Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-23 / 1-10. szám
4 FÁKLYALÁNG ITT JÁRT VALAKI... VI. Pál pápa világtörténelmi jelentőségű New York-i utjának és szereplésének hullámai sokáig nem simulnak el. Az esemény és — nyugodtan mondhatjuk — a megragadó jelenség nyomában hangjukat hallatták mindazok a tényezők, amelyeknek szerepük szokott lenni az emberi történések elindításában, irányításában, nyilvánosságra hozatalában, értékelésében és lerögzitésében. Rendkívül érdekes tanulmány gondosan megfigyelni, hogy sajtó, politika, világnézet, vallási — faji — osztálybeli hovatartozandóság hogyan hámozzák — mazsolázzák ki ugyanabból az eseményből mindazt, amit saját külön törekvéseik alátáinasztására hasznosithatónak tartanak. Ezt az örök emberi szokást nem is lehet rossz néven venni! A napba elsősorban az amerikai katolicizmus vitte bele örömét és hódolatát. De mögötte nem maradtak el — s ezt mélységes hálával és elismeréssel kell leszögeznünk — Amerika többi vallásfelekezetei sem, vezetők és hívők egyformán, ők is nagymértékben hozzájárultak a nap feledhetetlenségéhez. Egyben bizonyságot tettek arról, hogy akár a két kőtáblának, akár a Hegyi beszédnak igéit vallják, mindnyájukat eltölti az emberiség erkörcsi megújhodásának s egy jobb, békésebb és igazságosabb élet kimunkálásának vágya. Itt járt Valaki. . . Amikor az Egyesült Nemzetek szószékére lépett és pompás francia mondatainak biblikus zöngéje, Bousset-i eleganciája és minden szívhez közel férkőző transcendens forrósága elöntötte a hatalmas termet, éreztük azt a remegést, amely történelmi katasztrófák előestéin szokott belemarkolni az emberlélekbe. Ezt sejtették meg Jeruzsálemben, amikor N obukodonozor király vagy Titus császár csapatai masíroztak felfelé, Sión hegyére; ez rázta meg egy omlásnak indult ősi kultúra kövein Hellas legjobbjait, amikor achaiai, aetoliai, thebai stb. szövetségekben akarták egyesíteni a görögség erejét a perzsák vagy a macedón II. Fülöp később Róma zsoldos seregei ellen. S tán ezt érezte meg jóelőre a békétlenséget és háborút gyűlölő bölcs római császár Marcus Aurelius is. Légiói a Garam völgyében vertek tábort onnan készültek a támadó közép és keleteurópai barbárok ellen. Katonái aludtak már, csak a császár sátrából látszott világosság. Nem tudott pihenni: a garamvölgyi csillagos éjtszakák megigézték a lelkét s hangos szóval diktálta álmos íródeákjának az “elmélkedések” legszebb sorait: élni, élni úgy, hogy nem bántunk senkit, nem üldözünk senkit, de minket sem bánt és üldöz senki sem! A béke, a külső és belső békesség volt VI. Pál pápa beszédének alapgondolata, Szó esett a szabadságról és igazságról is, hiszen ezek az igazi béke elengedhetetlen feltételei. Ugyanúgy a szociális igazságosság is, amikor a három fő termelő tényező közül a tőke nem harap ki túlzottan nagyétvágyú darabot az élet kalácsából, hanem meghagyja, megadja a másik két tényezőnek; az értelemnek és a munkának is azt, ami igazság szerint megjár nekik! Akkor lesz csend és béke, hiszen már Plato igy fogalmazta meg a tételt; az igazság harmónia. A nemesszivüségéről ismert római császári dinasztia a Antónius-ok a béke legfőbb feltételeit az ordo-ban és a iustitia-ban látták, ahogy azt a sztoikus bölcselet tanította. A pápa az egész emberiség legjobbjainak vágyát fejezte ki, amikor felszólította a hatalmas és gazdag népeket, hogy népjólétre és családvédelemre fordítsák azokat a milliárdokat, amelyeket atomfegyver kísérletekre és gyártásra költenek. Akkor nincs szükség arra, hogy születéskorlátozással kergessenek el milliókat az élet asztalától. A közélet palánkjai körül leskelődő szenzációéhség, olykor a tapintatlan nyegleség a pápát nyilatkozatra akarta kényszeríteni olyan kérdésekben (pirulák stb.), amelyek nem tartoznak szorosan szent Pál apostoli missziós útjához. Számunkra nem probléma, hogy maga a pápa kezdeményezte-e a látogatást, vagy a látogatással sokat erősödött U Thant főtitkár kérte-e erre. A pápát küldték a kétezer esztendős igék értelmében: elmenvén, tanítsatok minden nemzeteket! Tehát ne várjatok invitálást, ti magatok induljatok, menjetek el, nem politizálni, hanem tanítani! A tanítás megtörtént bölcs, világos szavakkal. Elsősorban a nagy, gazdag és hatalmas népek vezetőinek szólt, övék a legnagyobb felelősség, ha gőg és a hamis szó háborúba sodorná őket. De szólt a két-három törzsből néppé sűrűsödött uj és kis nemzeteknek is, amelyek egyetlen lendülettel, alig pár hónapja vagy esztendeje billentek át a kőkorszakból az atomkorszakba. Mily üdvös lenne, ha a tanítást gyakrabban is hallgathatnánk a kétezer esztendős dinasztiának és 550 millió alattvalójának fejétől vagy annak állandó delegátusától, nem pedig csak állandó megfigyelőjétől! Ez is látja az U. N. gyengeségeit és botladozását. A pápa elismerő szavai nem ezeknek, hanem a jószándéknak szóltak: tárgyalni békésen, amig csak lehet, hogy ne kerüljön sor véres háborúra. Ahogy ezt az államkormányzatban legnagyobb, régi Róma is tanította: cedant arma togae! A Yankee Stadium-ban tartott éjszakai misét sohasem lehet elfeledni! A feltörő éneket és a leigázott nemzetek fiainak imádságát az oltár előtt! Mily fájdalmas, hogy a magyar Miatyánk Isten . . . nem sirt fel az őszi köd baldachinja alatt, a Bronx-i ég felé! Hová lettek, hol voltak a New York-i magyar emigráció bizottságai, szervezetei, müsorrendezői s mindenfajta fő, közép és altitkárai? Hová bújtak az annyit nyüzsgő fő tüntetők, elnökök és főrendezők, akik máskor aktatáskáikban hordott honfibúval öntőnek nyakon és Hazaffy Veray János-i émelyítő frázisokkal rikoltoznak körül minden téli hurkavacsorát? Oh, nagyon levizsgáztál magyar emigráció! Itt járt Valaki... Jó volt együttlenni Vele legalább egy napig, egy ugyanazon város falai között. Gyönyörű fenséges vonáséit most is látjuk, amint ott suhan el a külvárosok utcáin vagy kitárt karokkal int Harlem szegényei felé. Meghódította e hatalmas város szivét! Akik látták legalább röpke pillanatra, sohasem felejtik el, hogy egy szép igézetes őszi napon — itt járt Valaki.. . Vidovics Ferenc.
