Fehérgyarmati Hírlap, 1909 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1909-10-07 / 2. szám
FEHÉRGYARMATI HÍRLAP vitézek és zokogva siratták a hazát, úgy búcsúztak egymástól. A tisztek leoldották kardjaikat. Szólott a trombita, pergett a dob egész nap. A vezérek emlékeket szaggattak azokból a zászlókból, melyeket egy év alatt rongyokká tépett a sok viszontagság. Minthogyha sejtették volna a jövendőt! Gorges hadvezér teljhatalommal Rüdiger o- rosz tábornoknak adta át fegyverét és szótlanul lovagolt el a lefegyverezett sorok előtt. Látva a szomorú tábort, maga is lova nyakára borult, és könnyes szemmel intett búcsút bajtársainak. Görgei a világosi megadásával Magyarországot közel két évi dicsőséges harcz után kiszolgáltatta egy bizonytalan és minden esetre sötét-szo- moru jövőnek. Az orosz fővezér pedig büszkén jelentette a czárnak: Magyar- ország felséged lába előtt hever! A szomorú jövő csakhamar elérkezett. Az orosz czár kiszolgáltatta a fegyvertelen magyar sereget az osztrákoknak — csupán Görgei számára eszközölt ki kegyelmet. Az osztrák zsarnok borzasztó bosszút állott a sok veszteségéi magyar vezéreki." * trófa hírére Kosaim volt kénytelen. Maga ucvallja, hogy érzelmek kifejezhetetlen vihara dúlta kebelét, midőn hontalan lett. Leborult hazája földjére mielőtt átlépne határán. Zokogva nyomta reá a fiúi szeretett búcsú csókjait. Egy csipetnyi port vett belőle magához. Még egy lépés — és úgy volt mint a tört hajó roncsa, melyet a szélvész kidobott a homokra egy sivatagon. A fogoly magyar vezérek pedig Arad várába zárattak és ott várták szomorú sorsukat. A vár közepén emelkedő főőrház egyik termében tartotta üléseit a cs. és kir. hadi törvényszék. A vád: felségárulás és esküszegés volt — melynek a büntetése: halál. A hadi törvényszék csak arra várt, hogy mikor parancsolja Haynau az Ítélet kimondását, különben az Ítélet készen volt. A bresciai hiéna, Hayna uoktóber 5-én reggel 8 órakor hirdette ki az általa megerősitett ítéletet, mely szerint Kiss Ernő, Schve del Lázár és Des- seiíy tábornokoka. golyó általi halálra, Pöltenberg, Török, Lahner Knezics, Nagy Sándor, Leiningen gróf, Aulich, Damjanics és gróf Vécsey Károly tábornokokat bitófára ítélték. Lenkey megőrült a börtönben, ez mentette meg az akasztófától. A rettenetes Ítélet hire csakhamar elterjedta v árban és leírhatatlan hatást tett az ottlévő magyar foglyokra. Arad városában is szájról-szájra járt a borzasztó hir, melyet sokan el sem akartak hinni. A szomorú valóság szinte megbénította a lakosokat. A legtöbb házban lefüggönyözték az ablakokat, az utczákon pedig alig járt valaki az éjjel nappal cirkáló erős katonai őrjáraton kívül. ___ Haynau parancsa szavára csakhaVe gyünk hát egy kintornát! A pénzt kölcsönözöm neked. Két nappal később megvolt a kintorna. Kiszolgált volt szegény, már csak minden második hangja szóllott. — Ezzel alig ha lehet pénzt szerezni! — sóhajtott Palkó. Éhez te nem értesz! Megfizetnek szívesen csak odébb állj vele! Palkó megértette. Furfangos esze volt a bácsinak! Másnap végigjárták a várost. Amidőn a Rákóczi utón egy férfiruhakereskedés elé értek, onnan egy'hatalmas alakú férfi rohant ki és Palkó arcára két csattanó pofont mért. Közben dühösen kiáltott: — Megcsíptelek végre gazember! Azt mondta aztán az odasiető rendőrnek, hogy Palkó két héttel ezelőtt egy öltönyt lopott cl üzletéből. Palkót heves ellenkezése daczára lecsukták és reggelig fogva tartották. Addig ugyanis Péter bácsi bebizonyította, hogy öcsese két napja van Pesten. Erre röktön szabadon bocsátották. Amikor a ruhakereskedővel együtt hagyták el a kerületi bíróságot, a bácsi igy szólott a kereskedőköz: — Ön uram megpofozta és ártatlanul bccsukatta az öcsémet. Jobb volna ha békés utón ajánlana fel neki ezért egy megfelelő kárpótlást, ellenkezőleg kénytelenek leszünk önt beperelni! A kereskedő szabadkozott, hebegett, dadogott, végre 25 koronát fizetett az ügyes bácsinak. Palkó boldog volt. — Nagyszerű, — mondta — bárba naponta megpofoznának! — Bizony, bizony bölcsek a törvények! — mondta a bácsi. — Iía valakinek a kutyája megharap, a tulajdonosa köteles fizetni. Ha valami vihar folytán tégla hull,a fejedre, a háztulajdonost Ítélik fizetésre, ha télen megcsúsztál a lépcsőn, a hová valami buta cselédleány vizet öntött. Vasúti szerencsétlenségnél, ha megsérülsz, a vasúttársaság pénzel! Csodálatos bölcsek a mi törvényeink Palkó! Újra bázról-házra járt Palkó kintornájával. És sok pénzt kereset. Helyenként azért, hogy mihamaráb tovább álljon. Másutt pedig a cselédeknek tetszett meg a szép barna legény, aki mosolyogva köszöntötte ökot és fekete szemeivel rájuk kacsintott. Szívesen áldoztak nehány fillért, hogy hozszabb ideig gyönyörködhessenek benne. Jó lett a dolga Palkónak. Haza azt irta, hogy zenész lett belőle és csak a legelőkelőbb embereknek muzsikál és hogy nagy pénzeket keres. Egy vasárnap boldogan, gondtalanul és kintorna nélkül sétált a ligetben. Egy helyen átment a kocsi utón. Hirtelenül erős ütést kapott a hátára és — úgy gondolta — fél- mértföldnyire repült. Amikor újra magához tért, tiszta fehér ágyban feküdt a kórházban. Kificamodott a jobb karja, az orrcsontja és az egyik bordája sérült meg erősen. Délután a bácsi látogatta meg Palkót. Rókaszerü arcza sugárzott a boldogságtól. mar megtették az előkésziiieteket is az itéiet végrehajtására. És október 6-án mind a iiszenhárom hadvezéren végrehajtották a halálos Ítéletet. Kiss Ernőt, Schveidelt, Lázárt és Desseffyí a vár egyik fokapujától jobbra a sánezokban lőtték agyon, s estig úgy hagyták őket temeíetlen. Azután a sáncokban ásták el holttesteiket. A többit az uj aradi ut második hidjától balra eső térségen várta a bitó: egysorjában kllencz! Azt hittem, mondá Damjanics — utolsó leszek — ki mindig első voltam a csatában. „Odafönt igazságosabban ítélnek fölöttünk“ volt Leiningen búcsúszava. „Ma nekem holnap neked“ kiáltá bakói fülébe Nagy Sándor „Éljen a haza“ dörgé damjanics a bitón. Két óra alatt a bresciai hiéna, Haynau parancsára a szörnyű itéiet végre volt hajtva. S a fellegek közül előtörő napsugár négy porba sújtott és kilencz csúfosan kivégzett hős feje köré fonta a „Szentek“ dicskoronáját! A kirendelt katonaság parancsnoka felszólította a jelenlevő négy papot, hogy valamelyikük intő beszédet tartson a katonákhoz. S a lelkészek, kiknek homlokán ott égett a vezérek csókja, zokogva borultak le, s magukban végezték imájukat. Szebb intelmet nem adhadtak. A bresciai hiéna ezzel még nem végezte be gyalázatos műveletét. Útját mindenütt vér és pusztulás-wa-v.iwraágjb— — Fene nagy szerencséd van Palkó! Elütött egy gépkocsi. Rendőr és még bárom szemtanú bizonyítja, hogy nem tülkölt! A sof- főrt természetesen letartóztatták. — Gyönyörű szerencse! — mondta le- verten Palkó. Nyomorék maradok oletem fogytáig. , — Dehogy maradsz az. Rövid idő múlva felgyógyulsz. Tudod-e, hogy a gépkocsi tulajdonosa milliomos! Az ügyvédünk már beperelte. Nagyszerű lesz. Szervusz! És elrohant. Másnap délután lelkendezve rohan fel újra. — Főnyeremény, öcsém! Főnyeremény. A nagyságos milliomos úr önként ajánlt fel neked 10.000 koronát! Mit szólsz ehez ? ! ! Ilyen szerencse hallatára Palkó csakhamar leiépült. Amikor kikerült a kórházból, hazakivánkozott az ő Juliskájához. —*■ Minek sietsz ? — kérdezte a bácsi, — ki tudja mily szerencse vár még itt reád. De Palkó nem akart maradni. Úgy vélekedett, hogy amig csak kezet ficamit, orrot, vagy bordát tör be a szerencséje, — az még tűrhető, ha bőséges fájdalompénz járul hozzá. Könnyen megeshetik azonban, hogy a szeszélyes fortuna egy napon nyaktöréssel ajándékozza meg, azt pedig nem akarta bevárni. Elbúcsúzott tehát a bácsitól és hazautazott. Amikor kitudódott, hogy gazdagon jött haza Palkó az emberek seregestül keresték fel, kikérdezni, hogyan gazdagodott meg ily gyorsan! Utána meg valóságos utazási láz fogta el a lakosságott. Mindannyian Pestre igyekeztek remélve, hogy nekik is kedvez a szerencse. Ámde csalódottan kerültek onnan vissza, mert hát történnek ugyan még csodák, —- de csak nagynéha! D.
