Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-16 / 50. szám
2. oldal. FEHÉRGY/RMATI HÍRLAP 1910. deczember 16. erkölcsi alap, a melyre életünket helyezhetnénk. Mert hiszen kétségtelen, hogy minden embernek első sorban saját magával kell számot vetnie, lenni kell egy bizonyos fokú megértésnek és megérteni akarásnak és szükséges, hogy önfegyelmezettség mellett legyen nemcsak ellentálló erő bennünk, hanem megalkudni tudás is. Vagy nevezzük lemondásnak; egyre megy. Hiszen igy még nagyobb erény, emberi erőt jelentő képesség. Csakhogy e* a nagy hiba. Belekerülünk az élet forgatagába s azt hisszük, hogy nekünk is forogni kell; oda állunk a sodratag partjára és mi magunk vetjük bele magunkat az áradatba; nem kerüljük, hanem keresve-keressük azt, a mit parányi belátással bár jó eleve tudunk, hogy önmegtartóztatás, önfegyelmezettség hiján átkos végzetünk lesz. Ez, ez lenne pedig az erkölcsi erő s ha kényszerről beszélhetnénk ; ez a helyzet lenne az, a melyet erkölcsi érzésünk, belátásunk megkövetel és ezáltal, igy szereznénk meg lelkűnknek a megnyugtatót, életünkben a kiegyenlítőt, ha lelkünk szavára hallgatnánk. Balga, hiszékeny, délibáb u- tán futó emberek ! Lélekben, testben erkölcsileg és anyagilag ösz- szezuzva, vergődve avagy megsemmisülve hiába tördelitek kezeteket,hiába hangoztattok nagy tételeket; magatok, ti magatok vagy— Ez igái. Magam is éreatem, hogy •gyre gyengülök, csak nem akartam bevallani magamnak. De ha még tokáig tartott volna, öeszeroskadtam volna. Jobb a halál, mint a hotstas, kínos haldoklás. — Anyagilag is előnyös ez a haláleset. Most nem kell fizetni ajáradékot. Nemsokára hásat vehetek, ami aranyos jövőt biztosit Charlottenak. . . . — Levettem mama nyakáról a láncot, melyet oly szívesen viselt. Legyen a gyermeké, emlékül szeretett nagymamájáról. As öreg hölgy mozdulatlanul állt. Nem mert tenni egyetlen lépést, nehogy elárulja jelenlétét. A langyos nyári levegőt, mely az ablakon beömlött, jéghidegnek érezte. Azután újra veje hangját hallotta. — Ne menj be hozzá. Jobb, he nem látod többé. A halottkém mindjárt itt lesz, hogy kiállítsa a halotti bizonyítványt .......... Én majd szeretni foglak helyette is . . . Ölelkeztek s a fiatal asssony felsóhajtott : — Szegény mama! . . . Igazad van igy jobb. Neki is, nekünk is. Eltávoztak. Bremieux asssony úgy állt ott, mint egy sóbálvány. — Irgalmas Isten! Mily könnyen megvigasztalódtak ! Mintha már évtizedek óta halva volnék! Megtántorodott. Tünö erővel leoldotta nyakáról a láncot és visszatette az uj dobozba. Fehér ajka halkan suttogta: tok okai balsorsotoknak, mert hiányzik belőletik a felismerés, az önfegyelmezetség, az ellentálló képesség a mi mind, mind együttvéve erkölcsi srőt képez, Balga, hiszékeny szegény emberek ! Mennyi a magyar. Uj népszámlálás lesz. A nép még most is fél tőle, csakúgy, mint Augusztus római csásiár korában. Mert a nidfödeles kunyhók egyszerű, naiv lelkű lakója azt hiszi, hogy a hivatalos járatú ur azért faggatja úgy ki töviről-hegyére ai ő összes vagyoni és családi viszonyairól, mert uj pénz- és vér-adót akarnak sodorítani a nyakába. Pedig már most is alig tud lé- lekzeni a nyomoiuságtól. Kiirhatatlan balhit a falusi nép közt, hogy mikor iróst vesznek föl a parasztról, mindig valami úri huncitság jár a nyomában. Azért aztán valami nagyon pedáns népszámlálást neu is igen lehet Magyarországon még ma sem keresztülvinni. Jól emlékszünk rá, mikor a földmivelési kormány a baromfitenyésztés emelése céljából staiisztikával a- kart magának tájékozódást szerezni, nem volt olyan módos magyar gazda, aki le ne tagadott volna egypár csirkéi Mert senki sem tudta meggyőzni arról, hogy az irás után jön a — csirke-adó. De a kormánynak szüksége van a népszámlálásra. Amint a jelekből sejthető, főleg azért, hogy az általános választójogról szóló törvényjavaslatot előterjeszthesse. E fontos reform — Szerettem volna magammal vinni a «irha, de ők nem akarják. Unokáimnak szánták. Egy pillanatig habozott, aztán megállította az óra ingáját. Majd szó nélkül odalépett az ablakhoz s óvatosan, zajtalanul becsukta. Azután remegő kézzel szép sorjába ismét meggyujtotta a gyertyákat. Vissza akarta tenni helyükre a koszorúkat is, de erre már nem volt ideje. Szédülni kezdett s érezte, hogy ereje fogytán van. Alig, hogy le tudta magát vetni az ágyra. Melle zihált, halantékaira a nyomás visszatért. A virágillat fojtogatta s eszmélete lassan tűnni kezdett. — Jobb igy, mondta a gyermekem. Jobb, ha meghalok. ... ám jó készen vagyok ! Az orvos mindjárt itt lesz, hogy kiállítsa a bizonyítványt halálomról. Nem szabad, hogy életben találjon! Oh, csak soha többé fel ne ébrednék! . . . Nagy, határtalanul mély fájdalmat okoztak! Most már nem esik nehezemre, megválni az élettől. A szó elhalt ajkain. Szemét behnnyta. Elaludt. Mikor az orvos odalépett a halotti ágyhoz, igy szólt a vőhös: — A halott arca köuytől nedves. Sirt mikor haldokolt? — Nem; egészen bizonyos, hogy nem Nem volt eszméleten, mikor meghalt. Szenvedés nélkül hunyt ell megalkotásának pedig nélkülözhetetlen előfeltétele a népviszonyok felől való kellő és pontos tájékozódás. Akármilyen fontos legyen is annak a népszámlálásnak az eredménye, a választói jog fontos reformját agyon nem ütheti, azt minden melléktekintet nélkül meg kell alkotni. Mikor a népszámlálás valószínű eredményeit latolgatjuk, önként is felelevenedik elménkben a régi jó zamatos magyar adoma, mely minden vonatkozásba, mindig és ma is találó. Az öreg magyar földesurnak „jelesére vizsgáz le latinból a fia. Első dolga tehát lefordítani magyar nyelvre a latin szövegű nemesi oklevelet. De az öreg nem adja oda neki a féltve őrzött kutyabőrt. Megrázza a fejét és igy érvel: — Sohse forditgasd le azt fiam. így legalább nem értjük. De magyarul tudja isten, milyen huncutság sül ki belőle ? Mert azt az oklovelet osztrák u- ralkodó, labanc érdekekből adta, Rákóczi árulásáért, elkobozott kuruc domíniummal, annak a bizonyos első ősnek. A népszámlálásnál is igy járhatunk. Először is nagyon szomorú dolgokat fog föltárni a kormánynak. Ha másból nem, hát a népszámlálásból majd megtudja a kormány, hogy milyen rombolást végzett itt az önös osztály-politika, mely kétféle elemet teremtett: néhány ezer kiváltságos mágnást, főurat, nagytőkést és sok-sok millió éhező, nyomorgó koldust. Ez a népszámlálás fel fogja tárni azt az ijesztő valóságot — melyet ma is csak a vak nem lát, — hogy mennyire megcsappant számbelileg a magyar faj. A magyar faj, melynek szine, virága, javaereje is odaát van Amerikában, munkaerejét idegen világ gazdagodására áldozni. Az ujoncozésoknál láttuk az ijesztő eredményt már, hogy alig akad száz közt öt-hat fegyverforgatásra alkalmas legény. Az izmos, egészséges karok idegenben keresnek boldogulást. A népszámlálás száraz adatokkal fogja bizonyítani, hogy mekkora pusztítást vitt véghez a becsületes szociális politika hiánya Magyarország népén egy rövid emberöltő alatt. Azért szinte fájó beletekinteni. De ha már meg kell lenni, hát vonjon is le belőle méltó okulást és tanulságot a kormány és a törvényhozás: bölcs szociális politikával egy virágzóbb, szebb jövendő korszak megteremtésére. Kérjük azokat a t. ez. előfizetőinket, akiknek előfizetésük lejárt, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen, mert lapunkat csakis előfizetőinknek küldjük.
