Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-12 / 32. szám
48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre ................................. 8 korona Fél évre................................. 4 „ Negyed évre .... 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. ________ Lapvezér: Luby Géza országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. Szünidei mérleg. A képviselőház elvégezte nyári munkaporcióját. Jó három hét alatt letárgyalt és megszavazott egész sereg törvényjavaslatot, tudatta az uj többség óhajtásait és terveit a királlyal, megszüntette az exlex állapotot s megszavazott egy több száz milliós kölcsönt, hogy legyen pénze a kormánynak a berendezkedésre s gazdálkodásra. A képviselőház vakációra való eloszlása ilyenkor nyári hőség idején, régi szokás, szinte törvény már a magyar parlament történetében. Hiába, nyáron nem igen lehet nálunk poliitkát csinálni, ilyenkor az ország egyik része arat, csépel, a másik része, amelyik egész évben dolgozik, pihenni megy, s ellankad minden érdeklődés a politika problémái és cselszővényei i- ránt. Majd ősszel, ha hűvösebb lesz, újra kezdheti dolgát a nemzeti akarat szövőgépe. A mérsékelt és radikális ellenzékiek egyaránt nyugodt lelkiismerettel oszolhatnak el, a közvélemény, még ha a kritikára éberebb lenne, se tehetne szemrehányást nekik. Megérdémlik a két hónapos pihenőt, mert emberséggel és lelkiismeretesen végezték munkájukat a baloldalon. Pedig menynyi kétség, mennyi bizonytalanság közepeit indult meg ez a munka, egyrészről mennyi keserűség, boszuvágy, másrészről milyen diadalmi mámor készült itt összecsapni, hogy betetőzze a három hónapos választási haroz izgalmait és kártevéseit. Az ellenzék elbu- sult tábora mögött fölemelte sötét árnyékát az obstrukció, az uj többség keze pedig a házszabályrevizió pallosán markolászott. De az emberek jobbak, mint a milyeneknek mutatják magukat. Az obstrukciós kedv apránkint kibugyborékolt az ellenzék korsójából, a sok panasz, kesergés megkönnyítette a sziveket. A jövő gondja sa jelen munkája megkomolyitotta mind a két oldalt, s az egyik, hogy a maga győzelmét igazolja, a másik, hogy a maga veszteségét az országgal még jobban fájlaltassa, szellemi és erkölcsi értékeinek legjavát vonultatta föl a három hétig tartó tornában. A harcz egy nagy e- rényt csíráztatott ki az emberekben, a nagyokban úgy, mint a legkissebbekben, azt az ambíciót, hogy ne lássák rosszabbnak a másiknál. Ez a virtus volt a parlamenti vita hajtóereje a háromheti ülésezés alatt. Hogy a haza függetlenségének, nemzeti önállóságunk diadalrajuthatá- sának és a nemzet vagyonosodása i- ránti törekvésnek erénye, ezek a kényes virágok nem hervadnak el a nyári hőség nyomán, nem perzselődnek-e ki a szivekből, ezen fordul meg a képviselőház őszi munkájának sorsa. Mi azzal a jó kívánsággal bocsátjuk vakációra a fáradt honatyánkat, hogy ápolgassák és öntözzék ezeket a virágokat a kánikulai napok alatt a pihenés csöndjében is, s frissen és herva- datlanul hozzák vissza magukkal szép szeptember végén. A létminimum. Az a rémséges esett, mely a közelmúltban nemcsak a főváros, hanem az egész ország társadalmát izgalomba hozta, sok olyan thémát vetett felszínre, amelyekkel okvetlenül foglalkoznunk kell. Ebből a garmadából, kiragadunk T. Szerkesztő ur! Ha irányzatára, tartalmára s feldolgozására nézve, elég érdekesnek s lapja méltóságához méltónak tartja az alábbi közleményt: tárcában méltóztassék közreadni. * * * Ezek nyomán kész őrömmel közöljük a jeles tollú és széles ismeretü Nagytiszteletü lelkész ur alábbi tárcáját. Szerkesztőség. * * * „A fehérgyarmati róm. kath. templom oltárképe“ cím alatt jelent meg a , .Fehér- gyarmati Hírlap“ julius 22-iki 29 számában egy tárca-közlemény, ami előttem, habár nem róm. kath. hanem református vagyok, nemcsak nem érdektelen, hanem éppen e rövid közlésre sarkaló ögyet tárgyal; midőn a fehérgyarmati katholikus templom oltárképét írja le, nemcsak alakjában s festője nevét is festése korát is megemlítve, hanem a tárgyat amit ábrázolt, majdnem tüzetesen ismertetve; úgy hogy szinte szemeiébe varázsolja a jelenetet, amelynek megörökítésére lön hivatva. Fájdalom! ... ez az oltárkép már csak volt; mórt a romboló elem végkép megsemmisítette ! . . . Talán — nem végkép’! . . . Ugy-e fehérgyarmati r. kath. kér. testvéreim! ... ha én azt a kifejezést: „talán nem végkép’“ — a bizonyosság határozott kitételévé tudnám tenni, jól esnék nektek; mert a megújított műremek oltárképre, ismét szent gyönyörködéssel tekinthetnénk. Ezt célozzák az én egyszerű soraim j Ne véljétek, hogy mint református lelkész, illetéktelenül avatkozom bele, a ti kizárólagosan felekezetinek tartható ügyetekbe. * * * Én szintén Fehérgyarmaton születtem; kezdő iskoláimat is ott végeztem 1836—1841- ig; amikor aztán a sárospataki kollégiumba vittek boldogult drága szülőim. Abból az időből ismertein én azt a szép, üde színekben tündöklött oltárképet, amely reám, még egyszerű, puritán vallás felekezetű gyermekre is lebilincselő hatást tett. — Nekünk református „Tömösvár“ városrészi iskolás gyermekeknek, szokásunkban volt, hogy mikor ami vasárnapi templomi istentisztelésünk bezárult s tanítóink a templomi hallottakról kikérdezve, hazabocsátottak, a még akkor folyamatban volt róm. kath. istentiszteletre — r. templomba — bementünk, testvéries rokonszenvvel néztük és hallgattuk meg róm. kath. gyermekbarátaink templomi ájtatoskodásait is, mely a vallásos érzelmet még inkább felköltö orgona által kisért művésziesebb énekléssel és utóbbi szertartásokkal egybekötve történt. De az ón figyelmemet legkülönösebben az az oltárkép bilincselte le . . . nem szakértelemmel, hanem ösztönszerüleg nagyrabe- esültem annak kompozícióját és művészi kivitelét ... az előtérben állott, — két vórta- nuságra elszánt apostol ihletett, búcsúzó mesés arca, meghatott érzést keltett bennem s a háttérben, az elfogatásukra kiküldött poroszlók sötét csoportulata bántólag hatott reám. Ez a hatás megmaradt emlékemben — állandóan kitörölhetetlenül. Természetesen, mint az életiskolában munkával és szenvedéssel is küzdő szegény fiú, csak, csak gyen- gélő emlékezéssel gondolhattam a boldog gyermekkorom hosszas emlékére is. * * * 1849. júliusában, mint sebesült honvéd vadászt, a bártfai szorostól Eperjesen, Kassán, Miskolczon, Gyöngyösön, Gödöllőn át Pestre szállítottak s ott az Üllői úti kórházzá alakított nagy kaszárnyában helyeztek el, de innen az osztrák és muszkasereg előha- ladása Pestet fenyegetvén a Dunán le — Foktűn át Kalocsára vittek; ahol aztán a legsúlyosabb sebesülteket és betegeket az érseki Lyceumban helyezték el, engem pedig a kinek sebei már hegedősnek indultak és a hozzám hasonlókat a városoa szállásoltak el s naponként csak egyszer — d. e. 8 órára kellett a lyceumi kórházban megjelennünk sebeink megvizsgálására s uj kötéssel ellátására. — Astán miénk lehetett a város, járkálhattunk, vagy a vendéglőben billiár- dozhattunk.
