Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-06-15 / 1-6. szám
FÁKLYALÁNG 7 sok, akik azt gondolják, hogy a Nyugatot kell tovább noszogatni, bogy olyan politikai stratégiát folytasson, ami további enyhüléshez vezet.” .. Szeretnék itt egy pillanatra elidőzni annál a kezdeményezésnél, mely az emigrációban oly nagy vihart vert felt. Sulyok Dezső minimális követeléseire gondolok. (A Fáklyalángban közzétéve “Ez a mi utunk” cim alatt 1963 március 15.-én. — Szerk.) A követelések, melyeket minimumként jelölt meg, voltaképesen a forradalom november 4.-e után is fenntartott követeléseit jelentik. Ha az az ötös politikai tárgyalóbizottság, melyet Nagy Imre november 3.-án délután nevezett ki és amelynek én is egyik tagja voltam, hétfőn, november 5.-én elindulhatott volna Varsóba tárgyalni az oroszokkal, mint terveztük volt, akkor ez a bizottság ugyanezeket a követeléseket tartotta volna minimumnak. Azt hiszem, a magyar nemzet igen nagy százaléka igen boldog lenne, ha ezek a minimális követelések valósággá válnának.” “A szenvedés szolidaritásával” megindított akciónkra ez volt az első okos, átgondolt és elfogulatlan válasz. Komolyan gondolkodó, felelős és tárgyilagosan ítélő magyar politikus szava volt. Összehasonlítva például az Amerikai Magyar Szövetség, Pfeiffer Zoltán és sok más hasonló színvonalon álló társuk értelmetlen és rosszindulatú akadékoskodásával, ez jelentette az első reménysugárt, hogy az emigráció komoly elemei — a többitől az Isten óvjon — végül is meg fogják érteni jó szándékunkat és szigorú bírálatukat sem hallgatva el — ahogyan Kővágó József is tette cikke további részében — építő munkára találkoznak velünk a hidegháború érelmetlen hangzavarának további folytatása helyett. És ez azt jelenti, hogy az emigráció 15 éves meddő személyi kultusza után — ami csak abban különbözött a Rákosiékétól, hogy a kintieknek nem állt módjában elenfeleiket börtönbe vetni és megkinoztatni — az alkotó munka korszaka virradhat ránk, feltéve ha méltóan, de a magunk igazába vetett rendíthetetlen hittel fogadjuk az abban önállóságuk megtartása mellett résztvenni akaró jóbarátainkat. Célunk — ami taktikai magatartásunkat illeti — kezdettől fogva ez is volt. 1962 március 15.-én közzétett “Bejelentésünkben” már igy mondtuk: “Ebben a történelmi percben, amikor az októberi magyar forradalom érintése első ízben simítja végig komoly, nem megjátszott és nem pénzszerzési céllal a magyar emigráció arcát, minden magyar felé kitárt karokkal közeledünk. Reméljük, hogy ezt magyon sokan megértik és velünk valóban megszületett az a magyar mozgalom, aminek magunkat szánjuk.” Ez ma is kötelez minket és e kötelesség teljesítése örömet jelent nekünk. Kővágó József cikke akkor nem a folytatódás igényével íródott. Nála látszólag sokkal messzebb ment egy ezévi alakulás, amelynek célját, jellegét és értékét egyelőre homály fedi és amelyre joggal tekinthetünk a legnagyobb gyanakvással. 1964 február 2.-án Kovács Imre, Varga László és Kiss Sándor megalakították New Yorkban “Magyar Symposium” nevű szevezetüket. Kiss Sándor ma is tagja a Magyar Bizottságnak is, másik két társa állítólag már nem. Az alakulást külön levélben közölték Sulyok Dezsővel, Központi Bizottságunk elnökével. E levélből idézzük a következőket: “A világ gyorsan változik körülöttünk, benne a problémák is uj megvilágításba kerülnek. Magyarország sem az, ami volt eljövetelünkkor, a magyar nép nagy utat tett meg, sokat szenvedett, még többet tanult; magunkat csapjuk be, ha figyelmen kívül hagyjuk a változásokat és makacsul ragaszkodunk elévült nézetekhez. Korszerű szemlélet nélkül (a kiemelés a mienk — Szerk.) ma már nem lehet szolgálni a magyar ügyet és formálni a magyar jövőt!” Mi első nyilvános megnyilatkozásunkat “Korszerű március” cimü cikkünkkel vezettük be 1962 március 15.-én. Azóta különféle variációkban sokszor elismételtük az előző bekezdésben kifejezett gondolatokat. Lehetetlen fel nem ismerni, hogy a Magyar Symposium levelében foglaltak csak uj tálalását jelentik a mi gondolatainknak olyan oldalról, amely eredetileg kárhoztatta azokat. Elégtétellel állapítjuk ezt meg akkor is, ha az uj alakulás körülményei zavarosaknak is látszanak. Az előzmények ismeretében ugyanis lehetetlen elhinnünk, hogy a Free Europe Committee, melynek az alapítók ma is fizetett alkalmazottai, most már ne akadályozná meg azokat véleményük szabad kinyilvánításában. Inkább arra mutat az egész, hogy a Free Europe Committee — látva a mi kezdeményezésünk nagy hatását — most már két vasat tart a tűzben és felállított saját házi használatára egy alakulást ezen a vonalon is. A Symposiumban tömörültek szabad vélemény nyilvánítása annál kevésbbé hihető, mert a szemünk előtt lejátszódott tűzijáték szerint ez a vélemény látszólag élesen szembenáll a Magyar Bizottság berozsdásodott nézeteivel. A Magyar Bizottságot — habár most már elég fukarul — ugyanaz a Free Europe finanszírozza, amely a Symposium vezetőinek is fizetést ad. Azt már sokszor láttuk, hogy nagyurak a külvilág szórakoztatására lovagi tornára vonultatták fel udvaroncaikat egymás ellen azzal a paranccsal, hogy nem szabad tulerősen ütni, de azt még soha, hogy bármely gazda megengedte volna cselédeinek, hogy komolyan egymásra rontsanak. A levél, amelynek egy részét már idéztük, még ezeket is tartalmazza: “Örömmel meghallgatjuk a te véleményedet is, ha kritikád jóindulatú és építő szándékú; ha pedig elképzeléseinkkel egyetértesz, akkor szívesen vennénk csatlakozásodat bármelyik, esetleg több munkaközösséghez is. Egyelőre levelezéssel kívánjuk a vitát folytatni, de a végleges határozatok és javaslatok megbeszélésére és megfogalmazására a nyár folyamán nagyobb szabású találkozót tervezünk. Semmiféle szervezet, érdekcsoport vagy érdekeltség nem áll mögöttünk, nyílt vagy burkolt anyagi támogatásban nem részesülünk, függetlenségünket nem adjuk fel. (Ha valaki a politika formáló Free Europe Committee fizetett alkalmazottja, ezzel már fel is adta függetlenségét. — Szerk.) költségeinket felajánlásokból fedezzük s abban a reményben, hogy nálad is megértésre találunk, a Symposium nevében barátilag üdvözlünk.” A levelet Varga László, Kovács Imre, Kiss Sándor és Horányi Tibor írták alá. Annak kelte: New York, 1964 február 2. Nem tudjuk, hogy az invitáció végső sorban milyen rejtett hátsó gondolatokat takar. A mi mozgalmunk valóban független alakulás, mely az emigrációban elhatalmasodott és mindent elsorvasztó politikai prostitúció leküzdésére és önálló magyar politika kialakításának lehetővé tétele céljából alakult. Csak előttünk érthetetlen, szerintünk egészség
