Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-02-25 / 4. szám
Fakutya 9. GANGON ALULI HAZASSAG VIDÁM TÖRTÉNET, HÉT CSÓKKAL A FŐSZEREPBEN * ÍRTA: ROBERT MORLAND FORDÍTOTTA: VÁRALJAI PÉTER 18. FOLYTATÁS Valóban, az est sötétjében kibontakozott a magas, karcsú torony. Tetején világos volt egy ablak. Körbe-körbe reflektorfény hasította szét a sötétséget. — Ott biztonságban leszel. —- mondta elégedetten Dorothy. Fred hallotta, hogy valami csörren a kezében. Konyak. Dorothy és a konyakosüveg elválaszthatatlan társak. Néhány pillanat múlva a hullámok csobbanásába és a hajómotor duruzsolásába gurgulázó hang vegyült. A matróz fordított egyet a kormánykeréken. A hajó orra a világítótorony felé fordult. Tíz perc múlva csendesen odasiklottak a sziklák mellé. Magas, hajlotthátú, őszhajú férfi állt a parton, kezében lámpátsal. Barázdált arcára sárgás foltokat festett a lámpafény. Már messziről integetett és bicegve igyekezett lefelé a sziklákon. — Isten hozta magukat — mondta széles mosollyal. Szája fekete üreg volt, fognak nyoma sem volt benne. — Hello, old Mac! — kiáltotta kedélyesen Dorothy és elsőnek lépett partra. Kissé imbolygott. Mac megfogta a kezét és alaposan megrázta. — Dorcthy, öreg liba — kiáltotta kedélyesen — jócskán megnőttél amióta nem láttalak! Fred elképedve hallgatta a párbeszédet. Azt. hogy anyját „öreg libának“ nevezzék, teljesen új volt számára. Kisegítette apját, aztán a matróznak segített partravinni a bőröndöket. Csak a magas:ágos ég tudja, minek ennyi holmi egy rövid látogatáshoz? De Dorothy kiszámíthatatlan és képes ötször is átöltözni egy délelőtt, még itt is, egy világítótoronyban. A bőröndöket felvitték a toronyhoz. Az öreg Mac szenilis nevetéssel mutatta meg szobáikat. Egy szobát kapott Dorothy, egyet Herbert és Fred. Maga az öreg úgy sem alszik, majd csak reggel, amikor ők sütkérezhetnek a napon.- Készen vagyunk, ma’am, — jelentette a matróz, aki nem titkolt megvetéssel nézte a világítótorony őrét. Micsoda nyomorúságos élete lehet, bezárva egy toronyban. — Rendben van. — adta ki az utasítást Dorothy. - Holnap egész nap itt vagyunk, holnapután délután háromkor indulunk, mert hat órakor a perui követségen kell lennünk. — Igenis, ma’am. — tisztelgett a matróz és eltűnt a hajókabinban. Megdörgölte két markát, aztán elővett egy üveg rumot és gondosan megnézte a címkén, hogy valódi jamaikai csempészrum-e. Úgylátszik elégedett lehetett a szemlével, mert szájához emelte az üveget és addig le nem tette, amíg félig ki nem ürítette. Utána megtörölte száját és tíz perc múlva hortyogva aludt a keskeny kabinágyon. Ugyanez a tíz perc elegendő volt ahhoz, hogy Herbert, Fred és Dorothy elhelyezkedjenek szobáikban. Dorothy úgy rendelkezett, hogy csak tegyék le a bőröndöket a szobákban, aztán együtt felmennek a reflektorokhoz, mert „az bizonyosan érdekelni fog téged, Herbert, hogy működik egy ilyen világítótorony!“ Herbert megadóan bólogatott. Pontosan úgy vágyott arra. hogy megnézzen egy körbeforgó reflektort, mint arra, hogy elővetkőző legyen egy sztriptíz bárban. Fújtatva mászták a lépcsőket. Herbert arra gondolt, hogy legszívesebben végigvetette volna magát az ágyon, odalent, a nyirkos szobában. Ehelyett azonban lépcsőket kell mászni, neki, aki az elmúlt húsz évben nem tett ötven lépésnél többet gyalog. Ez lett volna azonban a legkisebb baj. Ha ugyanis Herbert lent marad a szobájában, akkor tanúja lehett volna annak, hogy az egyik nagy hajóbörönd fedele lassan kinyílik és a tenyérnyi nyílásból női fej kandikál elő. Néhány pillanatig hallgatózott, aztán teljesen kinyitotta a böröndöt és a lány kilépett a szobába. Becsukta maga mögött a koffer tetejét és gyors léptekkel ment ki. Benyitott egy kis kamraszerű részbe, ahol villanyfőző állt és a sarokban kis asztalon nagy darab sonka és három keménytojás. Villámgyors mozdulattal ragadta fel a sonkát és a tojásokat és visszament a szobába. Pontosan abban a pillanatban, amikor Herbert és társai felértek a tetőszobába, a reflektorokhoz, a hajókoffer mélyén elégedett nesz jelezte, hogy a sonka cs a kemény tojások csillapították egy éhező lány étvágyát. * A látvány valóban szép és magávalragadó, de Herbertet gyilkos gondolatok foglalkoztatják. Az öreg világítótoronyőr lelkesen magyarázza a re'lektor forgási sebességét, közben mekegve nevet és Dorothyra kacsintgat. — Hej, azok a régi jó idők. Dorothy, öreg liba... — mondja időnként és kezével olyanféle mozdulatokat tesz, mint akinek lángok törnek ki a szájából. Dorothy ellágyultan hallgatja, pedig az ember azt várná, hogy felcsattan és kikéri magának a bizalmaskodást. Honnan ismerik ezek egymást? — bukkan fel a gondolat Herbert agyában és ettől még keserűbb lesz. Érdekes, gondolja, miközben az öreg tűznyelő szavai sűrű masszaként gomolyognak körülötte, érdekes, semmit se tudok Dorothy lánykoráról. Amikor megismertem, kiszolgált egy cipőüzletben... Szülei nem éltek, valahonnan a déli államokból jött New Yorkba, ez minden. .. — Fáradt vagyok! mondja Herbert és határozott léptekkel indul a kanyargós lépcső felé. Elég volt a mai napból. Késő este van... éjfél is elmúlt már... Lefeküdni és aludni. Nem gondolni semmire. Elfelejteni Dorothyt, az árúházat, a Dalmonte milliókat... elfelejteni azt az e'átkczott boszorkányt... mindent. Hal'ja, hogy Dorothy és az öreg megindulnak mögötte. — Én még itt maradok egy kicsit — szól utánuk Fred. Nem érdekli. Egyedül akar lenni. A lépcső síkos és kanyargós. Kétszer magcsúszik, alig tudja visszanyerni egyensúlyát. Arca vörös, lélekzete szaporább. A harag úgy táncol benne, mint a hullámverés a torony lábánál. Egyik hullám elül. jön a másik. Új életet kezdek, a fene aki megeszi, morogja félhangosan, ahogy bevágja maga mögött a szoba ajtáját. Dühösen rúg bele az egyik böröndbe, mintha az tehetne valamiről. Lerogy a recsegő ágy szélére. Nem gyújt villanyt. Kintről, a keskeny ablakon át bevilágít a hold. A falakon kusza árnyak. A levegő dohos, pedig a nyitott ablakon beárad a sós tengeri levegő. Kezébe Jemeti arcát és megpróbál teljesen kikapcsolódni. Ekkor kintről felharsan az öreg toronyőr. — Mondom, hogy itt vót, no... — Hátha máshová tetted! — feleli Dorothy. — Nézd meg a szekrényben... — Ott nincs! Nem vagyok agyalágyult, tudom, hogy idekészítettem. .. És mostan eltűnt... (Folytatjuk)
