos kilátása s e választás által a kerület emelkedett érzéséről és normális gondolkodásáról tesz tanúbizonyságot. Tavasz a télben. Mintha csak fenekestül felfordult volna minden. Nem volt ősz, nincsen tél. A hóesés csak elvétve gyönyörködtetett. Februárt Írunk a kalendáriumban, tehát még javában kéne átélnek dühön- genie, ehelyett tavaszi szellők lengedeznek s eső, folytonos eső szomorít ja a látóhalárt. Ha átéli poezist nélkülözzük is, ha a hófergetegek nem nyújtanak épületes látványt szemeinkPEÁK FERENCZ TRÉFÁI. (A »Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) Azt a szerencsét, hogy gyermekember létemre Deák Ferenccel, az Andrássy-kabinet tagjaival s a Deák-párt korifeusaival megismerkedhettem, annak a véletlennek köszönhettem, hogy Deák titkárja, Csengery, a maga részére titkárt kért az egyetem rektorától s Pauler Tivadar engemet dezignált. Ezen a réven, mint Csengery küldöttje — aki épen úgy, mint az öreg ur, török természetű ember volt s járni csak akkor járt, ha el nem kerülhette — gyakran megfordultam az Angol-királynőben. Hogy rákezdjek már annak elbeszélésébe, amit krónikám címül visel, előzetesen el kell mondanom, mi adott alkalmat arra, hogy Csengery, a nagy hallgató, a titkárok ideálja, akinél csakugyan el volt temetve minden titok, kivetkőzött természetéből s elmondta nekem a haza bölcsének azokat a csinjeit is, amelyekről én, mint teljesen ártatlan termésszetü dologról, bona fide ime föllebbentem a fátyolt s amelyek azéi’t nem kerültek soha köztudomásra, mert az illetőknek, akikkel megesett, nem volt érdekükben kikürtölni; mert Deák Ferencz soha sem kötötte a nagy harangra tréfáit s végre mert Csengery Csengery volt, akiből, mint a tóból a jeget, csákánynyal kellett kivágni a szót. Azt tartom vétket követtem volna el, ha elhallgatom, mert ha támad valamikor Deák Ferencnek hozzá méltó biográfussa, jelleme, humoros oldalának kidomboritására fölhasználhatja. Hát az az alkalom úgy esett, hogy Kemény és Csengery, s ez utóbival én is hivatalosak voltunk Széli Kristóf névnapi e- bédjére. Széli Kristóf, Széli Kálmán nagybátyja, abban az időben királyi táblai tanácselnök volt s Kristóf napját rendesen mogtartotta, még pedig Budapestnek akkoriban legelső vendéglőjében: a hires Mihalek-nél a Szervita téren, a moly arról volt nevezetes, hogy a főváros legrafináltabb gurmándjai ott adtak egymásnak találkozót. A Deák szoba Hiha- leknél, — a melyet Deáknak egy ott függő arcképéről neveztek igy — mint a többi helyiség is, bent volt az udvarban, a minek az a kellemes oldala volt, hogy a kocsirobaj nem zavarta a társalgást. Az említett Kristóf-napi ebédjén, ha jól emlékszem, a következők voltak jelen : Széli tanácsának bírái teljes számmal, két pótbiró, három jegyző; a miniszterek közül Eötvös és Horvát; Marsalkó és Ráth György tanácselnökök k végre a mi triumvirátusunk: Kemény, Csengery és én. Étkezés alatt, már a pecsenyéhez közel nagy vita támadt a táblabirák közt, — mert az tudnivaló, hogy a bírák soha sincsenek egy véleményen — arról, hogy Deák Ferenc mit mondott Kubának, mikor ez a kalapját a Deákéval elcserélte s azzal mentegetődzött, hogy egyforma a fejük. Horváth Illés, egy mérges kis táblabiró, nagyott ütött az asztalra és stentori hangon igy szólt: Azt mondta, hogy körül igen, de belül nem. A vita isten tudja hogyan végződött volna, ha Horváth Boldizsár igazságügyminiszter azt nem mondja: Hiszen itt a titkárja, majd meg mondja az. Csengery aztán nolens- volens elmondta, hogy Deák, aki, ha tréfált is, mindig tekintettel volt az emberek gyengéire, nem mondta azt, amit Horváth Illés olyan erősen állít, mert az maga egy kis burkolt öndicséretet foglalt volna magában, amit jobban került a tűznél; hanem azt mondta: Kii embernek is lehet nagy feje (Kuba ugyani« akkorka homonkulusz volt, mint Pap Géza); s csak mikor Kuba eltávozott, tette hozzá, de azt is halkan: Csak az a kérdés: mivel van tele. Mikor a társaság — alkonyaikor — a lehető legderüsebb kedvben szétoszlott, az ón mentorom, Csengery, a szabadban karén fogott s azt mondta:
