Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)

1971-07-01 / 7-9. szám

8

F Á K L Y A L Á N G

A NÉPIRTÓ

(avagy a sanda mészáros, aki kiköszörülte a csorbát)

Az alábbi cikk megírása után — lapzártakor — értesültünk a magyar nép legaljasabb hóhérának, az 1956-os dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc gyalázatos vérbetiprójának Hruscsovnak haláláról a nagy nyugati hírügynökségek jelentéséből. Dicstelenül pusztult el hát ez a tömeggyilkos hóhér is, és a Szovjetunió mai hatalmasai úgy látták jónak, hogy az orosz közvéleménnyel csak két nappal halála után közölték egy kétsoros hírben, hogy egykori teljhatalmú uruk és parancsolójuk eltávozott az élők sorából. Temetése(?) szűk családi körben, minden pompa nélkül történt. Rossz emléke azonban sokáig megmarad, s nevét milliók átkozzák a költővel;

Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja Lobogó hitünket ki lábbal tiporta S az idegen fegyvert ülésünkre hozta!

Legyen neki nehéz a föld!

“A rend heli/reállitása Magyarországon” a cime Hruscsov felületes és történelemhamisitó Emlékirataiban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc gyalázatos vérbetiprásával foglalkozó fejezetnek. Jelen cikkünkben nem kívánunk foglalkozni az egész “Írásművei”, hanem csak arra a 16 oldal terjedelmű fejezetre szorítkozunk, amely a szabadságharccal kapcsolatos.

Hruscsov müvéből minden primitívsége és célzatossága ellenére is megtudhattunk néhány olyan dolgot, amit ezidáig nem vehettünk bizonyítottnak. Nevezetesen:

L, Hruscsov a forradalom kitörésének első percétől fogva tántorithatatlanul kitartott a szovjet beavatkozás elve mellett.

2., Maó Cse Tung személy szerint ellenezte a beavatkozást, a kínai jóváhagyást Liu Csaó-csi önkényesen mondotta ki.

3., A “baráti népidemokráciák” a “kommunista kisantant” — beleértve Titót is — szintén a könyörtelen beavatkozás hívei voltak.

4., Kádár és Münich nem Szolnokon, hanem a szovjet megszállás alatt álló Ungváron “alakították meg a forradalmi munkásparaszt kormányt”.

Ha a fentebbi tényekre, mint az események vázára felépítjük az össze-vissza dobált hruscsovi történetet, akkor kialakul a teljes kép arról, a magyarság számára anynyira sorsdöntő időszakról, amely 1956. október 23-tól a szabadságharc teljes eltiprásáig tartott.

Hruscsov a teljes felelősséget

Nagy Imrére hárítja, akit még azzal is megvádol, hogy “prominens volt polgári politikusokat, sőt nyugatról hazatért reakciósokat is bekapcsolt az akciókba,” akik mellett eleinte gyerekek, majd később katonai alakulatok is harcoltak az utcákon. “Csekistákat (az Á.V.H.sokat nevezi igy) és párttagokat gyilkoltak az ellenforradalmárok.” A megvert szovjet csapatokat csak taktikából vonták ki Budapestről egy közeli repülőtérre, hogy minden eshetőségre kéznél legyenek. A moszkvai prezidium állandóan ülésezett, amelyre meghívták a kínaiakat is. Maó a későbbi kínai elnököt, Liu Csaó-csi-t küldte Moszkvába, aki először ellenezte a beavatkozást “és a szovjet elvtársak egyetértettek vele”. De Hruscsov kitartott a beavatkozás mellett, mire felhívták Maó-t, aki továbbra is ellenezte. Hruscsov azonban egész éjjel nem tudott aludni (akárcsak Rákosi-Róth annakidején; ugylátszik ez az álmatlan éjszakázás közös kommunista betegség — a szerk.). Másnap reggel újra úgy döntöttek, hogy beavatkoznak és megkérdezték Konyevet a Varsói Paktum főparancsnokát, hogy mennyi időre lenne szükség a magyar forradalom leveréséhez “Három nap, nem több” felelte Konyev. Erre utasították, hogy készüljön. Liu Csaócsi-t a repülőtéren, hazautazása előtt meggyőzték a beavatkozás szükségességéről. A Prezidium megbízta Hruscsovot, Malenkovot és Molotovot, hogy “beszéljék meg a kérdést a testvérpártok vezetőivel is”. Bukarestbe vezető útjukon, még orosz területen — a lengyel-orosz határ közelében találkoztak Gomulkával. Bukarestben már várták őket a csehszlovák és bolgár vezetők, akik helyeselték a beavatkozást, sőt csatlakozni is akartak, de Hruscsov leintette őket, bár megdicsérte a románokat igyekezetükért, hogy most helyes álláspontot képviselnek nem úgy mint 1919-ben, amikor segítettek megdönteni Kun Béla proletárdiktatúráját. Bukarestből Titóhoz mentek Brioni szigetére. Tito is helyeselte a beavatkozást. (Ezt a tényt elismeri Vukmanovics Tempo — Tito egyik bizalmasa — is most megjelent “A forradalom menetel” cimü könyvében.) Tito csupán azt kérte Hruscsovtól, hogy várjanak még a beavatkozással. De Hruscsov akkor már biztos volt a dolgában és ahogy visszaérkeztek Moszkvába első dolga volt, hogy kiadta Konyevnek a parancsot, hogy támadjon. (Valószínű, hogy Eisenhower elnök ismert táviratát is megmutatta Tito Hruscsovnak, amelyben az állt, hogy az Egyesült Államok kormánya nem örülne annak, ha a Szovjetunió peremterületén egy a szovjettel ellenséges államalakulat jönne létre — a szerk.) “Budapest keményen ellenállt” — írja Hruscsov — “ágyukat vontak fel az emeletekre, ablakból lőtték az oroszokat, de a magyar főváros bevétele nem tartott három napig; Konyevnak igaza volt.”

A továbbiakban még arra próbál magyarázatot adni Hruscsov, hogy miként “szilárdult meg” a helyzet Magyarországon annak ellenére, hogy Tito neheztelt Nagy Imréék gyalázatos hitszegő elrablása miatt. Hruscsov azzal is eldicsekszik még, hogy milyen bátran viselkedett, amikor meglátogatta budapesti cselédeit 1957 nyarán s beszédet mondott a Szabadság téren, amelyet szerinte Mindszenty bíboros is hallgatott az amerikai követ (?) társaságában az amerikai követség erkélyéről. S a beszéd után “Mindszenti/ bosszantására” és “bizonyítékául annak, hogy nem fél” lement a hallgatóság közé. Hruscsov azt állítja,