Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-23 / 1-10. szám
FÁKLYALÁNG 5 NYILATKOZAT (Pongrátz Ödön, az Október 23 Mozgalom elnöke angolnyelvü levelének magyar eredetijét, melyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ügyének védelmében eljuttatott minden amerikai közéleti személyiséghez az alábbiakban adjuk —Szerk.) Kilenc év múlt el felettünk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc óta. Az elmúlt kilenc év úgy az otthon rabságban szenvedő magyar nép, mint a szabadvilágban élő szabadságharcosok számára sok keserű csalódást hozott. Álljunk meg most egy pillanatra a kilencedik évfordulón és vessünk számot a történtekkel éppenugy, mint a mulasztásokkal, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nép még máig sem nyerte vissza szabadságát. Kilenc évvel ezelőtt 1956 október 23.-án, a világ népei csodálattal adóztak a magyar népnek, amint példamutató egységben megindult a kommunista zsarnokság és a megszálló szovjet hadsereg ellen, hogy saját hazájában szabadon élhessen. A történelem a luircok nyomán a bátorságnak és a halálmegvetésnek csodálatos példáit jegyezte fel az utókor számára. Semmit sem von le, sőt emeli a szabadságharcosok hősi erényeinek értékét az a szomorú körülmény, hogy a sokszoros túlerőben lévő szovjetorosz hadsereg brutális rohamai végülis eltaposták szabadságharcunkat, a nyugati szabad népek hallgatólagos hozzájárulásával. A történelem soha sem fogja megadni felmentő Ítéletét a magyar szabadságharcot elárulok számára. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a magyar ügyben hozott határozatai, mivel azokat gyakorlatilag senki nem valósitotta meg, a nullával egyenlők. A hazájukat elhagyni kényszerült szabadságharcosok mindezek láttán felismerték, hogy magukra maradtak. A harcot a magyar nép szabadságának visszaállításáért szabad földön is töretlenül tovább folytatjuk. Ezért mi, külföldön élő szabadságharcosok megalakítottuk előbb a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetséget, majd a Magyar Október 23 Mozgalmat. E két szabadságharcos szervezet a legteljesebb egyetértésben együtt dolgozik, ugyanis szervezeteink tagjai és vezetői életük legfőbb céljának a magyar nemzet szabadságának teljes visszaállítását tekintik. Nem hisszük, hogy akadna a világon egyetlen becsületes ember is, aki ezért elitélne minket. Szervezeteink tagjai és vezetői közé olyan szabadságharcosok tartoznak, akik legjobb harcosai és hősiességük alapján vezetői voltak a világhírűvé vált fegyveres csoportoknak. Ilyenek: a Korvin köz volt főparancsnoka (aki a Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség elnöke), a Széna tér, a mecseki harcok helyettes parancsnokai stb. Engem pedig a legmagasabb kitüntetés ért, amikor a fegyverrel harcoló csoportok kiküldöttei és a szabadságharc más vezetői (az írószövetség, a Diákszövetség, a Forradalmi Bizottságok és Munkás Tanácsok kiküldöttei) 1956 október 30.-án beválasztottak a legfelsőbb Karhatalmi Parancsnokságba, mint a fegyverrel harcolók legfőbb képviselőjét. Szervezeteink tagjai és vezetői a szabadságharcban betöltött szerepük és tisztségeik alapján egy eltiport nemzet utolsó szabadonválasztott képviselői, kik méltán hivatkozhatnak az önfeláldozásban és vérben fogant jogfolytonosságra. Az emigrációban elvégzett munkánkat, melyet a magyar nép érdekében folytatunk mégis inkább a kötelesség teljesítés folytonossága jellemzi. Szervezeteink a tagok áldozatos hozzájárulásából tartják fenn magukat, s nagyon nehéz körülmények között végzik munkájukat. Senki idegentől anyagi támogatást el nem fogadtunk, abból az elvből kiindulva, hogy csak függetlenségünket megtartva képviselhetjük a kommunista elnyomás alatt szenvedő magyar nép életérdekeit. Akik pedig idegenektől anyagi támogatást fogadnak el azokat nem tekinthetjük a magyar nép képviselőinek, mert minden támogatást bizonyos föltételekkel adnak s ezek a föltételek szinte minden esetben a magyar nép érdekeivel ellentétesek. Mindezek leszögezése után nem várhatunk tovább annak nyilvánosságra hozatalával, hogy bizonyos körök anyagi támogatással segítenek oly csoportosidásokat, amelyek kisajátítanak hangzatos szabadságharcos jelzőket, bár a véres harcokban vagy azok irányításában alig volt részük. Szereplésük bizonytalanságot és zavart kelt, veszélyezteti a szabadságharc erkölcsi és politikai integritását, valamint a magyar szabadságharcos név reputációját és méltóságát. Tudomásunk van arról, hogy az u.n. Magyar Bizottság jelentős összegekkel támogat egy u. n. “szabadságharcos” alakulatot, amelynek tagjai és vezetői közül sokan részt sem vettek a szabadságharcban, vagy közülük egyik-másik szélsőséges irányzatokban fejtett ki buzgó tevékenységet. Ugyan miből fedezi a Magyar Bizottság a jelentős támogatási összegeket? A sok-sok millió dollárból-e, amivel a Szabad Európa Társaság hosszú esztendőkön át ellátta? Vagy talán abból a sok-sok százezer dollárból, ami a szabadságharc alatt nemeslelkü amerikai adófizetők zsebéből és amerikai nagyvállalatok nehéz csekkjein folyt be a Magyar Bizottság elnökének kezéhez, kimondottan a szabadságharc és a szabadságharcosok segítésére? Nem tudjuk miféle magyar ügyet támogatott a Magyar Bizottság az óriási összegekből, csupán azt tudjuk biztosan, hogy a pénzek hováforditásáról a mai napig nem számolt el a legilletékesebbeknek az igazi szabadságharcosoknak, akiknek bőrén itt is ott is jó vásárt csináltak merész vállalkozók. Közérdekű és nagyon megnyugtató lenne, ha egy a magyar nép iránt jóindulatú érdeklődést tanúsító, amerikai szenátorokból és képviselőkből alakuló bizottság vizsgálná felül a fentebbi ügyet. Ezzel együtt fel kellene vetni a pénzügyekben intezkedők anyagi és erkölcsi felelősségének kérdését is. Szervezeteink összevont Központi Bizottsága évekkel ezelőtt megkezdte előkészületeit az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tízéves évfordulójának méltó megünneplésére s ezen munkához kérte az amerikai közélet számos tagjának erkölcsi támogatását, amelyet meg is kapott. A Központi Bizottság két évvel ezelőtt megalapította a Magyar Szabadság Dijat, azon kiváló közéleti személyiségek megjutalmazására, akik önzetlenül támogatják a ma(folytatás a 20-ik oldalon)
