Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-07-10 / 13. szám
4. Fakutya Milyen formában vagyok? Margitka oktatja az urát Az a baj veled, Gyuszi, — mondta Margitka, különlegesen kiélezett orrhangján, — hogy élhetetlen vagy! Azt helyeslem, hogy mindig társulsz valakivel, mert abból csak hasznunk lehet, de az én férjemnek mindig szem előtt kell tartania az üzleti etikát. Margitka férje majd elájult a meglepetéstől, hogy felesége egy idegen szót hibátlanul mondott ki. Több éves, hányatott házaséletük alatt ez most fordult elő először. Éppen ezért, nem kezdett el gorombáskodni vele, mint szokta, hanem szelíden azt kérdézte: — És megmondanád nekem, te rém, hogy mit nevezel te üzleti etikának?- Hogyne. — biccentett gőgösen Margitka. — Mondok egy példát. Mondjuk bejön az üzletedbe egy vevő, aki 10 shillinges helyett tévedésből 5 fontost ad neked. Te, ahogy ismerlek, elkezdesz gondolkodni azon: megfe'ezd-e a különbözetet a társaddal, vagy az egészet tartsad meg magadnak. Igaz? — Igaz, — hmerte be Margitka férje. No látod, ez helytelen. Ha lenne etikai érzéked, akkor eszedbe se jutna ilyesmin gondolkodni, hanem természetesen megtartanád magadnak az egészet. CSA Á SAJÁT FELELŐSÉGÉRE OLVASSA EL! TIZENHAT ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLVA! LEGÚJABB BUDAPESTI ILLEMSZABÁLY: Minden rendes pesti kislánynak legkésőbb NYOLC órakor ágyban kell lennie, hogy TÍZ órára otthon lehessen. MINDENKI Ma jó napom volt. Találkoztam egy normális emberrel. Kicsit furcsán éreztem magam az első percekben, mert az utóbbi időben megszoktam, hogy csak őrülttel jövök össze. Régen, ha valaki megőrült, az általában úgy zajlott le, hogy reggel a felesége arra ébredt hogy az illető, lavórral a fején a konyhaasztal tetején áll és innen irányítja, pizsamában, a Waterloo-i ütközetet. Ilyenkor összeröffent a család, ha az illető vagyonos ember volt, akkor idegösszeomlással beszállították egy magánszanatóriumba, ha szegény volt. akkor kényszerzubbonyt adtak rá és bevitték a Lipótmezőre. Mindkét esetben a család igyekezett nem beszélni a dologról, sőt, titokban tartotta, hogy a família Napóleonja hol tartózkodik. A világ az őrültség területén is sokat fejlődött. Manapság az a család szégyenkezik, ahol nincsen legalább egy közveszélyes örült. A szerényebbek megelégszenek egy-egy futóbolonddal. De skizofrénnél alább senki sem adja. Ahol véletlenül mindenki normális, ott is, ha szóba kerül a családtagok elmeállapota, gyorsan elmondják, hogy a Dudus már egész bolond, egy szavát se lehet elhinni, lopós is egy kicsit, mindenkit rágalmaz, egyszóval: tiszta őrülit. És ezt nem úgy mondják, szánakozva, vagy szégyenkezve, hanem büszkén, kidüllesztett mellel. Micsoda remek család vagyunk mi, harsogják a gesztusok, tele vagyunk őrülttel. GYERMEKNEVELÉS — No, fiam, tudod-e, hogy miért vertelek meg? — Hát ez mégiscsak hallatlan! Először úgy elversz, hogy minden porcikám remeg tőle és a végén azt se tudod, hogy miért? LONDONI KÖD Egy angol és egy magyar arról vitáznak, hogy melyik a világ legködösebb városa. — Londonban sokszor olyan köd van, hogy egy ujjnyira sem látni, — mondja az angol. — Az semmi. — rázza a fejét a magyar. — En voltam olyan városban, ahol sokkal nagyobb a köd, mint Londonban. — Melyik az a város?? — Fogalmam sincs, mert olyan köd volt, hogy nem is tudtam, hol vagyok. AUTÓSKALAND Az amerikai l’ord gyárak tulajdonosa, az ifjú Ford maga vezette kocsiját az országúton. Az egyik forduló után integető alakot vett észre az út közepén. Lefékezett. Az illető arra kérte, hogy segítsen neki, autója felmondta a szolgálatot és ott áll az országút szélén. Ford kiszállt kocsijából, odament az idegen autójához és — amikor kiderült, hogy a bajbajutott ember nem ért a motorhoz, — Ford a kocsi alá feküdt és fél órás munkával megjavította a kocsit. A hálás tulajdonos erre elővett egy ötdollárost és odanyújtotta Fordnak. — Köszönöm, — mondta a milliárdos mosolyogva, — nem pénzért csináltam. __ jó, jó, — eiősködött a másik, — azért csak tegye el, jól jön egy kis aprópénz a háznál. — De nem, köszönöm, nincs rá szükségem. — i'gyan mar, ne okoskodjék annyit, — erőszakoskodott az úrvezető, — higyje el, nem számít nálam öt dollár. — Nálam sem, — mosolyodon el Ford ennyi önteltség láttán, — én is gazdag ember vagyok. Az idegen erre végignézett rajta, aztán fejcsóválva ezt mondta: — Hát, ha igazán olyan gazdag ember... akkor miért jár Ford kocsin? BOLOND! Divatos dolog lett örülínek lenni! Azelőtt, ha valaki rosszat tett másoknak, azt mondták rá: áldott gonosz ember. Ma azt mondjuk: őrült. Régen, ha valaki rágalmazó leveleket írt, amelyekben kollegáit mocskolta be, azért, hogy ezáltal ő jusson előnyökhöz, azt mondtuk: micsoda aljas, jellemtelen féreg! Ma azt mondjuk: ez az ember megbolondult! Múltkoriban mesélt valaki egy közös ismerősről, aki dúsgazdag ember létére darabszám adja ki a kockacukrot a személyzetnek, nehogy túl édesen igyák a kávét. — Hát láttál már ilyen bolondot? — fejezte be szavait az illető és mi bólogattunk: igen, igen, micsoda bolond. Én voltam az egyetlen, aki fel mertem emelni szavam és azt mondtam: Nem bolond! Egyszerűen smucig, piszkos alak. Döbbenten meredtek rám. Ilyen ódivatú lennék ,aki az emberi jellem selejtes tulajdonságait nevén nevezi, ahelyett, hogy a közös gyűjtőnév, az őrültség fátylát borítanám rá? Próbáltam magyarázni, hogy nekem az az őrült, aki sajátmagának IS roszszat tesz, nem csak másoknak, hiszen azok, akiket mi ma „őrülteknek“ nevezünk, csakis és kizárólag olyan őrültségeket követnek el, amelyek másoknak ártanak, de nekik használnak. Mindenki ellenem támadt. Letorkoltak. És, amikor behúzott nyakkal, lehorgasztott fejjel elmenekültem, hallottam, hogy többen azt mondják, lelkes hangon: — Mit szóltok az Emilhez? Tiszta őrült... J.K.
