Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-08-15 / 4-6. szám
6 FÁKLYALÁNG hatalommal is mindjárt az arra következő hajnalon, amikor ráébredtek kölcsönösen nehéz, sőt életveszélyes heyzetükre. Többé nem volt szó egyik oldalon sem valódi leszerelésről. Helyette megszületett a “hideg háború” és ha nem is tűzfegyverek ropogásától kisérve, de nagyobb elkeseredéssel és kölcsönösen rosszabb indulattal folytatták saját tehetetlenségüknek ezt a vélt kompenzálását, mint ahogyan a lövöldöző háborúkat szokás vívni. Mozdulat mozdulatot, sakkhuzás sakkhuzást, ráduplázás ráduplázást, blöffölés blöffölést követett és az ellenséges indulatok hullámai valósággal elborították a két részre tépett világot, centrumában a két részre tépett Európával, amelynek csak azért volt köze ehez az egészhez mert a roosevelti koncepció megosztotta testét a kit gigász között. Természetesen mindegyik szuper-hatalom magához láncolt és magával hurcolt ebbe a kegyetlen újszerű harcba mindkét oldalon egész sereg kisebb országot is, azzal az ürüggyel, hogy azokat meg kell védenie. Ennek a szerencsétlen állapotnak a kialakulásáért a legtávolabbról sem lehet a felelősséget kizárólag a szemben álló világhatalmak egyikére vagy másikára hárítani. A felelősség — ismerve a titkos roosevelti elkötelezettségeket — egyformán terheli ezekért az elfajulásokért mindkét vezető világhatalmat. 1947 elejétől kezdve egymást követték a hidegháborús sakkhuzások. 1947 márciusban Harry S. Truman elnök meghirdette a “Truman Doktrínát”, amelynek célja az volt, hogy segítséget nyújtson a kommunizmus által fenyegetett országoknak és megakadályozza a szovjetbefolyás további terjedését. Elsőként Görögország és Törökország részesültek ilyen segélyben. Ennek határozott reakciójaként következett be Magyarországon Nagy Ferenc kormányának megbuktatása és a kommunizmus felé már nyilt átmenetet jelentő Dinnyés kormány felállítása. Itt viszont nem alkalmazták a Truman Doktrínát, mert mint a Szenátusnak ezzel kapcsolatos vitájában kiderült, az csak azokra az államokra vonatkozott, amelyek a háború alatt nem harcoltak a Szövetségesek ellen. 1947 junius 5.-én Marshall tábornok, a világháború alatt az amerikai haderők vezérkari főnöke elmondta hiressé vált beszédét a Harvard Egyetemen, kijelentve hogy az Egyesült Államok minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy a világ számára visszaállítsa az egészséges és normális gazdasági állapotot, ami nélkül nem lehetséges politikai stabilitás, sem biztonságos béke. Egyben felszólította az európai kormányokat, hogy állítsanak össze közös gazdasági programmot. Érre ült össze junius végén Párisban egy konferencia, amely e tárgyban hivatva volt határozni. A tervezett segítésnél eredetileg a kommunista uralom vagy befolyás alá került országok is számításba voltak véve, de a párisi konferencián Molotov orosz külügyminiszter határozottan vissza utasította a francia és angol kormányok által előterjesztett terveket és előre megtagadta részvételét a részletek kidolgozása céljából összehívandó második konferencián. Ugyanakkor a Szovjetunió kormánya megtiltotta a tervben való részvételt azon országok kormányainak is, amelyek felett befolyással bírt. Ezt a lépést követte — mint nyilvánvaló reakció az amerikai mozdulatokra — a Kominform megalapítása orosz kezdeményezésre 1947 szeptemberben, azzal a céllal, hogy koordinálja a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Franciaország és Olaszország kommunista pártjainak tevékenységét. Ezzel formálisan is megszűnt mind belpolitikai mind külügyi téren az utolsó két évben már úgyis csak színlelt egység amely az egykori Tengelyhatalmak volt ellenségeit összefűzte. Megfelelő előkészítés után 1948 áprilisban létrejött Párisban az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (az angol név kezdőbetűivel jelezve OEEC) és ugyanakkor az Egyesült Államok Kongresszusa megalkotta a Gazdasági Együttműködés Törvényét (ECA), 3 évre szóló érvénnyel, 12.5 milliárd dollár tőkével és az akció lebonyolítására alakított szervezet élére Truman elnök Marshall tábornokot állította. Az OEEC- nek akkor mindjárt 16 állam lett a tagja: Németország és Spanyolország kivételével Európa minden országa melyek nem álltak szovjeturalom vagy befolyás alatt. Európa gazdasági és kulturális-társadalmi széjjel szakadása ezzel de facto megtörtént, de egyben elindult ezzel a nyugati rész gazdasági talpra állítása is, aminek később döntő fontossága lett a hidegháború alakulásában. Vele párhuzamosan fejlődött ki Európa katonai széjjel szakadása is. Kezdetként csak az angolok és franciák írták alá 1947 március 4.-én a Dünkircheni Egyezményt mely még inkább német-ellenes éllel bírt. Ezt követte 1948 március 17.-én a Brüsszeli Szerződés, Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg között. Mivel ez már az uj frontok kialakulása és a csehszlovák államcsíny után jött létre, “a támadás elleni kölcsönös megsegítés” kötelezettségét a szerződő felek ekkor már sokkal inkább a kommunista országok részéről fenyegető veszélyre értették mint a német fenyegetés esetleges kiujulására. A Brüsszeli Szerződésből fejlődött ki 1949 áprilisban az Északatlanti Védelmi Szerződés (North Atlantic Treaty Organization, rövidítve NATO), amelyben a brüsszeli szerződő felekhez csatlakoztak még a következő hatalmak: az Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Norvégia, Izland, Olaszország és Portugália. 1951 októberben tagjai lettek a NATO-nak Görögország és Törökország is; tehát a hidegháború katonai frontja kétségtelenül először nyugaton alakult ki. És mivel az akasztófa megpillantása valóban felfokozza az emberi agy koncentráló képességét, a ketté tépett Európa népeiben ekkor kezdett komolyan gyökeret verni egy nagyobb európai egység létrehozására irányuló aktiv törekvés, az eddigi langymeleg elméletek helyébe. A mozgalomnak, mely e gondolat megvalósítására irányult, három kiemelkedő vezére is akadt mindjárt a kezdet kezdetén: a nyugati megszállási zónákból 1949 májusban alakult Német Szövetséges Köztársaság első kancellárja, Konrad Adenauer, azután Robert Schuman francia államférfi és Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök. A britek atitüdje a gondolattal szemben kezdettől fogva negatív volt, mert ők sohasem szimpatizáltak őszintén Európa felemelkedésének gondolatával. Az európai egység felé vivő utón ezekben az években két fontos terv is megvalósult, amelyeknek mindegyike a francia szellem terméke volt. Robert Schuman francia külügyminiszternek 1950 májusban előterjesztett javaslata alapján 1952 júliusban létrejött az Európai Szén- és Acél-Közösségi Szerződés, amely első ízben koordinálta és
