Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-23 / 1-10. szám
FÁKLYALÁNG 3 Az emberiség forradalma Kilenc év múlt el az 1956-os október-novemberi magyar forradalom és szabadságharc óta. Ezen a kilencedik évfordulón emlékezzünk meg arról a napról, amikor elkezdődött az a harc, amely nemcsak a magyar népnek, de az egész emberiségnek uj utat mutatott egy igazabb, szabad élet felé. Az elvetélt kor amelyben élünk nem várta ezt a napot. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörése felkészületlenül találta a szabad nyugati világot, amely elmulasztotta megadni a magyar népnek hathatós támogatását s ezzel cinkosává vált a Szovjetuniónak, amely a történelem legszörnyübb bünét-népirtást-követett el, amikor óriási túlerejével vérbefojtotta a magyar nép szabadságharcát. Kilenc évvel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után a szenvedélyek már csendesebbé váltak, s a sebek — ha lassan is — hegedőben vannak, mégis el kell mondanunk újra és újra. hogy mi történt azokban a tragikusan szép, örökké emlékezetes napokban Magyarországon. Tartozunk ezzel elsősorban egykori küzdőtársaink a forradalom és szabadságharc hősihalottai és mártírjai emlékének, azoknak, akik börtönbüntetést szenvedtek emberi és magyar helytállásukért s végezetül tartozunk azoknak, akik ma is szovjet rabságban szenvednek; otthoni magyar népünknek. 1956 október 23.-a békés tüntetésnek indult, amelyet a magyar diákság vezetett Bem tábornok szobrához, hogy ezzel is kifejezze szolidaritását a lengyel nép szabadságtörekvései iránt. Ebbe a fegyvertelen tömegbe lövetett bele a kommunista belügyminiszter a Rádiónál, ahol a tüntetők kérték követeléseiknek a rádióban való ismertetését. Ekkor vált forradalommá a békés tüntetés, amelybe a Magyarországon tartózkodó megszálló szovjet hadsereg is beavatkozott, ami után szabadságharccá fejlődött az egységes magyar nép tömegmozgalma Magyarország szabadságáért és függetlenségéért. A magyar forradalom és szabadságharc felelet volt a kommunista titkosrendőrség — az ÁVH — és a szovjet hadsereg brutális terrorakciójára, amellyel vért csorditott a magyar nép tiszta italába. A magyar forradalmat és szabadságharcot nem szervezte senki, kitörését egyedül az embertelen bolsevista rendszer idézte elő, amely megfosztotta a magyar népet a legalapvetőbb emberi szabadságjogoktól és állati sorban tartotta azt. Ez ellen a rabszolgaság ellen fogott fegyvert soha nem látott egységben a magyar nép. Diákok, munkások, parasztok és értelmiségiek, gyermekek, férfiak és nők egyetlen szent célért, a nemzet szabadságának visszaszerzéséért indultak harcba a sokszoros túlerő ellen. A harcok során a hősiességnek olyan csodáit láthatta a világ, amelyre nem volt példa még az ismert történelem során. Gyermekek és aggok szentelték meg vérükkel azt a földet, ahol korábbi szabadságharcok során elesett őseik nyugosznak. Az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak soha el nem évülő jelentőségét az adja meg, hogy az embert — az egyéniséget — helyezte vissza abba a történelmi szerepbe, amelyben göröngyös utjának magaslatain állott. Mind az egyénnek, mind az egységes magyar nemzetnek visszaadta a szabad, emberibb életbe vetett hitét, éppen akkor amikor az már teljesen elveszni látszott. Uj történelmi szintézist teremtett, amellyel megszabta eljövendő korok generációinak útját. Eredeti értelembe állította vissza a fogalmak jelentését, melyeket a szovjet kommunizmus ellenkező előjellel irt át. Újra felszínre hozta a magyar nép legtisztább, ezeréves erényeit, melyeknek a történelem során oly sokszor csodálattal áldozott a világ. Az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak nem voltak szervezői s mégis mindenki tudta mit kell tennie. Egyedeiben és összességében is felülmúlt minden korábbi tömegmozgalmat a szabadságharcos magyar nemzet. Vezetőit azok közül választotta ki, akik a kommunista elnyomás keserű éveiben is hűek maradtak a nemzet legtisztább hagyományaihoz, éppen ezért pártállásra való tekintet nélkül a minőség került a nemzet élére a fegyveres csoportok parancsnokaiként, a Nemzeti Bizottságokba és a Munkás Tanácsokba. Az egyedüli érdem a nemzethez való töretlen hűség volt, ezen tisztségek betöltésénél. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — mint a magyar néplélekből teljesen idegen életformát — elvetette a kommunizmus minden formáját, s megteremtette a legtisztább demokráciát, amelyet az emberi történelem ismer. Ez a demokrácia a szociális igazságokból, az ember szabadságjogokból és a nemzeti függetlenségből táplálkozik s egyenlő lehetőséget nyújt minden becsületes egyénnek fajra, nemre, vallásra és pártállásra való tekintet nélkül. Ezt a tiszta nemes akaratot tiporta sárba 1956 november 4.-ét követő napokban a barbár szovjet horda a szabad nyugat szemeláttára, hogy kiirtson mindent, ami nemes, s ami magyar, Magyarországon. Útjukat bitófák végeláthatatlan sora, börtönök, könny és szenvedés szegélyezi. Azóta kilenc év telt el s a magyar nemzet ma sem szabad, szovjet megszállás alatt áll, s az elenyésző kommunista kisebbség bitorolja a hatalmat az elfásult, némán tűrő nemzet fölött. Azóta több mint egy millió magyart öltek meg az anyaméhben, hogy lassan, de biztosan kipusztuljon az a nemzet, amely lázadni mert Potsdam és Yalta szelleme ellen. Azóta bár tizennégy elitélő határozatot hozott a magyar ügyben a szovjet agresszió és népirtás ellen az Egyesült Nemzetek Szervezete gyakorlatilag nem történt semmi a magyar nemzet szabadságának visszaállítása érdekében, ugyanakkor afrikai törzsek érdekében megtesz mindent. Azóta már nem illik beszélni a magyar ügyről az E.N.Sz. palotájában. Azóta a trianoni országhatáron kívül, kettős rabigában szenvedő többmilliós magyarság irtása, különösen Erdélyben a legvadabb türelmetlenség jegyében folyik. S itt hadd mondjunk köszönetét azoknak a bátor, igaz közéleti férfiaknak, akik az amerikai kongresszusban felemelték tiltakozó szavukat sanyargatott testvé(folytatása a 20-ik oldalon)
