Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)

1965-10-23 / 1-10. szám

2 FÁKLYALÁNG Üdv legyen Róma Főpapjának, aki New York városába lép! Az alábbi Írás a FÁKLYALÁNG, 1965 október 23.-i angolnyelvü kiadásának latinnyelvü vezércikke­ként jelent meg. Olvasóink kérésére jelen számunk­ban magyarul is hozzuk. (Szerk.) Szentséges Atyánk! Mi, száműzött magyarok, meghajtott fővel, szi­vünk mélyéből köszöntjük Szentségedet, Krisztus helytartóját. Ez a mai ünnepnap emlékezetes marad az egész földkerekségnek, elsősorban pedig Amerikának, a világ leghatalmasabb államának történetében, hi­szen ennek alapitói és lakói a Sinai hegy örökér­vényű parancsait és az evangéliumok tanítását min­dig szem előtt tartották. Ma, amikor Szentséged az Egyesült Nemzetek szószékére lép, hogy az egész emberiségnek békét hirdessen, szörnyű háború előjelei ejtik rémületbe a népeket, elrabolják éjtszakáink nyugalmát és szivünk vidámságát. A kultúra és civilizáció omladozik, az arany “szent éhség”-étől kábulatba ejtett hamis pró­féták nem tudnak bizakodást és reményt nyújtani a csapásoktól és nyomorúságtól megrendített emberi nemnek ezért milliók és milliók az ég felé kiáltanak könnyes szemmel és Izaiás próféta szavaival: “Har­­matozzatok egek onnan felül és a felhők essék az igazat!” Szentatya! Az Egyesül Nemzetek főfeladata az amit Vergilius költő Augustus császár birodalma számára e szavakkal szögezett le az Aeneis-ben: megkönyörülni az elnyomottakon és megfékezni a gőgöseket! Ma a népek nagy részét fegyverekkel, erőszakkal és megfélemlítéssel nyomják el és gyöt­rik s megfosztják őket a Teremtő legértékesebb ajándékától, a szabadságtól. Ki tudja megzabolázni az önkényuralmat, a gőgös elbizakodottságot és ter­rort? Ki tudja szétzúzni a zsarnokság bilincseit, ki dönti le a kőfalakat és ki huzza félre a vasfüggö­nyöket, amelyeket a hazugság és istentelenség emelt? Az emberiség válság mélyén botorkál, mert a hazugság maga alá gyűrte az igazságot. Mintha igaza volna Thukidydes-nek a nagy görög történet­írónak: a szavak mostanában megváltoztatták vagy elvesztették eredeti jelentésüket: a becsületességet ostobaságnak tartják, a hazaárulást szerencsének hív­ják, a csalás uj neve pedig — siker! Istent száműzték a közügyekből, a nemzetközi egyezmények és szer­ződések megfogalmazásában és a diplomáciában gyakran tolvajnyelvet használnak, legfőbb ideje, hogy a Sinai-hegy és az evangéliumok szellemét visszahelyezzék régi erejükbe és méltóságukba, kü­lönben a vén föld szétrobban az istentelen gonosz­ság vetette atombombától, a világegyetem végtelen térségein pedig feljajdul Isten panasza az Ószövet­ségből: bánom, hogy embert teremtettem! Szentatya! Ennek dacára sem teszük magunkévá Seneca pesszimista bölcseletét: ugyan mi szükség van arra, hogy a részleteken siránkozzunk, amikor maga az egész élet siralmas! A népek vezetőinek először a részeket kell meggyógyitaniok, hogy azu­tán maga az egész teljes épségében helyreállítható legyen. Bocsásd meg nekünk Szentatya, ha egy gyógyítandó különleges részt merünk legkegyesebb jóindulatodba ajánlani. Magyarországot, Szent István király országát porig alázták és szétrombolták, szabadságát eloroz­ták, Mindszenty József, Magyarország bíboros her­cegprímása, legszentebb nemzeti hagyományaink meg­személyesítője, már tizenkét esztendeje szabadság híján szenved, csoda-e ha imái az égboltot verik: őrszem, mennyi van még hátra az éjtszakából? Mint egykor a katakombák korában, napjaink­ban is sokszor bilincs, megkinzatás, sőt halál fenye­geti mindazokat, akik hitüket bátran megváltják. A magyar földmivestől elvették az atyáitól örö­költ barázdákat, nincs elegendő mindennapi kenyér, keserűsége a kolchoz-börtönből ég felé csap a pró­féta szavaival: “Elmúlt az aratás, vége van a nyár­nak és mi nem szabadidtunk meg!” Az elnéptelenedő Magyarországon a bölcsők nem ringatnak kisdedeket, mert a megszületendő magzatokat már anyáik szivei alatt meggyilkolják. Elrabolt Erdélyünkben a magyarokat kiűzik házaik­ból, iskoláikból, templomaikból, megtiltják édes anyanyelvűk használatát mindennapi imádságaikban is! Őseink ezer esztendőn át harcoltak, mindig ké­szen arra, hogy visszaverjék Kelet barbárjainak ro­hamait és védelmezzék Nyugat vallásos hitét, kul­túráját és népeit. Nem akarunk idegen földet elfog­lalni vagy más nemzeteket leigázni csupán igazságot és szabadságot kívánunk, hogy hazatérhessünk, hi­szen mi értjük meg elsősorban az egykor száműzött római költőnek, Ovidius-nak napaszos szavait: elvi­selhetetlen szenvedés haza nélkül élni! Szentatyánk! Térdre borulva esedezünk Hoz­zád: ne feledkezzél meg hazánk, Magyarország temérdek szenvedéséről. Feledésbe soha nem merülő, világtörténelmi utadon vezéreljen a Mindenható, hogy missziód nyo­mán jusson trónjára az igazság, fényeskedjék a kereszt és arasson diadalt Krisztus király, a világ Megváltója! Mélyen alázatos fiaid, akik Magyarország sza­badságáért harcoltunk 1956-ban. T. E.: SÍRKŐ HELYETT Sötét szemét szemérmesen lehunyta Mellén kinyílt egy csepp piros virág. Mosolygott még, mint otthon, ha aludna, Térdét mutatta a ballonkabát. . . A nagy csaták kis hőse úgy feküdt ott (Körötte a széttört zsiroskenyér), Ahogy imént járta a barrikádot — Hiába hullt golyó és hullt a vér. .. Sötét szemét szemérmesen lehunyta, Mellén kinyílt egy csepp piros virág, Mellette gőzölgött a szennycsatorna, De győzelméről dalolt a világ . . .

Next

/
Thumbnails
Contents