Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)

1964-10-23 / 7-10. szám

4

FÁKLYALÁNG

Ezen a szégyenteljes helyzeten csak a polgárháború változtatott.

És ebben a háborúban a magyar nemzet fiai óriási szerepet vittek az Unió oldalán. Igen nagy azoknak a magyaroknak a száma, akik az Unió hadseregében magas parancsnoki állásokat töltöttek be. De még sokkal nagyobb mellettük azoknak a rangnélküli magyar harcosoknak a száma, akik — mintegy nyolcszázan — kemény harctéri szolgálatot teljesítettek. Ez az akkor Amerikában élt magyarok 20 százalékát jelentette. Szinte valamennyien az 1848/49. évi szabadságharc veteránjai és menekültjei voltak. Szereplésük a polgárháborúban felemelő és dicsőséges volt. Két altábornagyot, 5 tábornokot, 15 ezredest, 2 alezredest, 13 őrnagyot és száznál több alacsonyabb rangú tisztet adtak Lincoln haderejének. Egy hadtest-, két hadosztály- és több dandárparancsnok került ki közülök. Zágonyi Károly ezredes nevéhez fűződik a polgárháború egyik legragyogóbb fegyverténye, a springfieldi áttörés.

Amerikán kívül nincs még egy olyan ország, amelynek fiai megközelítő áldozatokkal és eredményekkel járultak volna hozzá az emberi méltóság kivívásához és az amerikai rabszolgaság megszüntetéséhez. Egy hosszú és ragyogó magyar névsor egészen kiváló viselői olyan teljesítményeket tettek le a szabadság oltárára ebben a küzdelemben, amelyeknek kevés párja akad a világtörténelemben. A polgárháború történetének legragyogóbb lapjai közül igen sokat magyarok írtak tele.

A minimum, amit ennek fejében elvárhattunk volna, az volt, hogy Amerika elnöke ne kezelje a magyar kérdést 1918/19-ben olyan megdöbbentő tudatlansággal, elfogultsággal, felületességgel és kíméletlenséggel, ahogyan csinálta. Amit a magyar hősök 1861-től 1865-ig Amerikáért tettek, az legalább annyi emberi viszonzást megérdemelt volna, hogy az 1918. évi nagy összeomlás után elfogulatlan, alapos és szakszerű vizsgálat tárgyává tegyék annak a népnek a sorsát, amelynek fiai magasra emelték és győzelemhez segítették az Unió csillagos lobogóját. Ehelyett Párisban úgy kezeltek minket mint a népek legutolsóját, rágalmak özönével nyomva el igazunkat és csúffá téve rajtunk az első világháború végén fennen harsogott “magasztos” jelszavakat. Amerika a legcsunyább bűnt, a hálátlanság bűnét követte el ellenünk.

És ezt még jóvá kell tenni, mert mindmáig semmi sem történt jóvátételére, sőt az amerikai politika azóta is hibát hibára halmoz velünk szemben.

Trianonban találjuk meg az okát annak, hogy Magyarország elvesztette az őt joggal megillető helyét a nemzetek közösségében. Etnikai egységét megbontották, tisztán magyar népességéből 3.5 millió lelket idegen impériumok alá helyeztek, erőszakosan és az önrendelkezési jog megtagadásával leszakítva őket az egységes és egybefüggő magyar népi tömbről és még csak azt sem engedélyezve, hogy a magyar kormány Trianonban előterjeszthesse adatokkal alátámasztott részletes védekezését. Az önkény és nyers hatalom kíméletlen eszközeit alkalmazta velünk szemben annak az országnak az elnöke, amelynek igazi erkölcsi alapjait magyar tábornokok és közkatonák segítettek lerakni, népünk

nemzetközi számarányát messze túlszárnyaló mértékben. Lincoln magyar hőseinek népe ezt a rut hálátlanságot nem érdemelte meg.

Később Amerika sehogyan sem értette meg — mert nem akarta megérteni — hogy Magyarország pusztán amiatt sodródott bele Hitler oldalán a háborúba, mert Trianon megfosztotta őt azoktól az erőitől, amelyekre támaszkodva ellent tudott volna állni a német nyomásnak és önálló magyar külpolitikát tudott volna folytatni. Az 1939-től 1945-ig tartott világkrizis idején Magyarország trianoni megcsonkitottsága matt nem tudta folytatni tradicionális politikáját, amely addig mindig — bármilyen nagy véráldozatok árán is — meg tudta állítani kelet felé áramló sodrában a német világhatalmat a 10. századtól kezdve.

Ezt az 1939-től 1945-ig követett amerikai külpolitika nem volt képes megérteni, mert hiányoztak hozzá alapvető ismeretei, fogalma sem volt a dunavölgyi konstellációról, még mindig a masaryki gőzben tapogatózott és idekint csupa törpe magyarok éltek, akik ezt fel sem merték vetni és főként nem tudták meggyőző módon előadni. Magyarország mai siralmas helyzete ennek a szerencsétlen körülménynek következménye. A Nyugat bosszút állt rajtunk olyan bűnökért, amelyeket végső analízisben ő követett el 1919-ben.

Betetőzte azután mindezt Amerika magatartása az 1956. évi porbasujtott, de mégis dicsőséges magyar forradalom idején. Senki sem kívánta, hogy Washington elindítsa kedvünkért a harmadik világháborút. De messze ezen a határon innen borzalmasan sokat lehetett és kellett volna tenni, hogy a magyar nép akarata szabadon juthasson kifejezésre és érvényesülhessen. Semmi sem történt ebben az irányban, ellenben minden megtörtént az ellenkezőben. Szégyenteljes napok maradnak ezek mindörökre Amerika történetében, nem olyanok mint Zágonyi ezredes és társainak napjai voltak. Más dolog természetesen szóval igényelni a “World Leadershipet” és ismét más merészen és döntően megragadni a sors kerekét a kritikus pillanatokban.

És azóta is minden megy tovább az 1918-ban megkezdett utón. Lehet, hogy Washington úgy képzeli el, hogy az idő pora egyszer majd mindent eltemet és a feledés szele mindent elfuj. Erről szó sem lehet. Ha valaki siketnek és vaknak teteti magát az ilyen nagy emberi és politika problémákkal szemben, akkor a történelem egyszerűen átlép az illető feje felett és más — erre alkalmasabb — népek oldják majd meg a feszültségeket, természetesen a maguk érdekei szerint. Ennek prominens veszélye fenyegeti ma a világot a magyar kérdéssel kapcsolatban is és ezen sem az amerikai prosperitásra való gyanúsan gyakori hivatkozással, sem szappanbuboréknak számitó — lehetőleg minden héten más és más fogalmazásban s egyre homályosabban előadott — fakard csörtetéssel és üres fenyegetéssel nem lehet segíteni.

Ránk nézve rendkívül megtisztelő, hogy 1956- ban és még egy ideig 1957-ben is népünk forradalmát egekig magasztalták és Budapestet példaként állították a világ népei elé. De a következmények azt igazolták, hogy ezek üres és tartalmatlan szavak voltak. Kevesebb magasztalás kellett volna és