Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-10-23 / 7-10. szám
6 FÁKLYALÁNG GLORIA VICTIS How shall we thank the men and maids heroic Who faced with valiant hearts and empty hands A saurian monster from the Mesozoic, An armoured dragon from the darkened lands? Out of the schoolroom and the busy smithy, Out of the kitchen and the draper’s shop, They swarmed exultant into Vulcan’s stithy, In Freedom’s name they bade the horror stop. Then for a moment from the beast malignant There came no rip of claw, no gnash of tooth, Attentive lest a wakened world indignant Should rouse from sloth and strike a blow for Truth. The West was silent; and the Brontosaurus, Bellowing down the streets of those dark days, Trampled to blood and death the youthful chorus That sang but now in Liberty’s high praise. Yet who can lock to love the grave’s black portal? Deep in the anguish of the poet’s mind The Magyar spirit shall abide immortal And rise triumphant to redeem mankind. Watson Kirkconnell DAL AZOKRÓL, AKIKET A HOLNAP MEGKOSZORÚZ (Cancoin por los laureles del manana) Ernesto Pinto (Uruguay) verse Fordította: Lökkös Antal Áldottak az özvegyek, kik a holt apák puskáját a fiák kezébe adták, a műhelyekben helyükre álltak és a mezőkre mernek. Az ősi tűzhely általuk parázslik jel újra s a fiatal búza beérik az olajfák árnya melleit. Áldottak a gyerekek, kik bugócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát. Általuk szállnak vissza a lepkék s ragyog a lég s vig nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát. Áldottak a lányok, kik megőrizték ajkuk mézét és liliom ragyogásuk mikor vad tűzzel feléjük lobbantak a barbár vágyak. Általuk jönnek újra csendesen szerelmes párok s a délután boldogan húz jöléjük hosszú árnyat. Áldottak a diákok, kik zsongó iskolákból az utcákra rohantak zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat. A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát, a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap. Áldottak a munkások, kik testükkel harcolták meg az utca harcát és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták. Értük a gyárkémények ajkán uj zsoltárok jakadnak és a házak ablakán mint a nap süt be az igazság. Áldottak a kivégzettek, akik, mert hitüket megvallották, a falhoz rogytak s a halált választották lélek-mardosó élet helyett. Holnap általuk nyílnak félelem nélküli szóra a szájak s a határsorompókon át egymásba fonódnak a kezek. Áldottak az öregek, kik merészebbek és bátrabbak voltak a fiataloknál géppisztolyok ellen mellük falát emelve. Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat olcsó pipájuk kékesen szálló füstjén merengve. Áldott légy Budapest, lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal, széttört hidjaiddal és földre sújtott tornyaiddal. Áldott légy Budapest, gyászodban, megkinzatásodban, szivárgó sebeidben, mert csörgő véred lemossa földünk gyalázatát és halottaid nyomában biztos lábbal indul a szabadság. EMLÉKEZZETEK Major József verse Emlékezzetek, hogy egész nap ködös volt a Duna, hogy mint a tej, csurgott a vér, s áradt émelygő szaga; Emlékezzetek, hogy nem aludtunk egész éjszaka, és másnap sem, és harmadnap szemünk vörösre duzzadt és orrunk fojtotta a vér szaga. Tanácsaink mind bölcsek voltak, erőnk, hitünk el nem hagyott, mig fagyos süvölvény nem lett a szél, s a láng maga. Emlékezzetek, hogy egész nap ködös volt a Duna; és mikor ronggyá tépődött a ruha, cafatokra a hús és a golyók szerteszét csapkodtak, elért bennünket valami fényesség, valami kék derű csillagos tava, s gomolygott, gomolygott mint a köd maga. Emlékezzetek, ködben úszott a vén Duna. Három hét alatt elnyüttük ruhánkat, amit egy év alatt szedegettünk össze; Elnyüttük fiainkat és szöszke lányaink haját vér tapadta, nem a csók. Friss testük húsz éve gyarapodott, s fogant értelmükben egy három hetes csoda; De porladó testüknek nincs többé már hona. Örök némaság, sötétség sötétedik nekik. Fölöttük már rendben áll a roskadt házak sora, de sem a fényes napot, sem a tenger éjszakákat, sem a ködöt, mely — ha emlékeztek -a Duna fölött gomolygott, Nem látják többé soha.
