Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-10-25 / 20. szám

Fakutya 5. írja: Mgittarius liéla II. -Éleiigenlő, erős fiziku­mú, gyakorlati ember. Tárgyila­gosságra törekvő, nyílt és család­szerető. Haitgitliilaihaii és etilbe tekre, eseményekre reagálásába ;t kissé imimlzlv, de általában meg­gondolt és nehézkes. Jól koncen­trál és szakmai hozzáértésével kap­csolatban hajlik a túlzott önbiza­lomra. ötletes és tehetséges „ki­gondoló“, a végrehajtásban már kisebb az öröme. Ipari foglalkozá­sa van, valamilyen nehézkes szer­számmal, amelyet könnyed bizton­sággal kezel. Szeret olvasni és nagy híve tréfának, evés ivá-mák. Makacs', szeret vitatkozni. Türel­me lensere, időnkénti szertelensé­ge altból adúd.k, hogy többnek akar mutatkozni, mint amennyi. Ügyel­nie kell érzékiségére, amelynek könnyen rabja lehet. * SAGITTARIUS MESTER szabarf­­cágáról visszaérkezett és lapunk logközekbbi számától kezdve is­mét folyta'ja érdekes grafológ ai cikksorozatát. * ANALÍZISEK DIJA: lapban kö­zölve I ü.S. dollár, külön levélben ’ l'.S. dollár, vagy az annak meg­felelő összeg. Ritka jó vétel Forgalmas délután volt. Az an­tikváriumban egymás mellett áll­tak az érdeklődők, egyetemi hall­gatók, idősebb könyvgyűjtők, tu­dálékosarcú unaíkozók. A kiszol­gálók egykedvűen adták meg a kért felvilágosításokat és időnként becsomagoltak néhány könyve', amíg a vevő a pénztárhoz ment fizetni. Mennyibe kerül ez a trilóg a? kérdezte az egyik kiszo'gálótól egy magas fiatalember. Az meg­nézte a háromkötetes történelmi mű első kötetét és már mond a is az árat: — 80 dollár. Sok. Nagyon sok. A kiszolgáló vállatvont. Szabott árak vannak, fejezte ki ez a moz­dulat. A fiatalember nézegette a könyveket, lapozgat a, látszott raj­ta, hogy nagyon szeretné meg­venni. Olcsóbban nem lehet? kér­dezte. Nem. .. Sajnos, nem. — Véletlenül ismerem a főnököt, mondta hirtelen a fiatalember és az üzlet mélye felé intett, ahol üvegkalitkában ült a főnök. — Megpróbálok beszélni vele... Azzal fogta a három könyvet és határozott léptekkel az elkeríted iroda felé tartott. A kiszolgáló kö­vette tekintetével. Az üvegablakon át látta, hogy beszél a főnökkei, aztán néhány perc múlva a fia’al­­ember már jött is kifelé. A köny­vek nem voltak nála. — Sajnálom, — vetette oda távo­zás közben a kiszolgálónak — nem tudtunk megegyezni. . . Ezzel kiment az üzletből. A ki­szolgáló utána zkait szólni, hogy hová tette a könyveket, de a fő­nöki fülke ajtajában megjelent a főnök. Kezében volt a három kö­tet. A kiszolgáló odasietett, hogy el­vegye tőle. A főnök átnyújtotta a könyveket és közben elégedetten mondta: — Ritka jó vétel volt. . . És a kiszolgáló csodálkozó pil­lantására hozzátette: Húsz dollárt adtam neki ezért a háremkötetes ritkaságér?, amit I ga’ább 80 dollárért fogunk elad­ni. .. T. L. (New. York) HALADÓ INDIÁN Sajnos, a férjem szeret haladni a korral. . . NASZÜTON — Drágám, — mondja az ifjú férj a nászéjszaka után — most, hogy összeházasodtunk, megenge­ded ugye, hogy felhívjam figyel­med-). néhány fogyatékosságodra? — Felesleges. — feleli az ifjú hitves. — Tisztában vagyok ve­lük. . . Ezek azok a fogyatékossá­gok, amelyek miatt nem kaphat­tam jobb férjet. . . Múltkoriban társaságban vol­tam és egy idős törvényszéki bí­ró is jelen volt. Bírósági törté­neteket mesélt, amelyek közül, úgy hiszem, a Fakutya hasáb­jaira illik annak a vidám akasz­tásnak története, amelyet az idős bíró elmondott. — Rablógyilkosság miatt ítél­tük halálra az illetőt — mesélte a bíró. — Egész tárgyalás alatt rendkívül cinikusan viselkedett és arcizma sem rándult. amikor kihirdettük az íté’etet. A kivég­zés előtti napon az ügyész meg­kérdezte tőle, hogy mi az utolsó k ívánsága? — Szeretnék megtanulni an­golul. — felelte. —- Erre nincs már idő. — mondta az ügyész. — Úgy? — kérdezte az elí­télt. — Miért nincs? Mikor kez­dődik az akasztás? — Holnap hajnalban. — Lehetetlen! — kiáltott fe! erre. — Hajnalban? A koránke­lés a halálom. Reggel azzal ébredt: —- Nem lehetne elhalasztani a dolgot? Éjjel rosszul aludtam és elfeküdtem a nyakamat. Mivel az eset vidéken történt és az akasztás színhelye messze volt a börtöntől, Kozarek hóhér és két fegyőr kísérte gyalog. Út­közben eleredt az eső. Az elitéit erre nevetni kezdett. Mit nevet? — kérdezte Ko­zarek. Azt. — felelte az, — hogy nekem még csak hagyján, de magának vissza is kell mennie ebben a pocsék időben. Amikor fellépett az akasztó­fa alatti dobogóra, rosszalóan csóválta meg a fejét: — Micsoda rozoga alkot­mány. .. Ezen életveszélyes áll­ni. .. Hidegvére és szemtelen ud­variassága az utolsó percig nem hagyta el. Amikor nyakán volt már a kötél, leszólt a fegyőrök­­nek: — A mielőbbi viszontlátás­ra. .. És hátraszólt Kozarekhez: — Ugye, megbocsájtja, hogy hátat fordítok magának. .. Ha valaha szobrot kívánnak állítani az „akasztófa humoris­tának“, őt ajánlom modellül... (Beküldte: Hórkay, Bonn) • I I Sajnálom, de a pénztárcámat a regi ruhámban felejtenem. . . Akasztófa humor

Next

/
Thumbnails
Contents