Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 1. szám
Fakutya 9 Vajda Albert útinaplója (7) Az utas bólintott. Pontosan emlékezett az első invázióra. — Igenám, — folytatta a lány, — de amikor másodszor is megjelentünk, akkor már nem volt akkora az öröm. Harmadszorra pedig, a külföldi honfitársak kibúvókat kerestek. Éppen akkor utazunk nyaralni, írták. A feleségem rettenetesen beteg. A gyereknek mumsza van. Szóval, jöttek a kifogások... De pártunk és kormányunk őrt áll a kiutazás frontján. Felállították az Országos Tipp Irodát, amelynek fiókjai minden kiutazót ellátnak tanácssal, címanyaggal. — Értem. — mondta az utas. — De minek tudni azt, hogy én... izé,... hogy a külföldön élő honfitársnak kik idehaza a barátai? — Jaj, de naív maga, elvtikém! — csicseregte a szőke lány. — Hát nem érti? Maga kimegy Londonba. Zsebében van ennek a pacáknak a címe, akit most felolvastam. Felhívja telefonon és azt mondja, hogy ő ugyan nem ismeri magát, de van egy közös barátjuk... és itt bemondja az egyik, felsorolt barát nevét... akitől üdvözletét és egy kis ajándékot hozott. — Ajándékot? De hiszen. . . — Ne vágjon közbe! Maga megvesz egy kis hímzett térítőt, vagy egy kis üveg fütyülős barackot, saját pénzén, itt, bármely mozgó ajándék-bolttól. Ez a befektetés. Ezt átadja a londoni pacáknak azzal, hogy itteni barátja küldte. A pacák elérzékenyül, meghívja magát vacsorára, elviszi színházba... Ez, persze, már a maga ügyességén múlik. Ismerek valakit, aki három kis horgolt terítővei megcsinálta a szerencséjét. Vadidegeneknél lakott és haza hozott egy mosógépet, egy tranzisztoros rádiót és egy csomó varrótűt, Singer varrógépbe vajót. \z utas megköszönte a felvilágosítást és kitántorgott az üzletből. A tarhatermelés ilyen széleskörű megszervezésére legmerészebb álmában sem gondolt. Most már megértette, hogy az utóbbi időben miért csöngött annyit a telefonja és miért jelentkeztek vadidegen férfiak és nők. És azt is megértette, miért kellett egyik szobájából kihordatni a bútorokat, hogy elférjen a sok kis kerek, népi hímzésű terítő és a rengeteg kis fütyülős üveg. Hiába, gondolta az utas, a nép állama módszert változtatott, de az alapigazságot változatlanul szem előtt tartja. Legfőbb érték az ember... külföldi ismerőse. AKIK AZ ANYA FEJJEL SZÍVJÁK MAGUKBA. . . A negyedik napot taposta már az utas. (Vagy: a negyedik nap taposta őt. ha így jobban tetszik). Érezte, hogy erői lassan cserbenhagyják. Lába reszketett és gyomra idegesen meglódult, valahányszor megszólalt ágya mellett a telefon. A város titokzatos útjain át idegenek tudták meg azt, hogy hazajött látogatóba és a képtelenebbnél-képtelenebb kérések csak úgy záporoztak rá a kagylón át. Délelőtt, egy barátja ajánlására, engedélyt kapott, hogy megtekintse az Országos Tarhaképző Intézet csecsemő-neveldéjét. Hatemeletes modern épület volt ez, homlokzatán tábla hirdette, hogy kik voltak azok, akik a téglákat összetarhálták. Halkszavű, fehérköpenyes orvos kisérte végig az épületen. Az egyes termekben bölcsők álltak és a bölcsőkben kerekszemű bébik ültek. Mindegyiket üvegből táplálták. — A legjobb minőségű tarhalé. — magyarázta az orvos. — Anyatejjel keverve adagoljuk. Eredményeink meglepőek. Az ilymódon táplált gyermekek hat éves korukban már fejlett tarhaérzékről tesznek tanúságot, míg a közönséges anyatejjel tápláltak csak 10-12 éves korukban kezdenek érdeklődést mutatni a tarha iránt. Az utas már meg sem döbbent. Megadó mozdulattal nyújtott kezet búcsúzásul és a kézfogással együtt utolsó golyóstollát is átadta az orvosnak. HAMLET, ÚJ FELFOGÁSBAN Elhatározta, hogy szórakozásban keres feledést. Elővette a színházak és mozik műsorát. A Nemzeti Színházban, nagy örömére, Shakespeare-ciklust játszottak. „Hamlet, dán királyfi“ — olvasta a műsorfüzetben. Elhatározta, hogy megnézi az előadást, de megakadt a szeme az apróbetűs magyarázaton, amely a darab tartalmát mondta d az olvasónak. „Hamlet, dán királyfi ősei várában él, mert nincs kihez utaznia látogatóba. De megjelenik nála atyja szelleme és jó tippeket ad, ímiből olyan jó külföldi látogatások lesznek, hogy bele kell őrülni.“ Hát ezt inkább nem nézem meg, mondta, kis, elfojtott sóhajjal az utas. A színház is a kiutazási propaganda szolgálatában áll. Inkább veszek egy jó könyvet és korán lefekszem. Az állami könyvesbolt polcai roskadoztak a könyvektől. Legtöbbjük útikalauz volt, vagy hasznos tanácsadó. „Hogyan vágjuk meg is nerőseinket, hogy örömünk legyen belőle?“ Ilyen és ehhez hasonló címek néztek farkasszemet az utassal. Kifordult az üzletből, anélkül, hogy bármit is vásárolt volna. Taxit hivott és elvitette magát az egykori Zserbó cukrászdához. Leült egy asztal mellé és csokoládét kért, habbal és kuglóffal. Körülötte, a kerek márványasztalok mellett idős asszonyok ültek. Mindegyik előtt piros-kék szegélyű légiposta boríték. Mindegyik kezében halkan zörgő légiposta levél. Mindegyik fennhangon olvasott, mit sem törődve azzal, hogy szomszédai is hangosan olvassák a leveleket. A levegőben összekavarodtak a mondatok: — Most vettünk egy új autót, mert a régi már egy éves volt. . . A házat át kell építeni, Lilli megnőtt és okvetlen szüksége van egy alulról világítható úszómedencére. . . Géza most üzleti úton van Japánban, visszafelé valószínűleg beugrik Csobolya néniékhez Csömörre. . . Ma feladtunk részedre egy nercbundát, két kiló pamutot és száz fiola anti-zsebkór-injekciót, reméljük vámmentesen vehetitek át. . . LÁNY AZ UTCÁN Az utas körül lassan keringett a helyiség Gyorsan megitta a csokoládét és fizetett. Mi lett ebből az országból? — gondolta. —• Hová siet, gyönyörű szép külföldi? — szólalt meg mellette egy dallamos női hang. Szőkehajú, kékszemű lány állt előtte. Sokatsejtetően mosolygott. — Honnan tudja, hogy külföldi vagyok? — kérdezte az utas. —- Látom magán, szép fiú. — mosolygott a lány. — Jöjjön, itt lakom nem messze, igyon meg nálam egy feketét. Folytatás a 10. oldalon.
