Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-08-15 / 4-6. szám
FÁKLYALÁNG 9 a világ szuper-hatalmai. Az uj amerikai politikai fordulat fényénél már az is sokat vesztett jelentőségéből, hogy milyen lesz ennek a reintegrált Európának a kiinduló életformája. Egy esetleg balra tolódó kezdeti életforma hiányosságait a ragyogó intelligenciájú európai népközöség, ha a maga életét élheti és nem mások szolgálatára kell állnia, egy vagy két generáción belül pótolni fogja és — amint mindig vezetni tudta a világ szellemi életét — most is a relative legjobbat fogja produkálni a kontinensek versenyében. De ha az amerikai politika által megtervezett, most már permanens ketté tépettség Prokrusztesz ágyába szorítják bele, kontinensünk még ezer év múlva sem tud rendbe jönni. Közben pedig a fehér faj előtt nyugatról és keletről egyaránt megnyílik a megsemmisülés kapuja. Európa ma már tiszteli a színes fajok jogait, de aligha akar olyan kevert utódokat nemzeni, mint amilyenek kezébe más kontinensek jövője kerül, amelyek más faji adottságokkal startolnak az emberiség uj korszaka felé. Ezt a szigetet, az európai kontinenst a fehér fajta joggal akarja a jövőben is a maga rezervációjának fenntartani a világot jobbról és balról is elnyelni törekvő más szinü áradásban. Ez a mai dráma kulminációs pontja és ez kell vezesse elhatározásunkat. De magát a két szuper-hatalmat is állandó en garde állásra kényszerítené a mézeshetek elmúlta után ez a megoldás, miként 843-tól 1962-ig, a Carolingoktól de Gaulle elnökig és Adenauer kancellárig alig volt őszinte béke Franciaország és Németország között. Ha ez az önzésben született gondolat megvalósul, mindaddig nem lehet igaz és őszinte béke a két világhatalom között, amig azok állandó érintkezésben és súrlódásban maradnak az Európa közepét végigszántó tábori őrs vonalon. Ezen nem változtat semmiféle időleges appeasement, ez a dolgok legbensőbb természetéből következik. Amerika uj állásfoglalásának több feltehető oka is van. 1961 óta a Fehér Házban a tónust újra azok adják meg, akik Roosevelt idejében megadták, vagy azok szellemi utódai. Hány Hopkins egykori lakosztályában ma újra az ő szelleme lakik és az érvényt akar szerezni a roosevelti koncepciónak. A kép pedig időközben annyiban rosszabbodott, hogy az egykor fölényes magasságban trónolt Amerika ma annyi belső és külső bajjal küzd, hogy valósággal rá van utalva egy európai appeasementre még akkor is, ha azt csak az ősi kontinens jövőjének feláldozása árán lehet megvásárolni. így az oroszkinai viszály kapóra jött és könnyen sugallhatta Harry Hopkins utódainak, hogy addig kell ütni a vasat, amig meleg. Itthon már valóban nagyon sok ponton ég a ház és elvégre nem lehet egyszerre 8-10 fronton is harcolni. Mig az előny egy évvel ezelőtt még határozottan Amerika oldalán volt, a pozíciók mára szemmel láthatóan kicserélődtek. Ez a legvalószínűbb oka annak, hogy a Truman féle politika naftalinba került és a világ képe olyan, mintha Jalta másnapja virradt volna ránk. Ebben a történelmi pillanatban szinte minden azon múlik, hogy a másik jaltai partner jelenlegi vezetői megismétlik-e Sztálin tévedését. Van okunk feltenni, hogy nem. * A korban, amelyről beszélgetünk, az uralkodó csillagzat az emberi tehetetlenség és ez szült ránk minden nyomorúságot. Ezért az irány megváltozását, melynek sodrában vagyunk, csak akkor várhatjuk, hogyha az életünket intézők soraiban felbukkannak olyan egyéniségek, akik felett többé nem érvényesül a második világháború fonák befejezéséből eredt tehetetlenség varázsereje, akik tehát már mernek is és tudnak is úszni az ár ellen, mert a hangsúly ma végzetesen ezen van. Ezeket az egyéniségeket Amerika legújabb “diadalmas lefekvése” után nyilvánvalóan nem ebben az országban kell keresni, mert ez a tehetetlenség politikájának egészen kivételes megnyilatkozása volt. Pedig — miként Csipkerózsika varázsa csak akkor tört meg, amikor eljött az a lovag, aki tudta a varázsigét — akként az európai népek lenyügözöttsége is megszűnik, ha olyan emberek kerülnek körükben az élre, akiken a tehetetlenség nem tud többé úrrá válni. Az érzelmi szempontoktól félre nem vezetett tárgyilagos szemlélet kénytelen elismerni, hogy ma már három ilyen, a tehetetlenség ereje alól felszabadult vezető egyéniség is él és kormányoz a ketté vágott Európában, úgy hogy annak mindegyik részébe jutott belőlük. De Gaulle francia államelnök, Hruscsov orosz miniszterelnök és Adenauer nyugatnémet kancellár ezek a férfiak, akiket már nem lehet Harry Hopkins mértékegységével mérni. Adenauer Németország speciális helyzete és magas kora miatt nem válhatott teljesen azzá, amivé válnia kellett volna ezek nélkül a gátló körülmények nélkül. De a másik kettő történelmi hivatása annál világosabb. De Gaulle tábornok legyőzte és a múlt emlékei közé száműzte a francia tehetetlenséget, mely az ország belső életét évtizedeken át kicsinyes és értelmetlen vetélkedések játékszerévé, nemzetközi kapcsolatait pedig legalább is 1870-től kezdve újra az évezredes gall — teuton gyűlölködés martalékává tette. Stabillá tudta tenni a francia belpolitikai szint és a reimsi székesegyházban celebráltatott szentmisén megteremtette a bensőséges és meghitt békét sokszázezer halott pihenő helye felett a két ezeréves ellenség között. Ez utóbbinál kongeniális, egyenértékű társa volt a német kancellár is. Most pedig az Atlantic Community mesterséges, Európára halált hozó álpróféciájával szemben egyedül ő szólaltatta meg a háromezer éves európai kulturlélek jajkiáltását, kimondva nyíltan, hogy Európa az, ami számit és nem mások üzleti érdekei vagy katonai védelmének szempontjai. És ez az emberiség jövőjének meg nem hamisított szava: értelmes hang a mesterségesen előidézett hangzavarban, amivel a hallatlanul elfogult és önző amerikai sajtó napjainkban de Gaulle elnök személyét és atitüdjét támadja. Morgenthau, ha még aktiv volna, megirigyelhetné ezt a besározási kampányt, mert ennél különbet ő sem tudott Németország ellen produkálni. De Gaulle szavában a feltámadás hangja szól hozzánk, a másikban a tehetetlenség uralmának örökössé tétele. Ha a mai képet még kiegészítené francia oldalon a Trianonban elkövetett igazságtalanság nyilt bevallása és a méltányos, emberséges és tartós rendezés javasolásának bejelentése, maradéktalanul le volna rakva az alap, amelyen Európa jövője felépülhet és a francia szellem magasabban szárnyalna Európában mint Voltaire korában. A másik oldalon Hruscsov miniszterelnök tudta magát kiszabadítani a tehetetlenség bilincseiből. A