Fáklyaláng, 1965. október (6. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-23 / 1-10. szám
2 FÁKLYALÁNG Üdv legyen Róma Főpapjának, aki New York városába lép! Az alábbi Írás a FÁKLYALÁNG, 1965 október 23.-i angolnyelvü kiadásának latinnyelvü vezércikkeként jelent meg. Olvasóink kérésére jelen számunkban magyarul is hozzuk. (Szerk.) Szentséges Atyánk! Mi, száműzött magyarok, meghajtott fővel, szivünk mélyéből köszöntjük Szentségedet, Krisztus helytartóját. Ez a mai ünnepnap emlékezetes marad az egész földkerekségnek, elsősorban pedig Amerikának, a világ leghatalmasabb államának történetében, hiszen ennek alapitói és lakói a Sinai hegy örökérvényű parancsait és az evangéliumok tanítását mindig szem előtt tartották. Ma, amikor Szentséged az Egyesült Nemzetek szószékére lép, hogy az egész emberiségnek békét hirdessen, szörnyű háború előjelei ejtik rémületbe a népeket, elrabolják éjtszakáink nyugalmát és szivünk vidámságát. A kultúra és civilizáció omladozik, az arany “szent éhség”-étől kábulatba ejtett hamis próféták nem tudnak bizakodást és reményt nyújtani a csapásoktól és nyomorúságtól megrendített emberi nemnek ezért milliók és milliók az ég felé kiáltanak könnyes szemmel és Izaiás próféta szavaival: “Harmatozzatok egek onnan felül és a felhők essék az igazat!” Szentatya! Az Egyesül Nemzetek főfeladata az amit Vergilius költő Augustus császár birodalma számára e szavakkal szögezett le az Aeneis-ben: megkönyörülni az elnyomottakon és megfékezni a gőgöseket! Ma a népek nagy részét fegyverekkel, erőszakkal és megfélemlítéssel nyomják el és gyötrik s megfosztják őket a Teremtő legértékesebb ajándékától, a szabadságtól. Ki tudja megzabolázni az önkényuralmat, a gőgös elbizakodottságot és terrort? Ki tudja szétzúzni a zsarnokság bilincseit, ki dönti le a kőfalakat és ki huzza félre a vasfüggönyöket, amelyeket a hazugság és istentelenség emelt? Az emberiség válság mélyén botorkál, mert a hazugság maga alá gyűrte az igazságot. Mintha igaza volna Thukidydes-nek a nagy görög történetírónak: a szavak mostanában megváltoztatták vagy elvesztették eredeti jelentésüket: a becsületességet ostobaságnak tartják, a hazaárulást szerencsének hívják, a csalás uj neve pedig — siker! Istent száműzték a közügyekből, a nemzetközi egyezmények és szerződések megfogalmazásában és a diplomáciában gyakran tolvajnyelvet használnak, legfőbb ideje, hogy a Sinai-hegy és az evangéliumok szellemét visszahelyezzék régi erejükbe és méltóságukba, különben a vén föld szétrobban az istentelen gonoszság vetette atombombától, a világegyetem végtelen térségein pedig feljajdul Isten panasza az Ószövetségből: bánom, hogy embert teremtettem! Szentatya! Ennek dacára sem teszük magunkévá Seneca pesszimista bölcseletét: ugyan mi szükség van arra, hogy a részleteken siránkozzunk, amikor maga az egész élet siralmas! A népek vezetőinek először a részeket kell meggyógyitaniok, hogy azután maga az egész teljes épségében helyreállítható legyen. Bocsásd meg nekünk Szentatya, ha egy gyógyítandó különleges részt merünk legkegyesebb jóindulatodba ajánlani. Magyarországot, Szent István király országát porig alázták és szétrombolták, szabadságát elorozták, Mindszenty József, Magyarország bíboros hercegprímása, legszentebb nemzeti hagyományaink megszemélyesítője, már tizenkét esztendeje szabadság híján szenved, csoda-e ha imái az égboltot verik: őrszem, mennyi van még hátra az éjtszakából? Mint egykor a katakombák korában, napjainkban is sokszor bilincs, megkinzatás, sőt halál fenyegeti mindazokat, akik hitüket bátran megváltják. A magyar földmivestől elvették az atyáitól örökölt barázdákat, nincs elegendő mindennapi kenyér, keserűsége a kolchoz-börtönből ég felé csap a próféta szavaival: “Elmúlt az aratás, vége van a nyárnak és mi nem szabadidtunk meg!” Az elnéptelenedő Magyarországon a bölcsők nem ringatnak kisdedeket, mert a megszületendő magzatokat már anyáik szivei alatt meggyilkolják. Elrabolt Erdélyünkben a magyarokat kiűzik házaikból, iskoláikból, templomaikból, megtiltják édes anyanyelvűk használatát mindennapi imádságaikban is! Őseink ezer esztendőn át harcoltak, mindig készen arra, hogy visszaverjék Kelet barbárjainak rohamait és védelmezzék Nyugat vallásos hitét, kultúráját és népeit. Nem akarunk idegen földet elfoglalni vagy más nemzeteket leigázni csupán igazságot és szabadságot kívánunk, hogy hazatérhessünk, hiszen mi értjük meg elsősorban az egykor száműzött római költőnek, Ovidius-nak napaszos szavait: elviselhetetlen szenvedés haza nélkül élni! Szentatyánk! Térdre borulva esedezünk Hozzád: ne feledkezzél meg hazánk, Magyarország temérdek szenvedéséről. Feledésbe soha nem merülő, világtörténelmi utadon vezéreljen a Mindenható, hogy missziód nyomán jusson trónjára az igazság, fényeskedjék a kereszt és arasson diadalt Krisztus király, a világ Megváltója! Mélyen alázatos fiaid, akik Magyarország szabadságáért harcoltunk 1956-ban. T. E.: SÍRKŐ HELYETT Sötét szemét szemérmesen lehunyta Mellén kinyílt egy csepp piros virág. Mosolygott még, mint otthon, ha aludna, Térdét mutatta a ballonkabát. . . A nagy csaták kis hőse úgy feküdt ott (Körötte a széttört zsiroskenyér), Ahogy imént járta a barrikádot — Hiába hullt golyó és hullt a vér. .. Sötét szemét szemérmesen lehunyta, Mellén kinyílt egy csepp piros virág, Mellette gőzölgött a szennycsatorna, De győzelméről dalolt a világ . . .
