Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-10-10 / 19. szám
G. Fakutya K LASSZIKUS H UMOR A történelem általában a nagy vérontásokat jegyzi fel. A FAKUTYA a nevetés és a nevettetés történelmében végzett kutatómunkát, mert véleményünk szerint, az, aki megnevetteti az embereket többet tesz értük, mint az, aki csatába viszi őket. Alábbiakban átnyújtunk a nyájas olvasónak egy csokorravaló „humort“, amit az elmúlt évszázadok, sőt, évezredek porából ástunk elő. Ha az Írások között akad olyan, amely a mai szemmel olvasva talán nem he moros, kérjük, ezért ne bennünket kárhoztassanak, hanem magát az ógörög, vagy óperzsa írót. RÓMAI HUMOR EPIGRAMMA — Martial — Éliának négy foga volt, úgy hiszem, jól tudom Egy köhögésnél kihullt kettő, Egy másiknál a másik kettő. Azóta, köhögjön bár éj s nappalon át A köhögés számára nincs már több teendő. TÖRÖK HUMOR MÓKÁS KÓPÉSÁGOK — Nassir-Ed-Din — Nassir-Ed-Dín, a mester és felesége éberen feküdtek ágyukban egy éjjelen. Az asszony arra kérte a mestert, hogy gyújtsa meg a gyertyát, amely ott van a jobbkeze mellett. A mester álmos hangon így felelt: — Honnan tudjam ebben a sötétben, asszony, hogy melyik a jobb kezem és melyik a bal? * A mester és felesége összekülönboztek egy bizonyos kérdésben, úgyannyira, hogy az asszony belerúgott urába, aki elvesztvén egyensúlyát, legurult a lépcsőn. A szomszédok, hallván az éktelen lármát, átfutottak és megkérdezték a mestertől, mi volt a zaj oka. — Szóváltás volt köz'em és az asszony között. — feleié a mester. — Ez meglehet, mondták a ÓGÖRÖG HUMOR IRIGYSÉG — Lucilius — Szegény Diophon irigységbe halt bele Tolvaj barátját látva, Mint akasztják fel melléje Egy sokkal magasabb fára. .. * AZ ÉNEKES — Ammianus — Az emberek meghalnak, ha az éji-holló énekel, vagy zokog. De,ha Dino énekel... az éji-holló hunyja le szemét örökre. SÖTÉTSÉG — Lucián — Egy ostoba, kit csíptek a legyek, kioltá a fényt, kiáltván: „Most csípjetek, ha láttok csípni, besték!“ HINDU HUMOR A NÖ TEREMTÉSE Amikor Twashtri megteremtette a Nőt, egy hét múltán a Férfi elébe járult és mondá: — Uram, ez a teremtmény, kil nékem adtál, elviselhetetlenné teszi életemet. Állandóan locsog, kötekszik, sohasem hagy magamra. Minden pillanatban azt kívánja, hogy csak vele foglalkozzam semmiségért képes sírva fakadni és állandóan cél nélkül lődörög... Azért jöttem, hogy visszaadjam ö. neked. Nem tudok vele élni. — Jól van! — mondá Twashtri és visszavette a nőt. Alig múlt el egy hét, a Férfi ismét felkereste őt és mondá: —• Uram, mióta visszaadtam Néked ezt a teremtményt, üressé vált az életem. Újr aés újra arra gondolok, hogyan táncolt és hogyan énekelt és hogyan nézett rám szeme sarkából és hogyan játszott velem és hogyan simult hozzám. Nevetése muzsika volt. Jó volt rátekinteni és bársonyos volt a bőre. Könyörgöm, add őt vissza nekem, —• Jól van! — mondá Twashtri és visszaadta néki a Nőt. Ám csupán három nap múlt el és a Férfi ismét ott állt Twashtri színe előtt. Uram, most már tuJGm, hogyan állok Vele. Több bajt okoz, mint örömet. Kérlek, vedd vissza tőlem őt. Nem tehetem! — mondá Twashtri. — Most már rajtad áll minden. Élj úgy, ahogy tudsz. Azzal megfordult és visszament munkájához. A Férfi pedig kétségbeseetten nézett utána és mondá: — Jaj, jaj, mit tettem. . . Nem tu dók élni Vele. . . de nélküle sem. . . KÍNAI HUMOR KONFUCIUS MONDÁSAIBÓL ARAB HUMOR NÉGYFÉLE EMBER Négyféle embert ismerhetsz: Azt, aki semmit se tud és nem tudja, hogy semmit se tud. Ez bolond, kerüld el őt. Azt, aki semmit se tud, de tudja, hogy nem tud semmit. Ez együgyű, tanítsad őt. Azt, aki tud, de nem tudja, hogy tud. Ez alvajáró, ébresszed fel őt. Azt, aki tud és tudja, hogy tud. Ez bölcs, kövessed őt. Hogyan tudhatnánk a halálról, amikor még az életről sem tudunk semmit? * Két emberfajta van, amely sohasem változik: a magasrendűen okos és az alapvetően ostoba. * Ha egy embert 40 éves korában utálnak, mindig is utálni fogják, amig cl. * MAGYARÁZAT — Li Po — Kérded: miért tisztelem a papot s miért nem istenét? Buddha mozdulatlan, de a pap, ha köszöntöm, megbiccenti fejét. szomszédok, — de mi okozta az! a nagy és csörömpölő zajt? — Az asszony elvesztette türelmét és lehajitotta a nagy állóórát. De, mester, — mondták a szomszédok, — egy óra, mégha mégoly nagy is, nem tud ekkora zajt ütni... — Hát, — feleié a mester, — ha már igy sarokbaszorítottatok, bevallom. . . én benne voltam az órában. . . A veteményes kertben sétált a mester és látván, hogy a főzelékfélék szépek és érettek, le-lehajolt és elsüllyesztett néhányat köpenye zsebébe. A kertész észrevette ezt és a következő párbeszéd zajlott le kettőjük között: Kertész: Ki vagy te? Mester: Ezt én tudom, de te nem tudod. Kertész: Hogy kerülsz ide? Mester: Erre jártam. Kertész: Ügy értem, mi hozott ide? Mester: A véletlen. Kertész: Idefigyelj, azonnal mondd meg, mi hozott ide? Mester: Allah akarata. Kertész: Hogy érted i zt? Mester: Allali akaratának kellett lennie, hogy idejöjjek ebbe a kertbe. Allah a természeti ura és én nem állhattam ellen a természet parancsának. Kertész: Akkor mondd meg azonnal, hogy miféle természet hozott ide? Mester: Jött egy nagy szél és idefujt a kertedbe. Kertész: Es a szél tömte tele köntösöd zsebeit az én véleményeimmel? Mester: Nem. De féltem, hogy a szél tovább sodor és felmarkoltam a földet és kezemben tartottam, hogy nehezebb legyek. Aztán újabb szél jött és kifújta a kezemből a homokot és maradt a főzelékféle. Kertész: Finom kis mese, mondhatom. Mester: Finom és igaz. Kertész: Es mondd, barátocskám, hogyan kerültek a veternényéim a zsebedbe? Mester: Látod, ez a főkérdés... Jöjj, üljünk le az árnyékba és töltsük azzal a nap hátralévő részét, hogy felderítsük: hogyan kerültek a te veteményeid az én zsebembe. . . KÍNAI KÖZMONDÁSOK Az üres beszéd olyan, mint amikor valaki fára mászik halért. * Lehetséges, hogy egy vörösorrú ember sohasem iszik, de ezt senki sem hiszi el neki. * Ha attól félsz, hogy otthagynak, menj el te előbb.
