Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)

1963-03-15 / 1-3. szám

FÁKLYALÁNG

5

elengedését kötelességérzete és lelkiismerete megengedi, ami csak tárgyalások során válhatik felismerhetővé, most is tárgyalásoknak kell következniük. Épen ezért szükséges a kérdésnek ezt a részét is közelebbről megvilágítani.

Ezeket a tárgyalásokat tehát egyfelől a nemzeti szuverenitás gyakorlásában ugyan erősen korlátozott, de a tényleges hatalmat bizonyos mértékig mégis kezében tartó magyar kormánynak, másfelől egy erre alkamas emigráns csoportnak kell lefolytatnia, semleges területen, lehetőleg Svájcban, hogy a birtokon belül levő oldal ne emelhesse azt a szokásos vádat, hogy bárki is bele akar avatkozni Magyarország “belső ügyeibe”. Ha a tárgyalás az emigráció oldalán idegen államok polgárságát még fel nem vett magyarok csoportjával fog folyni, akiknek számára Magyarország ügye semmi esetre sem “idegen”, hanem a legnagyobb mértékben “saját” ügy, akkor ez a kifogás önmagától értelmetlenné válik. De mivel bármi is lesz a tárgyalások eredménye — és feltesszük, hogy lesz ilyen — az úgysem lesz végrehajtható az országban csapatokat tartó orosz hatalom aktiv hozzájárulása nélkül, a tárgyalásokon feltétlenül részt kell majd vennie a szovjetkormány egy “megfigyelőjének” is. És mivel a hozandó határozatok úgysem lennének végrehajthatók Amerika aktiv hozzájárulása nélkül sem, jelen kell ugyanott lennie egy amerikai “megfigyelőnek” is, pontosan ugyanolyan szerep- és hatáskörrel mint amilyennel szovjet-kollégája bírni fog.

Ez az együttes: egyfelől a magyar kormány és az emigráció kiküldöttei mint közvetlen tárgyalók, másfelől a szovjet- és amerikai kiküldöttek mint megfigyelők, letárgyalhatja az összes jelentőséggel bíró részleteket és — amikor ez majd hosszú, idegtépő és embereket elviselő erőfeszítések után beérik — uj alapokra helyezheti Magyarország jövendő életét.

Az erre kiválasztandó emigráns csoportnak azonban önmagában alkalmasnak kell lennie a feladatra, tehát első sorban hinnie kell a sikerben és megfelelően kidolgozott, tökéletes programmal kell bírnia erre a célra. Az őt segítő kormányoknak pedig a nagy cél érdekében be kell vetniök — kizárólag békés utón — a rendelkezésükre álló mérhetetlen diplomáciai, gazdasági és politikai hatalmat, azzal a tudatos elhatározással, hogy erőfeszítéseikkel nem hagynak fel mindaddig, amig a magyar nemzeti élet fentebb részletezett létminimuma nincs elérve.

Ez a mi utunk processzuális része, mert ez lett volna a forradalom parlamentairjeinek processzuális feladata is, ha a Szovjetunió az akkori tárgyalásoknak egyoldalúan véget nem vetett volna.

3. A forradalom képviselete az emigrációban.

Van-e az 1956.-évi magyar forradalomnak erre a célra alkalmas képviselete az emigrációban, amelyben lobogva ég a hit a cél elérhetőségében?

Kétségtelenül van és ez az Október 23 Mozgalom, mely a kiegyezési tervet merész optimizmussal kezdeményezően felvetette, vállalva ezzel a nemzet előtt az erkölcsi felelősség maximumát és a honpolgári kötelességteljesités legnagyobb áldozatát.

A Mozgalom az októberi forradalom eszméinek maradéktalan képviseletére alakult. Nem tesz azokhoz hozzá semmit, nem kíván többet mint amit a nemzet azokban a napokban kívánt, de nem is hajlandó abból semmit sem elhagyni. Az emigrációnak nincs még egy olyan alakulata, amely ennyire tisztán és világosan azonos karakterű volna mint a forradalom volt. Ezt a teljes eszmei azonosságot a Mozgalom azzal is hangsúlyozta és demonstrálta, hogy — az emigrációban egyedül — utólag tételes formában összeállította az októberi forradalom programmját; azt 1962 júniusban mint saját politikai hitvallását közzétette és egész mozgalmi életét e Programm szolgálatára kötötte le. Egyetlen más olyan hang sem hangzott el eddig az emigrációban, amelynek hangoztató ja ezt megtette volna és ezzel minden hidat felégetett volna maga mögött, amely máshová is vezethet mint ennek a forradalomnak a szellemvilágába. Az Október 23 Mozgalom azonban megtette ezt. Sohasem kacsingatott se jobbra se balra. Tekintetét szinte szent révülettel és megbabonázottan arra a tragédiára szegezte, ami Magyarországon 1956 november 4.-étől kezdve hónapokon keresztül lejátszódott és minden lépése csak arra irányult, hogy megvalósítsa az akkor kifejeződött nemzeti akaratot.

Eszmeileg ma az Október 23 Mozgalom és csakis ez a Mozgalom az az egyetlen alakulás, amely egy és ugyanazonos forradalmunkkal, mert ezt senki más nem vállalta eddig nyíltan és maradéktalanul. Azért vagyunk hajlandók egyezkedni is, mert a forradalom is hajlandó volt egyezkedni. Senki sem képes egy másik, hasonló alakulásra hivatkozni.

Mi vagyunk idekint a forradalom élő képviselete és ezt a tényleges helyzet alapján vindikáljuk magunknak.

Az októberi forradalom azonban otthon kinyújtotta kezét az 1945 utáni idők egyes politikai vezetői után is, mig mások hívás nélkül tolakodtak oda, vagy próbáltak oda tolakodni a forradalom fórumára. Az Október 23 Mozgalom ebben is hü maradt a forradalom tradícióihoz. 1957-től 1961 végéig, akkor még prezumptiv vezetői körülnéztek az emigrációban és — öt évi önkinzó, lelkiismeretes és százszor átgondolt keresés után — nálam, a Magyar Szabadságpárt volt alapítójánál és elnökénél állapodtak meg. A Mozgalmat már együtt alapítottuk. Messze vissza kell menni a magyar történelemben, mig még egy olyan bensőséges szellemi összeforrást találunk mint amilyen a Mozgalom kétféle elemet magában egyesitő vezetősége körében egyfelől a forradalom legjobb aktiv résztvevői között, másfelől köztem, a Magyar Szabadságpárt volt vezére között fennáll.

Ennek megdönthetetlen logikai oka és magyarázata van. A forradalmat ugyan senki sem készítette elő, az spontán robbant ki egy agyongyötört nép leikéből. De a Szabadságpárt tanításai ott éltek a magyar nemzeti élet levegőjében, száz és száz csatornán át lehatoltak a tömegek tudat alatti kollektiv életébe, ott kikristályosodtak és konkrét formát öltöttek és amikor az öntudatra ébredt tömeglélek tartalma kiömlött, az ár a Szabadságpárt eszméit sodorta legelői a budapesti utcák szent lázban égő népének forradalmi megnyilatkozásában.

Ez merész állítás, amit bizonyítanom kell. Az alábbiakban meg is teszem kétségbe vonhatatlanul meggyőző erővel.

Ha pedig az előző bekezdésben hangoztatott tétel helyes, akkor ez a szövetkezés a mai magyar politikai fejlődésnek egyetlen természetes eredménye, mert első sorban elvi alapokon nyugszik. Az 1956,-évi magyar forradalom és a Magyar Szabad-