Fáklyaláng, 1971. január-október (12. évfolyam, 1-10. szám)
1971-01-01 / 1-3. szám
FÁKLYALANG 17 Az 1970-es év az évfordulók éve volt a magyarság számára. Különösen a tragikus évfordulóké, amelyek végzetesen előidézték, befolyásolták, vagy legalábbis hozzájárultak a magyar nép mai és minden korábbit felülmúló mérhetetlen szenvedéséhez. Ezek közül az évfordulók közül kiemelhetjük a trianoni békeparancs aláírásának 50. évfordulóját, mert ez a végzetes esemény volt az elinditója annak a folyamatnak, amely ma is tart és amely az egész magyar nemzet biológiai felszámolásához vezethet. A hazai népirtó Kádár rendszer egyetlen szóval sem emlékezett meg a gyászos eseményről a félévszázados évfordulón. Nem volt egy szava sem a kétszeres elnyomás alatt sínylődő magyar milliók érdekében, akiket Trianon juttatott idegen impériumok uralma alá. Sajnos még itt az emigrációban sem sikerült egységbe fogni a magyarságot, bár történtek dicséretes megmozdulások a trianoni békediktátum ellen. Ezek közül ki kell emelnünk a Turul Szövetség angolnyelvü Emlékkönyvét és a Trianon Igazságtalansága Ellen Küzdő Magyarok Na'gybizottságának angolnyelvü tanulmányát, amelyeket a fentebbi szervezetek eljuttattak minden illetékes személyiséghez és szervhez. Ezeken kiviil számtalan magyar hazafias egyesület küldött vagy nyújtott át Memoradumot az illetékes hatóságoknak. Mindezek tudatában mégis azt kell mondanunk, hogy az emigráció nem állott hivatása magaslatán és nem tette meg azt, amit megtennie kötelessége lett volna. Szabadságharcos szervezeteink önzetlenül csatlakoztak a Trianon Igazságtalansága Ellen Küzdő Magyarok Nagybizottságához, amely egy egyesületeken felül álló testület s amelyben nincsenek vezetőségi tagok, csak munkacsoportok vannak, amelyek szolgálni akarják a magyar ügyet. Sajnálatos módon a magyar emigráns szervezetek egyrészének vezetősége úgy érezte, hogy külön utakon — és nem egységbe szervezetten — szolgálhatja leghatásosaban a magyar igazságokat. Ezért és az anyagiak hiánya miatt nem tudta 1970- ben megvalósítani a Trianon Igazságtalansága Ellen Küzdő Magyarok Nagybizottsága meghirdetett terveit. Trianon igazságtalansága ellen azonban nemcsak az 50. évforduló évében kell küzdenünk, hanem egészen addig, amig utosó tégláját is ki nem mozdítjuk a trianoni börtönnek. Kérjük tehát azokat a hazafias sezrvezeteket, amelyeknek tagjai és vezetői valóban szivükön viselik az egész magyar nép ügyét és még nem tagjai a fentebbi Nagybizottságnak a szabadságharcosokhoz hasonlóan csatlakozzanak a Trianon Igazságtalanságai Ellen Küzdő Magyarok Nagybizottságához (cim: P. O. Box: 441, Grade Station, New York, N.Y. 10028), hogy a Nagybizottság — otthoni elnyomott népünk nevében is — az egész magyar nemzet teljes súlyával harcolhasson a végső győzelemig. A másik tragikus évforduló — Magyarország szovjet megszállásának 25. évfordulója — az előbbinek logikus kövekezményeként következhetett csak be. Több mint ezeréves küzdelmes történelme során még soha nem szenvedett el a magyar nép olyan mérhetetlen népirtást, mint a szovjet megszállás negyedszázada alatt. A hazai patkánykurzus mégis ezt az évfordulót tette multévi ünnepségsorozatának középpontjába, amely mellé körítésül Lenin születésének 100 éves és az emigrációs magyarság megnyerése érdekében pedig Szent István király születésének 1000 éves évfordulóját szolgálták fel Magyarországon. Nincs undorítóbb dolog ezen a világon mintha valaki árulóvá válik, különösen a hazaárulásra nincs bünbocsánat. Dante Poklában a legnagyobb bűnnek tünteti fel az árulást; az árulók a legbelsőbb körben sínylődnek örökre vétkeikért. A Kádár rendszer görögtüzes ünneplésben részesítette a magyar nők százezreit megbecstelenítő vérbajos szovjet hordát 25 évvel ezelőtti “hősiességéért” és “áldozatáért”, amellyel végigdulta hazánkat. A rablásért, az állati kegyetlenkedésért, ártatlan civilek tízezreinek meggyilkolásáért, százezrek szibériai haláltáborokba való hurcolásáért, milliók tönkretételéért érdemrendeket osztogatott a gyilkosoknak. Ilyen mélyre nem süllyedt még egyetlen rendszere sem a világnak. Az egész emberiség csodálatát kiváltó 1956- os dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc vérbetiprása árán hatalombasegitett népirtó rendszer egyszer még felelni fog az anyaméhben elpusztított több mint két millió magyar magzatért, a szabadságharc hősihalottjaiért és mártírjaiért, a magyarságuk megvallásáért börtönbüntetést szenvedő testvéreinkért; a hősi vérért, a könnyért és verejtékért, amely a szovjet gyarmati elnyomás hosszú huszonöt esztendejében hullott. Lenin születésének százéves évfordulója szintén fontos tényezője volt a fentebb említett koncentrált tervnek Magyarországon. Vladimir Iljics Uljanov az ószövetségi messiánizmust kommunista ideológiává formáló Marx tanait első Ízben juttatta uralomra a világon. A pánszlávizmust, mint az orosz világuralmi törekvést Leninnek sikerült összeötvöznie a Marxizmussal, s ezzel megindult annak a rákos daganatnak a kifejlődése, amely napjainkra az egész emberiség halálos betegségévé vált. A sztálini értelmezésű Leninizmus mintegy ötvenmillió emberi életet követelt és több mint egy billió ember rabszolgasorba való taszítását “érte el” a “kommunizmus felé vezető ut” jelenlegi szakaszáig. Ha a szabad világ vezetői nem vetnek véget a bolsevista őrületnek és Lenin tanítása értelmében “eladják azt a kötelet is, amellyel a kommunisták felakasztják őket” akkor megérdemlik sorsukat. Mindezek ellenére mi magyar szabadságharcosok továbbra is megteszünk mindent, ami erőnkből telik, hogy a lenini jóslat soha ne válhasson valóra, s ez a tatár-zsidó ámokfutó messiánizmusával egyetemben minél előbb megérdemelt helyére a történelem szemétdombjára kerüljön.
