Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
8 FÁKLYALÁNG Pedig de szép volt fényözönben Élni két hosszú héten át, Szabadság! mégis megköszönjem? Ne érjen érte semmi vád! Mert szívből az tud igy örülni, Ki veled hiszi Önmagát, Lángod már sosem fog kihűlni, Rászórhatják az éjszakát. A vakondhad csak hordja bőven Ránk a csatornák szennyesét, Nézd meg Hazám igy elmenőben, Nem mi? Hát ki volt itt a nép? Majd felmutatjuk a világnak Munkától kérgesült kezünk, Hordozói leszünk a vádnak S emlékezünk, emlékezünk! Nem lengett úgy még soha zászló, Őszben még nem volt igy tavasz, — Bár mindenki szólt felénk egy pár szót A világ még nem érezte azt. Hosszan, mégegyszer visszanéztünk, Golyók fütyültek hangzavart, Búcsúzunk jöld, hát, — árva fészkünk Isten hozzád — még visszatérünk! •— S megcsókoltuk a rőt avart . . . Ausztria, 1956. november. Külpolitikai Szemle Uj kurzus kezdődött? — vetik föl a nagy nyugati lapok politikai cikkírói a kérdést. S valóban a “big business” szemünk előtt kibontakozó hatalmas kontúrjai egy uj irányzat óriási veszélyeit hordozzák magukban. A moszkvai atomcsendszerződés gyorsított ratifikációja után a szabad világ érdekeiért aggódó szemlélő meglepetéssel vette tudomásul a váratlanul bejelentett kanadai, majd az amerikai búza üzletet, amellyel a két ország az éhínséggel küzdő szovjet-blokk segítségére sietett. A befejezett tények elé állított közvéleményt nem nyugtathatja meg az ismert humanisták kényszerű és erőtlen magyarázkodása, amellyel emberbaráti cselekedetnek igyekeznek beállítani a békés koegzisztecia ezen egyoldalú tényét. Holott az egész nem egyéb, mint a roosevelti katasztrófa-politika még hatalmasabb arányokban való feltámasztása, amely segítségére siet Amerika ellenségeinek és cserbenhagyja barátait. Mi, akik túl sokat éheztünk a kommunista uralom alatt Magyarországon, nem a kommunista elnyomás alatt élő népek gazdasági megsegítésének tényét tesszük bírálat tárgyává, hanem ennek a megsegítésnek formáját. Hamis teóriát követ az, aki azt hiszi, hogy a gazdasági segítség egyedül az elnyomott népek életét könnyíti meg. Sokkal inkább az elnyomók hatalmát erősiti pozíciójában azzal, hogy kiüti az elnyomottak kezéből a legerősebb fegyvert; az elégedetlenséget. A kommunizmus fennállása óta minden évben a kedvezőtlen időjárást teszi meg gazdasági csődje okául, pedig nyilvánvaló, hogy magában a rendszerben van a hiba, amely nem képes előállítani élelmiszer szükségletét. Mig az Egyesült Államok földmüveő társadalma, mely az összlakosságnak — 8.7 %-a, korlátozott tendenciájával is túltermelésben van, addig a Szovjetunió lakosságának 17 %-át kitevő mezőgazdasági részlege nem képes megtermelni az ország szükségletét. 1963-ban 18 %-kal termelt kevesebbet még a múlt évinél is a kolhoz rendszer. Kennedy elnök sajtókonferenciáján kijelentette a búza üzlettel kapcsolatban, hogy az nem ütközik törvénybe s az Egyesült Államok kormányának joga van engedélyt adni magántársaságoknak élelmiszer eladására kommunista országok részére is . . . De kommunista Kina részére nem adható el búza az Egyesült Államokból. Mao Cse Tung talán kommunistább Hruscsovnál? Vagy a kínai kuli bátran éhen halhat ugyanakkor, amikor az orosz muzsik jól lakhat — legalább kenyérrel? A nagy üzlet kibontakozása még csak ezután következik el. A búza után egyéb élelmiszer cikkek és mezőgazdasági termékek kerülnek eladásra. A Nyugat megmenti tehát újra a kommunizmust saját érdekeinek semmibe vételével. Veszélyes játék ez a tűzzel — amely katasztrófához vezethet. Pedig a megoldás adva van a kivezető úthoz, mert a sors olyan fegyvert adott a Nyugat kezébe — hatásosabbat bármely pusztító fegyvernél — mellyel békés utón felszámolhatná a szovjet gyarmatbirodalmat és visszaállíthatná a leigázott közép- és kelet-európai nemzetek szabadságát. Nyugat vezetőinek felelőssége óriási, tőlük függ, hogy hogyan sáfárkodnak ezzel a felelősséggel. Tőlük függ, hogy százmilliók átka, vagy áldása kiséri-e tetteiket. Adjanak segítséget a rászorulóknak, akik szomjuhozzák az igazságot. Szabják meg segítségük ellenértékeként a szabadságot a leigázott népek számára, mert aki ennél kevesebbet kíván az az elnyomókat segíti és könnyen abba a helyzetbe kerülhet, mint az egyszeri magyar, aki azt mondta: “törököt fogtam, de nem ereszt.” * Az Egyesült Nemzetek közgyűlésének 18. ülésszakán az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása óta első ízben nem szerepel a napirendi pontok között a magyar kérdés. U Thant budapesti látogatása után — amint ez várható volt korábbi megnyilatkozásaiból — nem tett jelentést útjáról a közgyűlésnek (mert mint mondta, nem köteles . . .) s igy korábbi próbálkozások után végül is elérték a magyar nemzet ellenségei, hogy megoldatlanul kerüljön le a magyar kérdés az ENSZ ügyrendjéről. E fölötti elkeseredésünkben mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy kijelentsük, hogy az ENSz megbukott erkölcsileg, amiért a saját határozatai értelmében a magyar nemzetet nem segítette hozzá szabadságának visszaállításához. En
