Fakutya, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1961-10-10 / 19. szám

Fakutya EZ A BÖKKENŐ! — Te mikor ismerted meg a fele­ségedet? — Csak pár hete. — De hiszen már két éve házas vagy! — Épp ez a baj! ÜZLETI SZELLEM Egy kanadai magyar összetár­sul egy másikkal és csinálnak egy pénzkölcsönző vállalkozást. Az üzlethelyiségre rendelnek egy neonfeliratot, amely ezt hirdeti: KÖLCSÖN HÁZAKRA Néhány hónap múlva az üzlet bedöglik. A társ kiválik és helyé­be sikerül találni egy másikat. Ez azonban építészeti vállala­tot akar nyitni, amely főként há­zak renoválásával foglalkozik. — Rendben van, — mondja erre az eredeti tulajdonos, — de mi lesz ezzel a gyönyörű neon­­felirattal? — Ezt felhasználjuk. — jelen­ti ki az új társ. — Csak egy betűt kell kicserélni és remek hirdetés lesz a háztatarozási vál­lalat számára. Mi ez az egy betű? Ha nem jön rá, lapozzon át a 10. oldal­ra, ott megtudja. — Parancsol uram? —kérdi a cs­­nos pincérnő az éppen helyetfogla­­ló vendégtől. — Két lágytojást és egy jó szót — feleli a vendég. Majd kisvártat­va, mikor a pincérnő meghozza a tojásokat: — És a jó szó? — Ne egye meg uram a tojásokat, már nem frissek. EZT A TÉSZTÁT! Egy amerikai leves ész!agyár az­zal az ötlettel lepte meg a házia z­­szonyokat, hogy a tészta'ormát hi­res filmcsillagok és politikusok fe­je után mintázták. ízlés dolga! Ha Brigitte Bardot-t látom a levesben úszni, rögtön megjön rá az étvá­gyam, de menten el is megy, ha feltűnik mellette Hruscsov. EGY LONDONI KÉPTÁRBAN Ha az ember szemmeltartja a nézőket, akkor nem tűnhet el semmi... Miért éppen Máltába? Két csomag van a hónom alatt, amikor beleütközöm Lu­­miczkibe. „Hová, hová?“ kérdi és elállja utamat. Mondom: napfényre vágyom, megyek Mál­tába. „Máltába?“ mondja olyan hangon, mintha azt mondtam volna, hogy az állatkerti akvá­riumban vettem ki egy meden­cét, közös háztartásban egy ní­lusi krokodilussal. Igen, mon­dom, Máltába. „Te meg vagy őrülve!“ rikoltja, hogy megáll a forgalom. „Miért éppen Mál­tába? Utazz Olaszországba, ott volt tavaly egy unokanővérem. Pricchalamozában, délen van. tenger, Olaszország olcsó, oda­menj, ha van egy kis sütniva­­lód.“ Rohannom kell, hát rá­hagyom, odamegyek, abba a kimondhatatlanba... Hazaérek végre, ledobom a csomagokat, cseng a telefon. Miskeiné. Mivan, mivan, ezer éve nem hallott rólam... Uta­zom, mondom. „Hová?“ kérdi egy vizsgálóbíró szigorúságával. „Remélem nem Olaszországba?“ Nem, nyugtatom meg, Máltába. „Micsoda? Máltába? Miért ép­pen Máltába? Maga nem nor­mális.“ Ezt beva'lom. „Idefigyel­jen, Elek“ kiáltja, hogy zúg a membrán, „maguknak Telepi­­sció de Szaffaládéba kell men­niük. Tudja hol van az? Spa­nyolország. Bűbájos hely, van ott egy kis halászcsónak, amit szardínia-füstölővé képeztek ki...“ Utálom a halászokat, a halsza­got, a füstölőket. De nem me­rem mondani, mert Miskeiné ellentmondást nem tűrő hangon közli velem: „Holnap feljövök és megírjuk a levelet a telepseioi szállodásnak...“ Tíz perc nyugalmam van, ak­kor jönnek Ordoványiék. „Mi? Hová? Miért épp Máltába? Eszednél vagy?“ így a férfi. „Maga tréfál, Elek, ugye, tréfál? Miért épp Máltába? Hogy lehet oda menni?“ így a nő. Mondént: esszémnél vagyok és Máltába hajón, vagy repülőn lehet men­ni. Egyszerre kezdenek beszél­ni. A férfi Ausztriát ajánlja, Schneidersputzban, a tiroli Al­pok délszaki lejtőjén van egy faház, tíz kanárival, olyan a le­vegő, hogy harapni lehet, oda kell menni, az az egyetlen hely. ahol az októbert el lehet tölteni. Az asszony lehurrogja. „Hülye vagy...“ (Ezt a férjének mond - ja). „Ne hallgasson rá, Elek!“ (Ezt nekem.) Menjen el Hüffni am Sprottniba, angyali hely, minden évben ott októberei a barátnőm és a férje, Svájc, he­gyek, fenyves, azúrkék ég... Az kell magának“. Egész este arról beszélnek, hogy mi kell nekem. Már bele­mennének Svédországba- is, ott, a Jörgörköp hegység völgyében, van egy hely, amihez fogható nincs, októberben különösen. . . Másnap kapok egy csomó te­lefont. Mindegyik azzal kezdő­dik: „Hallom, utaztok...“ És a következő mondat: „Miért ép­pen Máltába?“ És ezután, be sem várva makogásomat, már jön is a tanács, ellentmondást nem tűrően, hogy hová kell ne­kem mennem.. . Most itt ülök Máltán, előttem egy csomó képes levelezőlap, amelyeket részben Telepiscióból. másrészt Schneiderputzból és Hüffni am Sprottniból szerez­tem be. Remélem, nem fogják észrevenni a bélyegen a máltai bélyegzőt, mert akkor egy életre beszüntetik velem a barátságot, amiért oda mertem menni sza­badságra, ahová én akartam és nem oda, ahová ők küldtek. V. A. MARGITKÁNK ÚJRA REMEKEL Kis kedvencünk, Margitka fel­­f zalad egyik barátnőjéhez, aki éppen öltözködik. — Hová, hová? — kérdi Mar­gitka, előkelő orrhang án. — Rohanok, hogy le ne kés­sem a „Figaro házasságát.“ — Ugyan, kérlek, — mondja erre felhúzott szemöldökkel Mar­gitka — csak nem mégy oda személyesen? Kü'dj neki egy táviratot, hogy gratulálsz a há­zasságához. .. BOCSOFELLÉPÉS A tenorista búcsúfellépésére ké­szül, mert átszerződött egy másik város színházához. Az, előadás vé­gén a közönség közül többen kiál­tozni kezdenek: — Ne menjen el. . . Maradjon itt. . . A művész meghatva és büszkén mondja az igazgatónak: — Látja, igy szeretnek itt en­gem. .. — Tévedés, művész úr. — mond­ja egykedvűen az igazgató — Nem az itteniek kiabálnak, hanem azok, akik abból a városból jöttek át, ahová átszerződött.. .

Next

/
Thumbnails
Contents