Fehérgyarmati Hírlap, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-03 / 22. szám
II. évfolyam. Fehérgyarmat, 1910. junius 3. ' 14&r 22. szám. r 48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre ...............................8 korona Fé l évre...............................4 „ Ne gyed évre . 2 „ Uttalan utakon. Ma ismét ott állunk, a hol évszázadok során annyiszor: uttalan utaknak kellős közepén. A virágos ösvényt szétbonthatatlannak látszó tüskés bozót szakította meg egyszerre s hiába keressük belőle a kivezető utat . . . Mi lesz, hogy lesz, merre fordul a magyar politika sorsa, e percben nem sejthetjük. És ez a magyar válságos egyik szomorú speciálitása, hogy a vezető politikusok épen olyan bizonytalanságban botorkálnak most, mint akár a közönség maga. Megállapítjuk, hogy más parlamentáris államokban ez kizárt dolog, mert ott a válságok sorsa komoly lehetőségek körül forog. Minálunk azonban a mi állandó, az a bizonytalanság. Elég akadálya nemzetünk gazdasági erősödésének, hogy nem bírunk kigabalyodni a közjogi harcokból. Ha azonban nem fordíthatjuk erőnket olyan kérdések megoldására, melyek a müveit világot, a nemzetek java érdekében mozgatják, foglalkozzunk leg- ! alább a közjogi kérdések olyan megoldásával, a melynek révén kiküszöbölhetjük a közjogi kérdések örökös felszínen lebegését. A sokszoros válság egyforma tenorja végre is szükségessé teszi,, hogy méltóságteljesen ma- nifesztáltassék: „Magyarország szabad és független állam, mely semmi más népnek, vagy országnak alávetve nincs! “ Egy angol királyi miniszter, Lloyd Georg kincstári kancellár a szemére vetette egyszer a felsőháznak, mert ez szembehelyezkedett az alsóház szociális politikájával, hogy: „A nép joggal kérdezheti, hogy ötszáz közönséges ember miért dobhatná halomra milliók ítéletét?“ Mi ezt bizony hiába kérdeznek! Ma, a mikor az ember régi, meg- valósíthatátlannak látszó álma: a repülés sem álom többé, miént ne érthetné meg egymást király és nemzet békében, helyreállítva azt az egyensúlyt, mely megértést és ennek kifo- lyományaképen boldogulást és előrehaladást teremt az országban ? Megjelenik hetenként pénteken. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Az ország jövője. Több mint negyven éve folyik a kibontakozási processus Magyarország és Ausztria között. Alig köttetett meg 67-ben a kiegyezés a két állam közt és máris beköszöntött ezen paktum megváltoztatásának szükségessége. U- gyanis kiderült, hogy a Magyarországra rákot béklyók oly súlyosak, hogy teljesen meggátolják hazánk természetes fejlődését. Amig kisebb államok is uj életre ébredtek, addig mi lemaradtunk a nemzetközi versenyről. Sem politikailag, sem közgazdaságilag nem bírjuk azt állást betölteni, a mely egy 20 milliónyi népet itt Európa közepén megilletne. Ausztria gazdagodott, ellenben mi szegényedtünk. A kiegyezést tehát helyesbíteni kellene. A nagy kérdés csak az: hogyan és mint? A 67-es kiegyezésnek két része van: a politikai és a közgazdasági. A harc a két ország között eddig inkább az első, mint a második körül folyt. Függetlenség, önállóság — bizony szép AZ ERŐSEBB. (A „Fehérgyarmati* Hírlap tárczája.) Nem esik már a hő és Kis András lépései harsogó összhangot keltenek, amint kemény csizmái ránehezednek a megfagyott fehérségre. Amint megy a nagy utczán, mintha valami titkos erős, a kitűzött célja irányából jövő elállaná az útját: a lábát bizonytalanul teszi előre és néha meg is áll. Határozatlansága a papiak ajtaja előtt csak fokozódott és talán be sem tér ha az udvarra kilépő pap rá nem kiált: — Mi járatban van gazduram! Kis András mintha bepillantottak volna a bűnös gondolatoktól terhes leikébe, nagy hirtelenséggel kapja le a kalapját és kemény hanghordozással, amelyből nagyon kiérzett a dacosság, feleli: — Adjon Isten főtisztelendő ur! — Kerüljön hát beljebb! Kezet fognak. A széles tornáczon egymás mellett áll a két hatalmas alak. Egyko- ruak és mindegyik arcára kiült a kemény, határozott czélok felé törtető természetük. A pap szemei megcsillantak az elkezdésnél és a tartása ekkor olyan emberére szállott, aki valami nem remélt, de az érzéseiben bizonyosra vett esemény bekövetkezése előtt áll. Unszolja, nógatja belépésre a falu leggőgösebb és leggazdagabb parasztját. — Lépjen be már hozzám. A kezét is megfogja, de Kis András j csökönyös; ellentáll mintha odaben irtózat j fogadná. Küzködtek valósággal. A pap nem hagyta annyiban. Nógatta továbbra is, már- rnár ugylátszott meginog Kis András, a felső teste az ajtó irányában hajlik, de ekkor beleharap a bajuszába és mintha egy gondolata hirtelen kemény, nagy testté változott volna, amely támaszul kínálkozik a pap invitálása ellen lázadó akaratának kifeszitette a termetét és lábát olyan erővel teszi le, hogy a vert földön is visszhangot támasztott. — Nem én. A pap visszahőkölt a kemény szóra és rögtön elbocsájtotta Kis András kezét, aki most mentegetőző hadarással beszél: — Fiam született; bejelentem a főtisz- telendőnek is. Az ,,ís“ nagyon keményen került ki a szájából s e szócska alkalmasint a közöttük lévő ellenségeskedés címeréül szolgált, mert a pap válla ernyedten esett le és a kezei energiátlanul lógtak. — Hát azért jött? — Na ugyan, hát miért jöhettem volna. Nyers, kemény és durván kíméletlen volt Kis András hangja, mint azoké az embereké, akik a csüggetség pillanatában győznek váratlanul. A papban egy pillanatra felülkerekedett az ember szigorú, korholó szavakkal akar nekitámadni az elbizakodott parasztnak, már az ajkán vannak a szavak, már megmozdul a szája széle, de amikor pillantása kereszteződik Kis András dacos, haragos nézéssel, ráeszmél, hogy nem a harc embere ő. Egy keveset még tusakodik magával, sanvinikus vére háborog még a megaláztatás" miatt, de az ujjai már segélyt keresőén babrálnak a nyakán lógó arany kereszttel. Fagyos szél szántott végig a tornáczon ; átjárta a két álldogáló minden idegét úgy, hogy belerázkódnak a kellemetlen si- mogatásba. A pap már újból a kezét nyújtja: — Mikor legyen a keresztelő ? A szelíd hangra Kis András is fölenged és mohón kap a föléje tartott tenyér felé: — Vasárnapra szedetném. Ferkó lesz. Ferkó, mint a nagyapja. —- Mint a nagyapja. Meglesz. Most a pap fordult el, de visszahajlik, amikor a válára nehezíti Kis András kiterpesztett tenyerét. — Ez meg a szegényeknek. Mosolygott hozzá és valósággal nevetésre torzul az ábrázata, amikor a pap egyre jobban elhülő tekintettel olvassa a bankókat: egy, kettő. . . . négy, öt, hat. Újból megszámlálja. — De hiszen ez hatvan forint. — Egy fillérrel sem kevesebb. Jól tudom. A pap csak fejét ingatta. — Bár jó szivvel adnál, ha csak egy fillért is. Ezek a szavak egyszeribe útnak indították Kis Andrást. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Magyaré# Lajj@§
