Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
FÁKLYALÁNG 5 uniformisát és patkóit csizmáit, sem a parasztot fojtogató latifundiumokat, sem a munkást kizsákmányoló iparmágnásokat, sem a haladás útját berekesztő bürokráciát, sem azt a volt tisztikart, amely azt számolja, hogy milyen rang illeti meg “majd ha fehér lovon hazamegy”, hanem mi egszerüen azt akarjuk, amit a 237 magyar iró nyilatkozata életfeladatunkká tett, mert az fejezi ki legtömörebben, hogy mit akart a forradalom és mi azt akarjuk, amit a forradalom akart. Ezt a feladatot a magyarságnak magának kell megvalósítania és ebben a heroikus munkában nem számíthat az u n. Nyugat komoly és szívből jövő támogatására. Petőfi már 1849 január elején észrevette és páratlanul szép sorokban irta meg, hogy Európa akkor magára hagyta a zsarnokság elleni küzdelmében a magyart. Nekünk most sokkal több idő, 6-7 év kellett, mire a leghatározottabban meg tudjuk állapítani — mert ma már meg kell állapítanunk — hogy a Nyugat most pontosan ugyanazt csinálja velünk. Akkor — 1849 januárban — Petőfi ezt irta az Európa csendes, újra csendes cimü költeményében: Európa csendes, újra csendes, Elzugtak forradalmai. . . Szégyen reá! lecsendesiilt és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egy magára A gyáva népek a magyart; Lánc csörög minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. De hát kétségbe kell-e esnünk, Hát busuljunk-e emiatt? Ellenkezőleg, oh hon, inkább Ez legyen, ami lelket ad. Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk sem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ. Tekints reánk, tekints szabadság, Ismerd meg mostan népedet: Midőn más könnyet sem mer adni, Mi vérrel áldozunk néked. Vagy kell-e még több, hogy áldásod Ne érdemeden szálljon ránk? E hűtlen korban mi utosó Egyetlen híveid valónk! A lelkiismeretlen játék, ami majdnem 7 éven át az Egyesült Nemzeteknél és a nagy nyugati nemzetek külügyminisztériumaiban folyt, alkalmas volt annak a kezdettől fogva hamis illúziónak a felkeltésére és ébrentartására, hogy itt kint valaki mégis csak törődik velünk valamit és komoly tanulmányokat szentel a kérdésnek: hogyan lehetne rajtunk segíteni? Az 1963. év azonban meg kellett győzzön bennünket arról, hogy ilyesmiről nincs és sohasem volt szó. A nyugati világ ma épugy magunkra hagyott minket, mint Európa 1848-ban. Hamis utakon jár és csalóka lidércfények után fut mindenki, aki azt hiszi, hogy a Nyugat bármiben is segít minket, ami nem a saját érdeke, hanem egyedül a miénk. Tudjuk, hogy a bérszolgák hada majd nem kiméi sem költséget, sem fáradságot, hogy ezt a szavunkat elnémítsa. Pedig ez a magyarság jövő életének a szava és jövő boldogulása vagy elsorvadása azon múlik, hogy ez az igazság tudatossá válik-e lelkében vagy sem. A magyar jövő megszületéséhez nem kellenek nyugati bábák, azt a magyarság egészének (vasfüggönyön innen és túl) lelki vajúdása kell hogy megszülje. Ez október 23.-nak harmadik nagy világossága. • Ezt az újabb ezer évre szóló nagy lelki és politikai kiformálódást csak a tiszták, naivak, rajongók és a nemzet leikével együtt égők tudják megvalósítani, de sohasem a szatócsok és ügynökök, akik megszokták, hogy a markukat tartsák minden “politikai” megnyilatkozásuk után, többnyire idegen eltartóik felé. Az írók nyilatkozatában nagy és szent dolgok foglaltatnak. írásuk az emberiség egyik legnagyobb Írása, amit valaha Írtak. Megvalósulása esetén egy nemzeti függetlenségét visszanyert, demokratikus berendezkedésű, szocialista és boldog Magyarország fog megszületni, amilyen még soha sem élt a Duna- Tisza közén. Az értékekhez, amelyek benne foglaltatnak, semmi esetre sem nyúlhatnak azok, akik az emigrációban Mindszenty bíboros szenvedéseitől kezdve már mindent eladtak, ami eladható volt és most — pozitív tudomásunk szerint — épen a magyar jövő árusitgatásával foglalkoznak. Ha velük történik egy megegyezés, az felér egy uj Moháccsal, de mi az ellen semmit sem tehetünk. Az a szellem azonban, mely újabban otthon bontogatja szárnyait, feljogosít minket arra a reményre, hogy az otthon nem fog annyira leszállni a nívóval, hogy Teleki téri zsibárusokkal, a volt dunántúli vásárok kupeceivel és nemzetközi kémszolgálatra vállalkozott karrieristákkal csináljon meg valamit, amit csak olyanokkal lehet megcsinálni, akiknek kezéhez nem tapad “baksis”. Ez 1956 október 23.-nak negyedik világossága. Ismét magyar lett a magyar . . . Irta: Petőfi Sándor Ismét magyar lett a magyar, Mert ekkoráig nem volt a Hogy is lett volna? szolga volt, S nem magyar, aki szolga! Ismét magyar lett a magyar, Bilincsét összetörte, Mint ősszel a száraz levél, Csörögve hull a földre! Ismét magydr lett a magyar. Kardot ragad kezébe, Kardján a napsugár ragyog S a bátorság szemébe!
