Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-24 / 25. szám
48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .................................8 korona Fé l évre.................................4 „ Ne gyed évre .... 2 „ _________Egyes szám ára 20 fillér.______ Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: B>ir. Magyaréin ©©ross Lajj®§ A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Borosé Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. Aratás előtt Egy-két hét még s az aranykalászos rónaságon, hol az érett gabona felett még csak az énekes madarak zenéje hallatszik, megcsillan az éles kasza, hogy learassa azt a termést, azt a gyümölcsöt, mit majd egy esztendő véres-verejtékes munkája teremtett meg. Aratunk! Minő bűvösen hangzik e szó. Benne a munka jutalma, a fáradalmak, kínlódások ellenértéke. Van e szebb muzsika, összehangoltabb zene a kaszacsengésnél. Ismerhetünk e szebb danát az aratók vidám énekénél s gyönyörködhetik-e a szem gyönyörűbb látványban, mint az élettel megterhelt szekerek mesés látványosságában ?! Mégis csak a természet az ő mindenhatóságában nyújtja a legszebb, a legutánozhatatlanabb képét, semmi sem pótolhatja, semmi sem helyettesítheti őt. Az ő nagyszerűségének párja nincsen, az ő atyai gondoskodása felülmúl minden szülői szeretet. S mégis. Ebben a szent percben, mikor szemünket végiglegeltetjük a termőgabonától terhes aranykalászos rónákon, most mikor az élet sarjadzik a fekete humusból s barátságosan hajladoznak a terhes kalászok, az őket simogató langy szellő alatt, mégis olyan furcsa, olyan bántó gondolatok támadnak agyunkban, melyek nincsenek összhangzásban azokkal a szép képzetekkel, melyekkel a természet nékünk kínálkozik. Eszünkbe jut mindaz a baj, mindaz a sok gond és bánat, amit a gazdának a mai napig szenvednie és eltűrnie kelletett. Hányszor került válságos helyzetbe saját hibáján kivül. Hányszor rettegett a jégesők, a késői zivatarok alatt. Hányszor rimánkodott tehetetlenségében az egek Urához, hogy mentse meg munkája gyümölcsét az elemek fékez- hetetlen dühétől s ne engedje pillanatok alatt elpusztulni azt, mit hosszú hónapok verejtékes munkája alkotott. És igen sokszor hiába könyörgött. A jégeső elpaskolta, a késői zivatar leverte lábáról a vetést s a tönkretett gazda a vihar után, mit tehetett egyebet, mint födetlen fővel, levett kalappal buzgó imát küldött fel ahhoz, kinek kiszámíthatatlan jósága és előrelátása, azzal a súlyos csapással látogatta meg őt. S itt nincs segítség. A legnagyobb munkabírás, a legkitartóbb szorgalom hiábavaló. Az elemek vad dühét megfékezni, de még csak védekezni ellenük, nem áll módjában a tehetetlen embernek. S ezért fakaszt belőlünk az aranykalászos róna, az ő rengő-ringó kincses erdejével szomorú gondolatokat. Szomorú még akkor is, mikor a föld- mivelési miniszter, körülfogva nemes és tudós gárdájától, a gazdasági tudósítóktól, azt az örvendetes hirt hozza, hogy az idei búzatermés 60 millió mé- termázsát tesz ki s igy az idei termés a tavalyinál majd ötven %-al többet hoz, ami jó egy párszáz millió korona nemzeti gazdagodást jelent. A tavalyi rossz termés után minden bizonynyal elkél az idei jóközepesnek mutatkozó eredmény. S valószínűleg lábra segiti a múlt évi veszteséget még mindig érző birtokos osztályt. Nem siránkozunk azonban, mert hiszen a statisztikai adatok mutatják a magyar közbirtokososztály fejlődését. A mezőgazdaság fellendülése is, ha lassan, de mégis fokozatosan konstan- tálható s az 50-es 60-as évek pessziEóy ME^yÉNKBELI VÁROSRÓL — Felsőbánya. — Világért sem avval kezdem, hogy az é- szaki szélességnek meg a keleti hosszuság- nak hányadik foka alatt áll az a város, ügy sem nehéz kikeresni a mappán, mivelhogy mint a czim is mondja, itt van a mi megyénkben. Bárha azonban itt van Szatmárvármegyében & megragadón kedves fekvésű és a fejlettségnek szép fokán álló kis város, tudom, olvasóink között szép számmal lesznek, a kik látván, hogy itt Felsőbányáról van szó, dicséretes őszinteséggel azt fogják magukban mondani : hát bizony ennek a megyénkben városnak én jóformán csak a nevét tudom. Mert amint alkalmam volt erről tudomást szerezni, közönségünk tagjai között nem éppen sokan vannak, a kik elmondhatják magukról, hogy jártak Felsőbányán. Hogyne volna hát illő, ha alkalmat a- duuk olvasó közönségünknek arra, hogy halljon egyszer valamit erről a derék kis városról is, ha úgy van, hogy igen sokan csak annyit tudnak felőle, a mennyit a földrajzban tanultak róla. Nem hogy hol van tehát, hanem mindenek előtt mi is tulajdonképen az a Felsőbánya ? — Város. S ezt nyomatékkai megismételjük: város. Nem amolyan „mezőváros,“ mint ahogy ezt az elnevezést a régi magyar közjog ismerte, hanem noha öt-ezer embernél alig van több lakosa, mégis úgynevezett szabad királyi város. Három volt (s van ma is) Szatmár megyében szabad királyi város : Szatmár, Nagybánya és Felsőbánya. Ezeknek főispánja is volt mindegyiknek. És törvónyszékök is volt, mivel akkor a törvénykezés még hozzá tartozott a közigazgatáshoz. Mint tudjuk, újabb jogfejlődésünk szabad királyi várost többé nem ismer csakis czimben, illetőleg ezeknek fogalma közigazgatásilag semmi jelentőséggel sem bir, mivel 1876-ban azoknak köztörvőnyhatósági jogállása megszűnt s törvényeink a szab. kir. városok közül némelyeket az önálló törvényhatóságok, másokat a rendezett tanácsú városok közé soroztak. Ezen utóbbiak közé tartozik Felsőbánya. Felsőbánya tehát közigazgatásilag nem a szolgabirói hivatal alá tartozik, hanem ott a városnak van polgármestere, s van városi tanácsa és van tisztikara. Szent igaz, hogy egy kicsit félre esik Felsőbánya. Rajta túl már csak az egy Kap- nikbánya van s ezen túl már vége a megyének, de vége jórészt a magyar szónak is, úgy hogy azt a frázist: „végvára a magyarságnak, a hazának,“ nyugodt lelkiismerettel alkalmazhatjuk Felsőbányára. Merre is van hát külömben a mi Fel- söDányánk? Olyan ez a mi vármegyénk, hogy a Nyírség van egy részében a maga homoktengerével, más része — mint a Szamosköz — a felséges, búzatermő fekete föld, mig keletre hatalmas hegységek borítják egy harmadát megyénknek, fedve erdőségekkel, ö- lükben pedig drága érczeket rejtve. Olyan éppen mint az ország, ez a honfoglalók által megszerzett szép Magyarország. E hatalmas hegységek vidékén van két szomszéd város: Nagybánya és Felsőbánya, tőlünk számítva az utóbbi túl Nagybányán is. A két város között csak egy jó nagy olá falu van : Giródtótfalu. Nagybányáról Felsőre menve szinte észrevehető az emelkedés, aminthogy a kü- lömbség a hely magassága tekintetében a két város között jóval több 100 méternél, pedig a távolság közöttük kocsin alig sh óra. Felsőbánya városa valóban igen magasan fekszik: 862 méternyire a tengerszin fölött. Fehérgyarmat csak 112 méter magasságban van, Nagybánya már 228 m. magasságban. Felsőbányáról északra haladva felfelé a bérczen csak néhány kilométerre már Má- ramaros vármegye határát érjük, ugyanolyan távolságra délfele tartva pedig Szolnok-Do- bokát. Szatmárvármegye ezen hatalmas hegyvidékének hüs ölén, magaslaton, zöld erdőségek koszorújából két magas torony nyúlik ki ég felé, egy meglepően díszes, impozáns
