Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)

1964-10-23 / 7-10. szám

10 FÁKLYALÁNG bzottságok jelentéseit a szervezési és munkatervek­ről az eljövendő két évre. Az előterjesztések alapján a következő határo­zatokat hozta a Kongresszus: Az Intéző Bizottság kéthavonként Szabadság­­harcos Világszervezeti Tájékoztatót ad ki. A Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség ez­után is minden évben megrendezi októberi emlék­­ünnepélyét New Yorkban a Magyar Október 23 Mozgalommal karöltve, más magyar egyesületek és egyházak bevonásával az 1956-os október-novemberi forradalom és szabadságharc emlékére. Mivel a magyar nép érdekeit szolgáló szabad­ságharcos munkánk lehetetlenné tételére súlyos ez­reket vesznek fel magukat magyar egyesületeknek kikiáltó társulások idegen érdekeltségektől (a wash­ingtoni u.n. “Világkongresszusra” a világ minden részéről ideutaztattak embereket, akiknek minden költségét fedezték, van olyan akinek ide és vissza­utazása több mint ezerkétszáz dollárba került és Európából is nem kevesebb mint 12 ember utazott ide, mindenki képet alkothat arról, hogy egy-egy ilyen esetben milyen összegekről van szó) a Kong­resszus elhatározta, hogy a Szabadságharcos (Nem­zetőr) Szövetség vezetői és tagjai ezután is befizetik a szövetség pénztárába évi keresetük egy százalékát, hogy biztosítani tudjuk eddigi eredményes munkánk továbbvitelét a jövőben is. Örömmel állapította meg a Kongresszus, hogy az agóniához közeledett el az u.n. “Magyar Bizott­ság” végelgyengülése, mert ez a társulás volt egyik legfőbb akadálya a becsületes emigrációs magyar munkának. Sajnálattal kellett mégis megállapítania a Kongresszusnak, hogy a magyar nép ellenségei újabb átcsoportosítással próbálják lehetetlenné tenni a magyar szabadságharcosok munkáját, de biztosak vagyunk benne, hogy ezek a kísérletek éppen úgy kudarcra vannak kárhoztatva mint a korábbiak és minden gátló akadály ellenére a mi önzetlen mun­kánk vezet eredményre, a magyar szabadság mara­déktalan visszaállítására. Felemelő külsőségek között kezdődött meg ju­nius 28.-án a háromnapos konferencia fénypontja a záró bankett. A bankettra érkező vendégeket Pong­­rátz András ceremónia mester mutatta be a száz­húsz terítékes vacsora résztvevőinek. A kitűnő va­csora felszolgálása után, amelyet dr. Regős Péter készített el, András Sándor szkv. repülőtábornok a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség nevében üdvözölte a vendégeket angol nyelven. A rövid, de nagyhatású üdvözlőbeszéd elhangzása után Pongrátz András felolvasta azokat a leveleket és táviratokat, amelyeket a konferenciához küldtek vezető közéleti személyiségek. Többek között levelet vagy táviratot küldött a Fehér Ház, a Külügymi­nisztérium, Cushing érsek, Mrs. Helen Bang Jensen, Rockefeller kormányzó, Wagner polgármester, Gold­­water, Keating, Javíts, Pell, Lausche szenátorok, Lindsay képviselő, Watson Kirkconnell professzor, Edwin A. Walker tábornok, a John Birch Society vezetősége és még sokan mások. Ezekből emelünk ki néhány fontos részletet az alábbiakban. Richard Cardinal Cushing leveléből: Miután köszönettel elfogadja a néki felajánlott Magyar Szabadságdijat, többek között a következő­ket írja: “. . . Tartsák meg bátorságukat továbbra is. Bár valóban igaz, hogy úgy látszik, hogy a vasfüggöny mögötti népeket magukra hagyták, nincsen ok arra, hogy feladjuk a reményt. Isten szeresse mindannyiukat. . .” Mrs. Helen Bang Jensen leveléből: “. . . Azzal, hogy férjem emlékezetére fölajánlot­ták nékem a Magyar Szabadság Dijat igen nagy megtiszteltetés ért. Részt fogok venni záró bankett­jükön, hogy személyesen vehessem át ezt a kitün­tetést . . .” Professzor Watson Kirkconnell leveléből: Levelének első részében (és előzőleg táviratá­ban) megköszöni a megtiszteltetést, hogy a magyar szabadságharcosok fölajánlották néki a Magyar Sza­badság Dijat, és kifejezi sajnálatát, hogy betegsége folytán személyesen nem jelenhet meg, majd igy folytatja: “. . . Több mint harminc éve tartok fönn kap­csolatot Magyarország szabadság és igazságtörekvé­seivel, különösen fellelkesitve az 1956-os forradalom által. Amint Önök fölismerték, az én együttérzésem nagyon mélyen gyökerezik . . . . .. Legyen szives tolmácsolja jókívánságaimat a konferencia résztvevőinek. Szeretnénk Önökkel együtt lenni, nem utolsó sorban azért, mert néhány nagy­­rabecsült barátom is résztvesz a tanácskozásokon . ..” Barry Goldwater szenátor leveléből: Megköszönve a konferenciára való meghívást sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy lánya esküvője mi­att személyesen nem jelenhet meg. A következő személyes üzenetét küldi a konferencia résztvevői­nek: “. . . Erőfeszítéseimben addig nem fogok nyu­godni mig szülőhazájuk és a többi rab nemzet föl nem szabadul a szovjet kommunista elnyomás alól. Vállvetve fogok harcolni velük azok ellen, akik azt hiszik, hogy az emberi szabadságjogok olyan kis értéket képviselnek, hogy büntetlenül megvonhatják tőlük azokat, akik civilizációnkat le akarják rombol­ni. Biztosithatom Önöket szívből jövő együttérzé­semről és arról a reményről, hogy konferenciá­juk sikeres lesz és Magyarország végül is elnyeri szabadságát.” Claiborne Pell szenátor leveléből: Megköszönve a meghívást sajnálatát fejezi ki a szenátor, hogy a szenátusban azokon a napokon lévő elfoglaltsága miatt nem jelenhet meg a konferencián. A továbbiakban igy folytatja levelét: “. . . Nagyon mélyen érintett az Önök meghí­vása s higyjék el nagyon érdekel az Önök boldogu­lása és mozgalma. Amióta apám lelkész volt az Egyesült Államok budapesti követségén a második világháború előtt, nagy csodálója vagyok az Önök nemzetének. Ez a csodálatom azzal csak nőtt, ami­kor megalapítottam az első amerikai konzulátust Pozsonyban (!) és később, amikor megalapoztam az International Rescue Committee programmot Ausztriában a magyar menekültek megsegítésére. Kérem adja át tiszteletemet és megbecsülésemet gáláns társainak, akik olyan keményen és jól har­coltak azokért az értékekért, amelyeket mindannyian képviselünk most.”

Next

/
Thumbnails
Contents