Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-23 / 7-9. szám
F Á K L Y A L Á N G 3 DR. SULYOK DEZSŐ: Október 23 Négy Világossága Még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Magyarországon 1956 októberében történt események nemzeti és világtörténelmi jelentőségét és következményeit helyesen tudnánk megítélni. E cikk írója annak idején és még azután is jó ideig jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a világ minden részén jelentkező reakciót és visszhangot összegyűjtse és rendszerbe foglalja. De hamarosan rá kellett jönnie, hogy hiábavaló munkát végez: az a visszhang efemer és tiszavirág-életű volt. Mihelyt újabb események jelentkeztek a nemzetközi élet arénájában, a mi forradalmunk háttérbe, majd egészen homályba merült. Majd visszatér egyszer újra a világ érdeklődésének homlokterébe, de senki sem tudja megmondani, hogy ez mikor és mi okból következik majd be. Nekünk magyaroknak azonban már most le lehet szűrni belőle legalább négy olyan eredményt, amelyeket azt hiszem, most hét év után már nehéz volna vita tárgyává tenni. 1956 októbere gyökeresen megváltoztatta a magyar nép — az egész nuigyar nép — politikai arculatát. Lehet, sőt bizonyos, hogy Ady Endre túlzott, amikor megírta “A hőkölés népe” cimü, szöges ostorból font költeményét, de a jellemzés, amit benne népünkről adott, nagyjában és egészében igaz volt. így jellemezte benne a magyart: Ez a hőkölő harcok népe S mosti lapulása is rávall, Hogy az úri kíméletlenség Rásuhintott szijostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Erőt mutattak, erőt látott, Vertnek született, nem verőnek. Önerejét feledte mindig, Sohse szegzett erőt erőnek. Betyár urai igy nevelték, Nem rúg vissza, csak busán átkoz, S ki egyszer rúgott a magyarba, Szinte kedvet kap a rúgáshoz. Ma is itt ül lomhán, petyhüdten, Fejét, jussát, szivét kobozzák S ha néhányon nem kiáltoznánk Azt sem tudná, hogy öt pofozzák. Csak a Csodák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri kis kíméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát —akarja. Mint Ady minden nagy versében — pedig ez egyik legnagyobb verse — ebben is a szuperlativuszok és túlfokozott indulatok uralkodnak és ez az oka, hogy a költemény egész tartalmát igazságtalannak érezzük és az még ma is arcunkba kergeti a vért. Pedig, hogy a dolgok legmélyén mennyire igaza volt, azt a legjobban bizonyítja, hogy a második világháború végén néhány Gauleiter milyen könnyen ebek harmincadjává tudta tenni az ország népét, vagyonát, ifjúságát és egész nemzeti egzisztenciáját. 1948 után, a Rákosi féle “változások éve” után, azonban történt valami drasztikus fordulat a magyar életben, ami meg tudta változtatni a magyar népnek Adytól ostorozott beteg lelkületét és “a hőkölő harcok népét” a példátlan hősiességgel megvívott harcok népévé és a világ csodálatának tárgyává tette és ez a Rákosi klikk alig néhány éves uralma volt. Ez elég brutális bunkó volt ahhoz, hogy miután a magyarságot fejbe ütötték vele, annak: vére felforrjon és a tegnap még félénk nép egészéből — mikor az óra ütött — pillanatok alatt hősöket formáljon. Olyan hősöket, amilyeneket rajtuk kívül a huszadik század még nem látott. És ezzel tökéletesen meg is változott a magyar nép lelki arculata, ma más nép él a Duna-Tisza közében, mint Ady idejében élt. Jellemző a magyarság magas politikai fejlettségére és nemzeti öntudatára, hogy ez a tény mindjárt azokban a napokban tudatossá is vált. Dutka Ákos, az akkor 75 éves költő, Ady egykori barátja már 1956 november 3.-án közzétette egy “Ember és magyar” cimü költeményét a Magyar Ifjúság-ban és ebben igy irt: Ady kérdezte sorsa éjjelén: Lehet-e az ember, ember és magyar? Feleitek ti bátor, szent fiuk Lássuk: A világ most velünk mit akar? Vagyunk egy szálig elszánt emberek, Kiket tiporni tovább nem lehet. Ha kell még én is Veletek halok Ha engedtek, Ti szent fiatalok, öt nap s öt véres szörnyű éjszaka A csillagokba irta szentelt nevetek. Köszönöm nektek, drága szent fiuk, Hogy visszaadtátok a csüggedő hitet, S a barrikádok hunyó szent sugarinál Adynak kiáltsuk szabadon ma már, Mit az Ég falára vérrel irtatok: Emberek vagyunk, újra magyarok! Petőfi 1848 március 15.-én még csak a jövőre vonatkozó ígéret formájában jelenthette ki: “Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot:” — de Dutka Ákos 1956 november 3.-án már mint történelmi tényt állapíthatta meg: “Emberek vagyunk, újra magyarok!” És ezt most már nem valamely privilégizált osztály vivta ki, hanem a nemzetté érett nép egésze és ekként jelent meg a történelem egén egy uj csillag: a szabadságáért mindent kockára tenni kész uj magyar nemzet,
