Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-11-25 / 22. szám

-o

G.

F akuty a

NAGYTAKARÍTÁS OROSZLÁNVADÁSZÉKNÁL

PERESKEDELEM

Aki ügyvéddel kezd ki, az jól kössél fel a felköthetőit, mert mire észbekap, már nem lesz mit mivel felkötnie. Még odahaza történt, a második világháború előtt, hogy elvesztettem egy pert és a bíróság megítélt az ellenfél ügyvédjének 500 pengő költséget. Az ember mindig húzza-halasztja az ilyen dolog kifizetését, én se voltam hát kivétel. Kaptam néhány felszólí tót, aztán, amikor az úgynevezett ,,utolsó“ felszólítás jött, dühömben betettem az 500 pengőt egy borítékba és mellé írtam egy cédulát;

„Itt az 500 pengője, vegyen rajta kötelet!“

Elismerem, nem volt ez éppen finom és úri levél, de a pert, szerintem, jogtalanul vesztettem el es így az ügyvédi költségeket is jogtalannak tartottam.

Azt hittem, hogy az ügy ezzel lezárult. Három nap múlva azonban, legnagyobb csodálkozásomra, kapok egy csomagot és egy ajánlott levelet.

csomó kenderkötél van benne, gondosan összetekerve. Nyitom a levelet.. . áz ügyvéd irta. Szóról szóra ez állt benne:

„Tisztelt Uram! Szives megbízatásának eleget téve, külön csomagban feladtam az ön részére a nekem küldött 500 pengőért vásárolt kenderkötelet. A kötél bevásárlásával kapcsolatosan a következő költségeim voltak: küldönc, csomagolási és postaköltség, összesen 14 pengő.

Kérem, hogy ezt a 14 pangót postafordultával szíveskedjék címemre átutalni.

Egyben van szerencsém szives figyelmét felhívni arra, hogy a nekem megítélt 500 (azaz ötszáz) pengő költséget mind a mai napig nem kaptam meg, ennélfogva ön ellen a végrehajtást kérő keresetet a mai napon beadtam.“ Dúltam, fúltam, majdnem megsimított a lapos guta... de újra el kellett neki küldenem az 500 pengőt.

HÖLGYVÄLASZ

A FACICA OLDALA

Hála érte a jó Istennek, postám idestova oly mértékben szaporodik, hogy mind a tíz karmomra szükségem lenne, ha nyomban szóló leveleket. Hiába, ezen is megmeg akarnám válaszolni a nekem látszik, hogy mi, asszonyok és lányok sokkal jobban összetartunk, mint a férfiak. Köszönöm Mányokiné (Toronto) kedves levelét, amelyben többi között azt írja: „Sohasem láttalak, nem tudom, milyen vagy, de mégis, egyik legkedvesebb barátnőmnek érezlek, kedves Facica.“ És külön jólesett „Relli“ jeligével, a Délafrikai Unióból érkezett levél, melynek írója arra kér, hogy közöljem le levelének alábbi részét. íme, kérésének helyt adok:

„A világon mindenütt ezer és tízezer magyar nő él, akik ha bele is illeszkedtek a befogadó ország életébe, azért magyarok maradnak és azok is akarnak maradni. A távolság igen nagy Délafrika és, mondjuk, Amerika, vagy Franciaország között. Van azonban két öszszekötö kapocs. Az egyik a közös

nyelv, a másik a közös emlékek,

a közös múlt. Te, Facica, ezt testesíted meg számunkra. Azért javasolom, hogy csináljunk egy FACICA VILÁGKLUBOT.

Írjuk meg ennek a Klubnak gondjainkat, panaszainkat, örömeinket, a hallott jó és rossz vicceket, és Te, Facica, mint elnöknő, számolj be nekünk lapod hasábjain. Talán ezzel a kis kezdeményezéssel a világ különböző országaiban élő magyar nők valódi Facica Klubokat is alakítanak majd, ahol egy kis „élő“ találkozásra is összegyűlnek majd.“

Mondanom sem kell kedves „Relli“, hogy örömmel közlöm levelét.

*

Heti postám legkedvesebb írását teljes egészében közlöm. írónője kitűnő humorérzékről tanúskodik és remélem, hogy még sok Írását adhatom közzé, a magam gyönyörűségére, olvasó társnőim örömére és.., a férfinem pukkasztására. íme az írás:

Beszéljünk magunkról is .

Irta: Fullánkos Mária (Winnipeg)

Nemrégiben a Facica rovatában olvashattunk a férfiúi „tökéletességről“. Egyetértek én azzal, hogy a férfinemnek sok hibája van, de nem szeretném, ha mi, nők túlságosan elbíznánk magunkat. Van nekünk is hibánk, ha nem is sok. Itt van például az életkor kérdése. Nemrégiben az egyik itteni televíziós adásban .az egyik előadó a következőket mondotta: „Éppen most jövök a feleségem születésnapi vacsorájáról. . . és képzeljék most jutott eszembe, hogy nem is tudom, hány éves a feleségem. Az ő állítása szerint szökőévben született, tehát minden nyolcadik évben van csak születésnapja. Amikor azt mondtam neki, hogy szökő év minden negyedik évben van, rám nézett és azt felelte, hogy amikor ő született, akkor „nagyokat-sző kő“ év volt, ami a rendes duplája. Mindenesetre lény az, hogy amikor 10 évvel ezelőtt megismertem, 2 évvel volt idősebb nálam. Most 6 évvel fiatalabb. Ezenkívül tudok még egy tényt: amikor összeházasodtunk, volt neki egy Thomas nevű öccse. Most van egy nála sok évvel idősebb bátyja, akit Thomasnak hívnak.“

Nem szeretném azonban, ha Facica és olvasó társnőim azt gondolnák, hogy renegát lettem, saját nemem ellen fordulok. Nem én. Nőpárti vagyok és maradok, már csak azért is, mert a férfiaknak annyi vaj van a .fejükön, hogy az már sok. Még vén korukra se nő

be a fejük lágya. A napokban három öregember beszélgetett arról, hogy kinek a társaságában szeretnének élni a másvilágon.

— Én megkeresem Garry Coopert! — mondta az első. — Az volt aztán a fenegyerek. Rajongtak érte a nők. Micsoda tehetség, micsoda lelki nagyság! Én Garry Coopert szeretném társamul a túlvilágon.

— Szerintem a világ legnagyobb embere Abraham Lincoln volt. — jelentette ki a második öregúr. — Micsoda ész, micsoda szellem, micsoda harcos! Én Abraham Lincoln társaságában akarok élni odaát.

Ezután reszkető hangon megszólalt a harmadik:

— Én Brigitte Bardot-t akarom!' Micsoda idomok, micsoda haj. micsoda. .,

— De hiszen a Bardot még él:

— Éppen azért!

SZÍNHÁZI FÉRJ

A színigazgató felesége bundát szeretne névnapjára.

— Harminc oka is van, hogy nem teljesíthetem kívánságodat. — szabadkozik a direktor — Elsősorban nincs közönség.

— Azután?

— Azután a következő huszonkilenc sorban sincs.