Fakutya, 1964 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1964 / 8. szám
Fakutya 7. I VAJON BEVESZI-E A GYEREK? Ha nem eszeneg a spenoot, sohasem leszel an szép magas, mint ika. .. Szóval ez a hála azért, mert felneveltelek!!! MODERN FESTÉSZET — Végre, kezünkt a banda! — Boldogan rázogt a vállamat. — Ott leszünhi is! így két legyet fogunk egsapásra! Fél tizenegykor mott hasaltunk a park főútja gött, a sűrű bokrok aljában’aranguet. hét rendőr és én, Paguet halk hangon osztogatta utasait. — Amint az első/és eldördül, előre! Egyik lejbb ártalmatlan lesz! Az aztkórházba. vagy hullaházba ke a másik dutyiba! Megdermedtem, tény kis Katié! Ekkora fájdn vár rá s éppen én okozomzt igazán nem akartam! Az idő múlt. Eltöt perc. tíz perc. Egyszerre, egész közelből nehéz léptek döngéiallatszott. Sötét árnyék tűnt ft sétányon. Benoit volt. Nyugcn a park bejáratáig ment. ott aztán megái t a lámpa fényében. Várt. Az idő múlott. Már negyedtizenkettőre járt. Benoit zsebrevágott kézzel, türelmesen várt. Hirtelen két lövés dörrent el az éjszakában, de ez a két dörrenés a bár felől jött s hangos kiáltozás és menekülők dobaja követte. A nagy zűrzavarba autótülkölés hasított bele. S hogy teljes legyen a zavar, ebben a percben felhangzott mögöttem Katie hangja! — Ide, ide, Benoit! Erre a kiáltásra Benoit mindkét kezét a magasba emelte s úgy közeledett felénk. — Jó estét, Mister Paranguet! Nincs nálam fegyver, megmotozhat! De azt hiszem érdekesebb dolgokat találunk odaát a bárban! Mindnyájan a bár felé fordultunk. A nagy terem káprázatos fényben úszott. De feldöntött székek és törött poharak kevertek a földön s a vendégek egy csoportba verődve állottak, mint viharban a juhnyáj. A földön egv férfi feküdt iobbhalántékából szivárgott a vér. Paranguet lehajolt a hullához. — De hiszen ez Mitschell! De hát ki. Benoit, maga talán tudja... — Nos hát igen. Mister Paranguet! Egy áldozatának bátyja volt. Nekem bejelentette, hogy ma este végez vele! Paranguet elképedve meredt Benoitra: — És maga? És a párbaj?! —i A dolog úgy áll, Mister Paranguet, hogy nekem hiteles, sőt hivatalos alibire volt szükségem, különben senki sem hitte volna el, hogy nem én öltem meg Mitschcllt. így hát Katiét hívtam segítségül. Ö bemesélte a párbajmaszlagot annak a fecsegő újságírónak ott és aztán odaálltam a parkbejárathoz, teljes megvilágításban, maguk mind láthattak. Mind igazolhatnak! — A teremtésit! — bólintott elismerően Paranguet. — Ne haragudjék. Mister Paranguet. A!'ogy a csöpp kis asszony elment mellettem, rámemelte ferdevágásu sötét szemeit: — Ön igazán jó volta Katiéhoz! Katie ezt soha el nem felejt! Köszönöm uram! Paranguet mosolygott: — Ez a kicsike alaposan felültetett bennünket! No, nem bai, azért jó fogást csináltunk!
