Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-05 / 31. szám
31. szám. — II. évf. Megjelenik minden pénteken Fehérgyarmat, 1910. aug. 5. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .................................8 korona Fé l évre.................................4 „ Negyed évre .... 2 „ Egyes szám ára 20 fillér.____ ___ Lapvezé r: Luby Géza országgyűlési képviselő. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint as előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Baroae /véd Fe’ t címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. Népszámlálás, Ismét megszámlálják majd országunk lakosságát. A népmozgalmakról vezetett statisztika megkívánja, hogy az időnként felujittassék, hogy megtudja, hogy bizonyos időn belül mennyit változott, mennyit szaporodott az országlakossága. Nálunk tiz évenként szokták megszámlálni az ország népességét s igy ismét meg fogjuk tudni azt, hogy Magyarországnak mennyi jelenben a lakossága. A népszámlálás ebbeli fontosságán kívül azonban még sok olyan adat birtokába juttat, melyek segélyével reájövünk olyan ténybeli dolgokra, melyek következményeiben s eredményében esetleg a magyar faj supremáczi- ájára károsak s épen ezért alkalmasak az ezek ellen való védekezés módjainak megállapítására. így elsősorban meg fogjuk tudni, hogy tulajdonképen hány millió magyar ajkú, magyar anyanyelvű, magyar születésű ember lakja a négy folyó és hármas hegy hazáját. Megtudjuk majd mennyi a nemzetiségűek száma s hogy tulajdonképen a kultúra, az Írni olvasás az ősi ház. Irta: Schönwald Miklós. (A »Fehérgyarmati Hírlap“ tárczája.) Rozzanton áll az ősi hajlék, fü nőtte be a tágas udvart, ha kapuja előtt idegen megy el, hiába kiáltja be „ki van itthoni" hangjára senki sem felel. Ki is fclelno a lakatlan házból, ha csak a zugó vihar nem, mely meg-megrázza az ablaktáblákut, kitörve belőlük egy-egy még épen maradt üvoget. A szánalom képe ez a vén ősi hajlék. Tetejében nem fészkel a gólya, eresze alatt nem csicseregnek a kis madárkák, nem díszük kertjében a virág; a még élő vén fák is úgy megrázzák gulyáikat a szélben, mintha szabadulásért sóhajtanának. Az idő viszontagságaitól szennyes falai bután bámulnak az utazó elé, tornyában az „Ave Mari“-ára szóló kis harang meg van nómulva, szuetto gerendái düledezö félben lakóhelyül szolgálnak a baglyoknak és denevéreknek. De talán sohasem volt vigság tanyája, hogy oly visszariasztóan néz ki, vagy talán régi vigságát gyászolja. — Igen. — Évtizedek előtt pohárcsengés, dallamos női hang, vig zeneszó hallattszott ki belőle á messze távolba. Amennyire kerülik most, úgy keresték minő fokban van elterjedve, a magyarokéi nő fokban a nemzetiségek kö- zütt. Mert nem csak a lakosság számarányától függ valameiy ország uralmának kérdése. Nem csak akkor mondhatjuk, hogy a magyar faj hivatott ez ország kormányzására, amely ors/ágot ezer esztendő előtt Árpád vezér karddal hóditott meg nemzetének s amelyet ezer esztendő veszedelme, viharja közt véres küzdelmekkel tartottak fenn az utódok számára. Nem csak a számbeli többség az, mely a magyar faj szupremácziájátez országban biztosítja, nem csak a történeti mult s a hagyományok alapján levő jog biztosítja az államhatalmat a magyar fajnak, hanem igenis, ami manapság a legfontosabb a kulturális előrehaladása, melyben é- pen úgy vezet sőt nagyobb arányban, mint a minő arányban számbeli fen- sőbbsége a népszámlálási adatokból majd ki fog derülni. A népszámlálás még egyébb fájó sebeket is ki tud majd mutatni. Nemcsak azt, hogy az ország lakossága kooglemerát, tehát nem képez egységes nemzetet, ha nem ki fogja mutatni azt a fájó és égető sebünket is, melyet a akkor azt az ősi hajlékot. Hisz úgy szerették annak lakóit, az öreg Rétit jóságos tekintetével, a galambősz hajával, hát még leányát a bájos és örökké mosolygó angyali arczu Margitot. Hogy íelvirágozta a nép az ősi házat, a kisded kápolnát akkor, — azon a kedves napon, midőn Margit délezeg vőlegénye karján, kipirult arczczal bátran mondta el az „Istanengem úgy segéljent . . . “ Az öreg Réti megvendégelte a falu apraját-nagyját, hadd osztozzék mindenki az ő édes egyetlen gyermeke boldogságában. De a mily nagy volt az öreg Réti ö- röme, oly kevés ideig volt az tartós. Jenő, az ifjú férj egy ideig bájosnak találta ifjú nejét, el tudta űzni a perczek unalmasságát kedves körében, de később napról-napra kevesebbet időzött ottliol, unalmas volt neki a szerető nő körében lenni; az arcz már megszokott volt előtte, újabbat keresett, olyan volt, mint a pillangó, amely egyik virágról a másikra repül. Elment tehát a pillangó, hogy másik uj virágot keressen. — Keresett — és talált. Az egyiket megtalálta mosolygó ajkával. a másikat honn hagyta könnyes szemeivel, halovány arczával, örök szerelmével, néma bánatával. Hervadt napról-napra a remek virág, csak még a remény tartotta benne az életet. kivándorlás okoz a magyar nemzetnek. Rengeteg nagy a száma a magyar kivándorlóknak. Szinte olyan félelmetes arányszáma van, hogy ha a növekedés ilyen nagy lesz, mint a minőt a legutóbbi tiz év alatt konstantálhatunk, akkor nemsok idő múlva több magyar lesz Amerikában és a szomszédos Romániában, mint magában az anyaországban. S ezért jó a népszámlálás intézménye. De szerintünk a tiz esztendős terminus nagyon is könnyű, mert csakis a népszámlálások adják meg azt az impulsiv lökést a hatóságoknak s ezen tényezőknek, akik a bajokon segíteni tudnak és akarnak, amikor a népszámlálás adataiból merítenek meggyőződést az ország bajaiból s azokról az anomáliákról, melyek megszüntetése elsőrendű érdeke s követelménye ez ország jövendő boldogulásának. A népszámlálás megczáfolja majd azon nemzetiségi törekvések jogosultságát is, melyekkel a külföldi lapok hasábjait tömik teli a lelketlen és ha- zafiatlan nemzetiségi izgatók. Be fog bizonyosodni, hogy egyetlen nemzetiség még csak megközelítőleg sem éri Hátha vissaajő .... hátha mégsem feledi el végkép; óh! Ő megtudna neki bocsájtani, hisz még vétkével is úgy szereti. Oly szép volt a kedves Margit herva- dásában. A hervasztó, sorvasztó láz m4g szebbé tette, mórt pirt kölcsönzött halovány arczának. De látni lehetett, hogy az már csak olyan pir, mint mikor a nap haldokló sugarait visszaveti bucsuzásképen a távolból a láthatárra. Az öreg Réti látva leánya vesztét, a leghíresebb orvosokat hivatta össze. De hiába, a hosszas tanácskozás végeredménye is csak az lett, hogy „menthetetlen“ Mikor ezt megtudta az öreg, mogorva gondolkozóvá vált, keveset beszélt, csak néha-néha lehetett látni arczán azt a mosolyt, amely a csendes őrültség jele. Ilyenkor leült leánya betegágyához, simogatta arczocskáját, hogy ha jobban lisz édes violaszálam, csillagot varázsolok homlokodra, hogy szebb legyél s ha akkor visz- szajő Jenő, nem fog elhagyni téged soha. De Margitnak nem használt a vigasz, betegsége mindjobban kimerítette s midőn az ősz hervadt leveleket tépett a fáról, ezt a szegény hervadt virágot is elvitte a megsemmisülés honába. Ott feküdt az ifjú asszony a ravatalon hófehérbe öltözve, úgy nézett ki épen, mint menyasszony korában. Hogy Jenő mikéit vette hírét Margit
