Fáklyaláng, 1964. június-október (5. évfolyam, 1-10. szám)
1964-06-15 / 1-6. szám
FÁKLYALÁNG 11 6. Mik legyenek azok a sarkalatos minimális feltételek, amelyek elfogadása nélkül az esetleges megbeszélések meghiusultaknak lennének tekintendők? 7. Milyen szerepet kell szánnunk a kibontakozás keresésében a magyarság két oldalon álló reprezentánsainak és velük szemben vagy mellettük egyes külföldi hatalmaknak? Ezek a mi nagy kérdéseink. Senkisem kíván az otthonnak felajánlkozni, senkisem kíván miközülünk senkit sem “alákínálni” és senkinek sincsenek közülünk egyéni hazatérési szándékai, mert ha volnának, azok megvalósítását más utón kellene az illetőnek keresnie. Köztudomású, hogy Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnöknek, a Magyar Bizottság tagjának megoldási elképzelései sokkal kevesebbre terjednek ki, mint a mi megtámadhatatlanul magas — de jogszerű, elfogadható és a gyakorlati élettel számoló terveink. A kettő lényegben különbözik egymástól. Össze sem mérhetők, mert ő más fogalmakkal dolgozik mint mi. * Már előzetesen ki akarjuk nyilvánítani néhány alapvető nézetünket, melyek némi tájékoztatást adnak arról, ami majd a konferencián szőnyegre kerül: # Az előadások tónusa kell, hogy tárgyilagos, emelkedett, minden agressziótól mentes legyen. Ha valaha is eredményt akarunk elérni, akkor szellemünknek kell erősnek lennie és nem a hangunknak. A jóakarat vezessen minket és nem elszenvedett sérelmeink emléke, mert most sokkal többről van szó mint egyes emberekről. # Alapunk az 1956. évi forradalom. Amit az kívánt, azt tekintjük célunknak mi is. Ez az alap, amelyen állunk és a magyar nép jövőjét csak akkor látjuk biztosítva, ha ezen az alapon épül fel. # Meg nem másítható ténynek tekintjük azt a mélyreható társadalmi és gazdasági átalakulást, amin az ország népe 1945 április óta keresztülment, ideértve a nagybirtokrendszer felszámolását is. A régi feudális — arisztokratikus — monopoltőkés — monarchikus világból semmit sem akarunk restaurálni vagy restituálni az 1945-ben uj történelmi szerephez jutott széles néprétegek rovására. A parasztság és munkásság túlnyomó fontosságát és vezető szerepét befejezett ténynek tekintjük. # Hosszú időre megállapodott helyzetként ismerjük el azt is, hogy nem tartozunk többé a “germán-latin nép- és kulturközösség” kizárólagos kötelékébe és ezt helyzetünk szerencsés megváltozásának tekintjük. Ott történelmünk kezdete óta mindig idegennek tekintettek és lenéztek bennünket. A ránk nehezedő germán nyomás már a 15. század végétől kezdve állandóan megfojtással fenyegetett minket, meggátolta nemzeti önkifejlésünket és 1944- 1945-ben majdnem önálló nemzeti létünk végét okozta. # Végre oda kerültünk, ahová eredetünk alapján valók vagyunk: a Nyugat és Kelet életének találkozó mesgyéjére. Okos politikával — melynek egyelőre sem otthon sem idekint nem látjuk semmi nyomát — kapoccsá lehetünk a kettő között. Ha akarjuk, egyformán közel kerülhetünk mindkettőhöz, de ha vezetőink nem értik meg a változás jelentőségét, egyformán idegenek maradunk mindkettő számára. “Északfok, titok, idegenség” vagyunk erre az oldalra is, meg a másikra is, de szeretnénk valakié lenni. Ha szomszédunk karja baráti ölelésre és nem halálos szorításra tárul felénk, mi a barátságot barátsággal kell viszonozzuk nyugatra is és keletre is egyaránt. Épugy rá vagyunk szorulva a Nyugatra és vágyunk utána, mint a Keletre, amelyből vétettünk. Ezer évig Nyugat emlőin nevelkedtünk, kultúránk és alapvető gondolkodásunk sokban azonos az övékkel, de ez nem tudta megölni bennünk “a kelet népét” s ha 1945 más előzmények után ért volna el történelmünkhöz, nagy melegséget éreztünk volna a szivünk táján, mert “az eltévedt lovas” akkor hazatért. Mindegyiküknek hasznos barátai lehetünk tehát, de egyiknek sem leszünk csatlósai a szivünk szerint soha. Joggal elvárjuk, hogy mindegyik vegye tudomásul és tartsa tiszteletben sajátos népi és nemzeti egyéniségünket. Ha ez nem igy lesz, 1848 március 15.-e és 1956 október 23.-a addig ismétlődik történelmünkben, mig el nem vérziink. Sem Bécs vagy Berlin, sem Szentpétervár vagy Moszkva rabjai nem lehetünk soha, vagy csak addig, amíg a kést torkunkon tartják. De barátjául megnyerhet minket bárki, aki olyan tiszta szívvel közeledik hozzánk mint amilyen a mienk és nem akarja elvenni nemzeti egyéniségünket és szabadságunkat. # Az 1945-ös koalíciót beteg alakulásnak tekintjük és nem törekszünk annak restaurálására sem. A magyar politikai élet számára uj formákat keresünk. Elsőként akarjuk a világon eredeti szintézisbe hozni a szociális egyenlőséget az egyéni szabadság érvényesítésének egyedül teremtő elvével, szorosan kijelölve mindegyiknek helyét az állam és társadalom életében. # A birtokkérdést az önkéntesen vállalt szövetkezeti forma kifejlesztésével és a paraszti réteg földszeretetének figyelembe vételével szeretnénk rendezni, hogy mezőgazdáink végre sajátjuknak tekinthessék kis gazdaságukat, örömüket leljék munkájukban és ez megmutatkozzék termelésük eredményén is. # A szellem szabadságát mindenek fölé helyezzük. Életképtelennek tartunk minden politikai rendszert, amely az írók szabad bírálatát nem bírja elviselni. # Nem ideálunk az a “demokrácia” sem, amelynek keretében a jelölteket nagy finánc- és egyéb érdekcsoportok válogatják össze; ahol már az induláshoz is milliók kellenek, amit a fiatal és feltörő tehetség sohasem képes teljesíteni és ahol a politikába való belépésének első pillanatától kezdve kénytelen magát eladni valamilyen érdekeltségnek, mert különben ott pusztulhat el az országút szélén. Nem tekintjük a társadalmi fejlődés csúcsának azt a rendszert, ahol a “hidden persuaders” akként beszélik rá a műveletlen tömeget jelöltje megválasztására mint arra, hogy hol vegye meg a mindennapi margarinját. # Legutoljára hagytuk, mert legfontosabbnak tartjuk azt az elvet, hogy — bármilyen legyen is a nemzet életének jövendő útja — azt az utat magának a nemzetnek, tehát az otthon élő nemzettestnek és a hazulról 1945 óta a szerencsétlenül alakult viszonyok miatt elmenekült legjobb demokrata magyaroknak együtt kell kidolgozni. Helytelen álláspont és a nemzetre nézve végzetes tévedés azt kívánni vagy arra hagyatkozni, hogy valamelyik nyugati nagyhatalom kaparja ki számunkra a gesztenyét a parázsból és az ajándékozzon meg minket a külső függetlenséggel és belső szabadsággal. Ez
