Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
4 FÁKLYALÁNG melyet újra minden dicsőség és elismerés megillet 1956-tól kezdve. • Ez az uj magyar nemzeti egyéniség azonnal kifejezésre is juttatta kollektív akaratát, ami most már mindenkire kötelező, aki a magyar nemzet életébe ártja magát. Budapest legszomorubb napjainak egyikén, 1956 december 28.-án összejött a Magyar írószövetség 250 tagja és közülük 237-en elfogadták a GOND ÉS HITVALLÁS cimü rezoluciót, amely a következőképen hangzik: “Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hü maradt hozzánk. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon; a másik pedig virrasztó költőink fáklya-fénye, mely a magyarság számára ma is tanitás. Számunkra több is annál, mert kötelező örökség. Hűséggel szeretnők ezt az örökséget hordozni. Nehéz. De megtennünk mégis az egyetlen ut, mert nincs feloldás. Itt állunk hát, a számadás és a vallomás erkölcsi kényszere alatt. Itt állunk az októberi szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromol. Ha egy évtizedre visszatekintünk erről a halomról, szenvedőnek és várakozónak látjuk a népet. Szenvedett mert korának eszméit, melyeket tiz év előtt reménnyel üdvözölt, idegen formában és zsarnoki módon akarták életévé tenni. A hosszú kényszer alatt kiújultak természetén a történelmi sebek, s nemzeti függetlenségét veszendőnek látta. Szenvedő és igaztalan sorsában gyógyulásra áhitva vágyakozott s nemzetté válni sóvárgott. Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyből. Mint ennek a forrásnak neves tanúi, keserves szivvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét, Dicső költőink élő szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bünbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, amelyben Petőfi elveszett. Hitünkben és népünk ismeretében mindenkit óvunk attól a téves ítélettől, hogy a szovjet fegyverek nélkül a szocializmus vívmányait kiirtotta volna a forradalom. Tudjuk, hogy nem. Mert a munkásosztály, a parasztság és a java értelmiség hive volt és változatlanul hive a demokrácia és a társadalmi szocializmus vívmányainak, amelyeket nem elsorvasztani akart, hanem élővé tenni inkább. Élővé tenni, azaz a maga magyar testéhez szabni és nemzeti hagyományainak szellemével is megtölteni. Ezt akartuk és ezt akarjuk ma is, akik a nép vágyainak igéit fürdetjük és jobb jövőre tesszük irói sorsunkat. Ezért szólunk külön és együtt az 1945-ös földosztás népi törvénye mellett; nemkülönben a bányák, az üzemek és a bankok ügyében, hogy azok a társadalom tulajdonában virágozzanak. De vajon terem-e elegendő módon a föld, ha a paraszt a termelés módjaiban kedvét nem leli? S vajon virágzik-e a közösségi vagyon, ha nem egészséges a társadalom? Igen, nemzeti függetlenség nélkül kedveszegett a munkás és a paraszt, a kéz és az értelem, egészséges társadalom nélkül pedig nem gyarapszik a közös vagyon. Meg kell hát szereznünk, s éppen a szociális haladás érdekében, a nemzeti függetlenséget; s a népi önkormányzat utján meg kell teremtenünk az egészséges társadalmat. A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya, melyet mi is hordozunk és munkába önteni törekszünk. S miközben szivünket és irói életünk jövendő napjait betölti ez a szándék, a nemzeti egység bölcsője mellől tolmácsoljuk is mindenkinek. A közös cél gondjában kezünket nyújtjuk a munkásoknak, köszöntésünket lélekből küldjük a parasztságnak és szívből az ifjúságnak. Győzzük meg együtt a politika vezetőit, hogy a politika nem lehet öncél, hanem csak a nép üdvére eszköz; s késztessük őket arra, hogy a magyarság egységes óhaja szerint használják ezt az eszközt. Vagyis a függetlenség kivivására egyfelől, belső életünkben pedig arra, hogy a munkások és parasztok törzsére, a szellem és az értelmiség segítségével, felépüljön az egységes magyar társadalom, az önkormányát demokratikus módján. Csak igy jöhet létre az erős és gazdag állam, melynek barátsága más államokkal igaz és tartós, s amely nemcsak száműzi az emberi kizsákmányolást, hanem maga sem nehezedik nyomasztó terhével a népre. A nyugalmas és dolgos társadalom, a nép jólétén őrködő állam fölött emigy biztos záloga lesz a jövőnek a nemzet. Mindezekben magyar gondjainkat röviden elmondottuk és véleményünkről hitvallást teszünk. írói munkánk igéi lesznek szavaink, gondunk örökös az időben, véleményünk pedig a közirás betűibe és irodalmi müvekbe költözik. Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen a munkánk talpköve, müveinkben pedig találjon értelmet és formát a nép alkotó ereje, az emberiség és eszméivel a kor. Egyedül igy leszünk méltók a nagy elődökhöz, s egyedül igy válhatunk későbbi nemzedékek érdemes őreivé. — Magyar írók Szövetsége.” 1 Az íróknak, akiktől ez a megnyilatkozás származik, az ad felülmúlhatatlan tekintélyt a magyar jelenben és jövőben hogy ők a terror éveit otthon élték végig és mint fáklyahordozók felgyújtották és lángszavukkal végig irányították a forradalmat. Sem 1945-ben sem később, 1956 december 28.-a előtt nem menekültek el, tehát az “Itt élned halnod kell” szent dalát nem a new york-i Hunter College nagytermében énekelték, hanem otthon élték. Szavuk ezért lett Evangéliuma az egész magyar nemzetnek. Ez az Evangéliuma az Október 23 Mozgalomnak is. Azért él, hogy ezt megvalósítsa. Semmivel sem többet és semmivel sem kevesebbet, csak éppen ezt. És amikor az emigráció selejtje támadja a Mozgalmat, az azért van, mert mi nem akarjuk otthon restaurálni sem az SS generálisok 1 Csicsery-Rónay István: Költők Forradalma, Washington, D.C., 1957, 98-100 oldal.
