Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-07-01 / 7-9. szám
FÁKLYALÁNG 7 Világpolitikai összefoglaló A harmadik tigris Amikor először élesedtek ki a szovjet-kinai ellentétek annyira, hogy már tovább nem lehetett eltussolni a nagy egyházszakadást abban az időben Moszkvában a „Koinunyiszt” című magazinban egy érdekes cikk látott napvilágot a három tigris elméletéről. A cikkíró azt boncolgatta, hogy két tigris harcol egymás ellen a völgyben (Kina és az Egyesült Államok) s a harmadik tigris (a Szovjetunió) szépen megvárja amig azok ott ketten jól összemarcangolják egymást s akkor lejön a begyről és könnyedén legyőzi mind a kettőt. A világpolitika mai állásánál úgy tűnik nem igy néz ki a helyzet, s a Szovjetuniónak egyre kevesebb lesz az esélye, hogy a győztes — a harmadik tigris legyen. A pingpong diplomácia napjainkra már annyira kiszélesedett az Egyesült Államok és Kina között, hogy Kissingernek, Nixon elnök belbiztonsági tanácsadójának már nem titokban és nem egyedül kell „beszöknie” Kínába, hogy előkészítse Nixon kínai útját, hanem jól szervezett, kitűnő szakemberekből álló gárdával. Anélkül, hogy túlzott reményeket táplálnánk az évezredes emberekkel való viszony gyors felmelegedésével kapcsolatban el kell ismernünk, hogy a közeledés gyorsabb ütemű, mint amire számítani lehetett. Nixon kínai útja kellő előkészítés után következik csak be, de még időben arra, hogy hasznosítható legyen úgy külpolitikai, mint belpolitikai vontatkozásban. Mindenesetre ez a koncepció már most erősen érezteti hatását, ami leginkább a szovjet vezetők türelmetlen össze-vissza való kapkodásában jelentkezik leginkább. Ahogy nyilvánossá vált Nixon kínai utazásának terve a szovjet azonnal kiutat próbált keresni az amerikai-kinai gyűrűből azzal, hogy 20 éves barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött Indiával. Ez a házasság persze nem túl fényes, mert a menyasszony nagyon szerény hozománnyal rendelkezik és amellett még csúnyácska és szeplős is. A másik kapcsolat már számottevőbb, amely Brezsnyev és Willy Brandt között szövődik. De azért valójában az is látszati inkább, mert a német Kancellár sem áll olyan jól saját háza táján, hogy mindent megengedhessen magának. Nixon útja tehát gyümölcsözőbbnek mutatkozik. Válság a Sóhivatalban A 26. életévét taposó koravén szervezet az Egyesült Nemzetek Szervezete súlyos válságba került ezévben is. S itt elsősorban nem is az anyagi problémák a döntők, hanem egyebek. Hogy csak a lényegesebbeket említsük itt van mindjárt a “főtitkár kérdés”, a “közelkeleti probléma” és a “kínai gordiuszi csomó”. U Thant jelenlegi főtitkárnak ezév decemberében lejár a mandátuma, s minthogy nem pályázik újra tehát mást kell választani. Négy jelölt is van jelen pillanatban a magas tisztségre, de mind a négynek van egy kis szépséghibája és ebből eredően a vélemények erősen megoszlanak. Az egyik a szovjetnek nem felel meg (Waldheim— Ausztria) a másik az araboknak (Jakobson—Finnország, mert zsidó) a harmadik a fehéreknek, a negyedik a színeseknek és igy tovább. A végén mégis az ötödiket Gunnar Jahring-ot fogják megválasztani, aki moszkvai nagykövet (tehát az oroszoknak jó) és szabad idejében békeközvetitő Izrael és az arab államok között (tehát ezeknek rossz). A közelkeleti ügy is fogas kérdés, mert Izrael (mint egy igazi nagyhatalom, amelyik fütyül a kisebbekre) nem hajlandó kiüriteni az elfoglalt arab területeket. Most is amiatt hoztak határozatot ellene, hogy annektálta Jeruzsálem arab városnegyedét olyannyira, hogy már teljesen bekapcsolta a város vérkeringésébe. A kínai kérdés megoldása látszik mégis a legsúlyosabbnak. Amerika azt javasolta, hogy vegyék föl kommunista Kínát, de maradjon bent nemzeti Kina is, csak adja át a helyét Maóéknak a Biztonsági Tanácsban. A két Kina azonban külön-külön és együtt sem hajlandó belemenni ebbe a megoldásba úgyhogy hosszú huza-vonára lehetünk elkészülve ebben az ügyben, különösen, hogyha figyelembe vesszük hogy Nemzeti Kínának vétőjoga van a Biztonsági Tanácsban és megvétózhatja saját kizárását. Szavazás Vietnámban Óriási lármát csap a világ (librális és kommunista) közvéleménye s főleg e közvélemény formálója a média, azért hogy súlyos csorba esett Vietnámban a “demokrácia” ügyén, mert a jelenlegi elnök Thieu (miután Ky volt alelnök és Big Minh ny.tábornok visszaléptek) egyedül indul az elnökválasztáson. Ez általában csak akkor baj, amikor egy Amerikával szövetséges államról van szó, de ha mondjuk a Szovjetunióban vagy valamelyik “népidemokráciában” tartanak szavazást választás helyett ez teljesen rendben van. Nem akarjuk azt mondani, hogy Thieu eljárása a legdemokratikusabb, de a kommunista blokk államaiban tartott szavazásnál mindenképpen demokratikusabb, mert a dél-vietnámi elnök kijelentette, hogy amenyiben nem kapja meg a szavazatok 50%-át akkor lemond. Mindenesetre még Thieu féldiktaturája is sokkal jobb a dél-vietnámi nép számára, mint az északiak “népidemokráciája”. Amerika vietnamizációs politikája nem képzelhető el rend nélkül. Egy dél-vietnámi káosz óriási katasztrófához vezetne, ami az amerikai katonák tízezreinek életébe kerülne. (folytatás a 11-ik oldalon
