Fakutya, 1962 (4. évfolyam, 1-13. szám)
1962-01-25 / 2. szám
Fakutya D. NŐI SZAKASZ MI LETT ANTOINETTEBŐL? Történelemből kellett felelnie a gimnazista Áginak. — Jellemezze Mária Terézia uralkodását! — mondja a tanár. Ági elkezdi. Beszél az osztrák örökösödési háborúról, a felvilágosodásról és a testőrség felállításáról, majd így folytatja: — A királynőt rokoni kapcsolat fűzte a francia királyhoz, akihez a leányát, Mária Antoilettet, adta feleségül. MICSODA SZERENCSE — Teljesen kifosztották a bankunkat. — Milyen szerencse, hogy a csekkkönyveinket mindig itthon tartjuk. Áron bá, meg a szerelem Áron bá megsodorta hosszú, ősz bajuszát, begombolta szorosan a ködmönt, aztán szép tempósan átballagott a Csipkés Kiss Eszterek házához. Ott már várta Eszter, mosolygós arccal, fiatalon, üdén, ahogyan az egy ifjú arához illik. — Hát akkor megyünk, Áron? — kérdezte leheletfinom hangon és rózsás arca belepirult a kérdésbe. — Megyünk hát. — felelte Áron. Megfogta a lány kezét és végigballagtak a Fő utcán. Többen odaköszöntek nekik, mások a fejüket csóválták, az öreg Kárász Albi néni fogatlan száján nem átallotta kiszalajtani ama mondást, hogy „oszt mégis igaz lenne, hogy egy ilyen vénember ilyen fijatal rózsaszálat akar elvenni?“ De sem Áron, sem Eszter nem törődött senkivel sem. Bementek egyenesen a plébániára, ott aztán Áron megkereste a plébános urat és rámutatott Eszterre: — A mennyasszonyom! Bejelentette, hogy össze kíván házasodni Csipkés Kiss Eszterrel, kérte a kihirdetést, aztán, ahogy jöttek, olyan tempósan el is távoztak. Másnap reggel azonban, a falu nagy csodálkozására, Áron ismét végigballagott a Fő utcán. Csakhogy most a Geczei Tóth Julist vezette kézenfogva. Tátott szájjal bámultak utána, amint oldalán az ugyancsak szép és fiatal Julissal, befordult a plébánia kapuján. — Mit akar, Áron? — nézett rá a plébános. Áron rámutatott a piruló Julisra. — A mennyasszonyom! — Micsoda? — meredt rá szemüvege fölött a plébános. — De ... de hiszen tegnap Eszterrel volt itt, Áron! — A’ tegnap vót — felelte egykedvűen az öreg. — Mára meggondútam magam. Ez az igazi, ez a Juli§. A plébános úr megcsóválta fejét, de hát a szív ügyeibe nehéz beleszólni, kihúzta hát Csipkés Kiss Eszter nevét és beírta helyibe a Geczei Tóth Julisét. Harmadnap aztán majd hanyatesett. amikor megest beállí— Nagyszerű ember volt. — Valóban, kitűnő. — Nála szellemesebb embert se lehet sokat találni. — De nem ára, nyugodjék békében. — És milyen jó volt mindenkihez. — Valóban, áldott szíve volt. — És micsoda megjelenés, mitott Áron, kézenfogva vezetve Hajnusik Ilonkát, mondván: — A mennyasszonyom! Ekkor már kitört a plébánosból a harag: — Megbomlott maga, Áron? Vén ember létére egymásután hozza ide kihirdetésre a szebbnél szebb fiatal lányokat! Hát nem tud megmaradni egy mellett? — Nem én vagyok ennek áz oka, plébános úr. — felelte nagy nyugalommal Áron. — Hát ki, ha nem maga? — A szerelem, plébános úr! — Sodort egyet a bajszán és félkézzel átölelte Ilonka vállát, így folytatta. — Merhessék megtudni, hogy a szerelem olyan, mint a vonat. A plébános nem tudta, nevessen-e vagy sírjon. — Mint a vonat? Hogy érti ezt, Áron? Az öreg góbé csippentett egyet a szemével: — Mint a vonat... Ahogy gyün, úgy megy... csoda ész. — Micsoda jellem. — Csak egy hibája volt, ha szabad megjegyeznem. — És pedig? — Nem tudott hazudni! —- No, de kérem... ez talán csak nem hiba? — De igen!.. Mert szegény mégis mindig hazudott. A LEGNAGYOBB SZAMÁRSÁG Egy társaságban — éjfél körül, amikor a hangulat már emelkedett volt — elhatározták, hogy mindenk; elmondja azt a legnagyobb bolondságot, amit életében elkövetett. Amikor az öreg íróra került a sor, így kezdte: — Életem legnagyobb szamársága? Hát azt bizony már nagyon régen követtem el. Párizsba akartam utazni. — Már készen álltam az útra, kimentem a pályaudvarra és meg akartam venni a jegyet. Abban a pillanatban tündéri szép szőke nő került mellém. — Hová utazik? — kérdeztem. — Bukarestbe — felelte. — És maga? — Én Párizsba. A nő rám mosolygott és csendesen a fülembe súgta: — Miért nem Bukarestbe? Ellenállhatatlan volt. És ekkor követtem el életem legnagyobb bolondságát. Jegyet vettem Bukarestbe. Pedig Ceglédig is elég lett volna. BARÁTNŐK EGYMÁSKÖZT —■ Az én Gyurimnak csodás keze van. Amihez nyúl, az arannyá változik. — Igazán? Akkor miért nem kéred meg, hogy nyúljon hozzá ahhoz a karkötőhöz, amit tavaly vett a születésnapodra? Párbeszéd temetés után Nálam csak az a lényeg, hogy mindennek meg legyen a maga helye. .. EZ AZTÁN MEG IS LÁTSZIK
