Fáklyaláng, 1963. március-október (4. évfolyam, 1-9. szám)
1963-03-15 / 1-3. szám
FÁKLYALÁNG 11 Külpolitikai Szemle Az országok és hatalmi csoportosulások egymáshoz való viszonyának alakulását sohasem a nagy nyilvánosság előtt elpuffogtatott szólamok, hanem a titkos és sok esetben titokzatos diplomáciai tevékenység határozta meg. E helyütt nem ennek az elvnek helyességét vagy helytelenségét akarjuk elvitatni (mert az evilági dolgok sohasem abszolutak és minden gyakorlati tevékenység egyaránt magába rejt jó valamint rossz motívumokat) csupán fel szeretnénk hívni a figyelmet az eljárásban önmagából adódó veszélyek lehetőségeire. Hivatkozhatunk itt első sorban a magyar kérdés az ENSz-ben történt un. elrendezésének Magyarország életérdekeit semmibevevő és azt sértő, kiáltó visszásságaira. Ez a testület, amely többek között a népek önrendelkezési jogának védelmére alakult, titokzatos diplomáciai tevékenységében hamis teóriák és érdekek védelmében ma megtagadja a magyar néptől önrendelkezési jogának gyakorlását. Sir Leslie Munro megbízatását, amely alapján a magyar ügyet képviselte az ENSz-ben a közgyűlés múlt év december 20.-i ülésen visszavonta. Ezzel a határozattal az ENSz megszüntette annak a lehetőségét, hogy a magyar ügy a közgyűlés tárgysorozatára kerüljön, mert Sir Leslie Munro évenkénti jelentése adta meg ügyrendre tűzésének alapját. Bár Sir Leslie Munro néhány nappal a határozat meghozatala előtt szerzett csak tudomást a dologról, a fentebb említett titokzatos diplomáciai tevékenység — amely végülis a december 20.-i határozatban kulminált — már hónapokkal azelőtt kezdetét vette. U Thant az ENSz egykori burmai képviselője, aki követi minőségben következetesen és határozott formában foglalt állást a magyar nép önrendelkezési jogának visszaállítására irányuló küzdelemben, megválasztása után, mint az ENSz főtitkára egyáltalán nem tulajdonit olyan fontosságot a magyar kérdésben hozott ENSz határozatok megvalósításának, mint korábban. Ugyancsak nem merünk sokat remélni Omar Loufti egyiptomi diplomatától, az ENSz különleges politikai ügyeinek főtitkárhelyettesétől sem, aki megbízást kapott arra, hogy U Thant főtitkár nevében vigye tovább a magyar ügy intézését. Az egyiptomi diplomata — mint Egyiptom ENSz képviselője — 1956 novemberében a magyar forradalom és szabadságharc ellen szólalt föl a közgyűlésen. Amint ezen lap hasábjain már többször kifejtettük nem sok jót remélhetünk idegenektől a magyar nép jövőjét illetően — mert megint rólunk akarnak dönteni, nélkülünk! Ez újabb Trianonhoz és Yaltához vezethet, melynek elkerülése végett mi, szabadföldön élő és népünk iránti hűségben meg nem rendült magyarok tegyünk meg minden tőlünk telhető törvényes intézkedést. Az otthonélő nemzet a genocidum halálos szorításában vergődik, s ha most nem cselekszünk fajtánk fizikai fennmaradásának és ebből kifolyólag teljes szabadsága visszaállításának érdekében, nagyon hamar elkövetkezhet az az idő, amikor már nem lesz kit felszabadítani. A cselekvésre több mód is kínálkozik és ki-ki tegye meg Ielkiismerete és tehetsége szerint a legtöbbet. Itt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ez esetben nem a mód; csak egyedül az eredmény számit, amely nem lehet semmivel sem kevesebb mint az 1956-os októbernovemberi forradalom és szabadságharc célkitűzéseinek maradéktalan megvalósítása. * A titokzatos diplomáciai tevékenység másik szembetűnő példáját a kubai krízis után kialakult helyzet nyújtja. Miután Hruscsov, Kennedy elnökhöz írott (utolsó nyilvánosságra hozott) levelében hozzájárult a szovjet támadófegyverek Kubából való kivonásához, a két nagyhatalom vezetője további tevékenységéből újra kizárta a nyilvánosságot, amely ezután csak bizonyos jelekből és intézkedésekből következtethet az ügy további fejleményeire. Ezek a jelek pedig azt mutatják, hogy az amerikai kormány nagy árat fizet a kubai helyzetben megtett szovjet engedményekért. Annakidején a nagy amerikai lapok cikkírói Stevenson számlájára Írták azt, hogy fölvetette az angliai, olasz és törökországi amerikai bázisok felszámolásának ügyét a szovjet kubai engedményeinek ellenében. Ma már ezek a stevensoni javaslatok a megvalósulás stádiumába léptek s nem szolgál vigasztalásul senki számára az a hivatalos amerikai köröktől származó magyarázkodás sem, hogy bár felszámolják a fentebb említett támaszpontokat, de ezzel nem esik csorba a nyugati védelmi rendszeren, mert Polaris rendszerű atomtengeralattjárókkal erősitik meg a Földközi Tenger térségét. A kongresszusban Kennedy elnök és a kormány állandó célpontjai a honatyák bírálatának, akik nagymértékben kifogásolják a kubai ügyben tanúsított — újra fölöslegesen koncessziókat adó — politikát. A kormány intézkedéseit bíráló szenátorok és képviselők nem tekintenek bizalommal a Fehér Ház és a Kreml között létesítendő közvetlen telefon vonal megvalósulása elé sem, mert úgy érzik, hogy ezzel a törvényházást és a nyilvánosságot végleg kirekesztik az ügyből, amelynek jelenlegi állása és érdemleges megoldása nem sok reménnyel kecsegtet. * Európa az utolsó évezredek során mindig többet jelentett mint egyetlen földrész a kontinensek közül. Hivatást jelentett elsősorban; a magasabbrendü kultúra és civilizáció letéteményese és hordozója volt. Ezt a hegemóniát az első világháború kirobbanásával kialakult és a napjainkra már idültté vált világpolitikai helyzet és erőeltolódás csak megrongálni tudta, de lerombolni nem. A Brüsszelben bombaként robbant francia vétó, amely Anglia az Európai Közös Piachoz való csatlakozását akadályozta meg egyidőre, végeredményben Európa nagyhatalomként való jelentkezésének első megnyilvánulása volt, amely máris olyan hatást váltott ki, amilyenre hosszú idő óta nem volt példa. A “Non” Anglián keresztül végsőfokon az Egyesült Államoknak szólt, amelyben Franciaország kifejezésre juttatta, hogy a jövőben Európa csak egyenlő jogokkal rendelkező partnere lehet az Egyesült Államoknak nem pedig mint eddig — gyámolítottja. Nem kétséges, hogy a második világháború után az Egyesült Államok volt az, aki hathatós anyagi és erkölcsi segítségével Európa talpraállitását és megerősödését nagymértékben elősegítette, jelen esetben mégsem tűnhet hálátlanságnak a francia vétó, mert ezzel De Gaulle elnök csak elősegítette a szabad világ megerősödését, Európát pedig az őt megillető helyzetbe juttatja, amellyel minden hatalmi csoportosulásnak számolnia kell. Még azoknak a hatalmasoknak is, akik titokzatos diplomáciájuk folyamányaként máris megvalósíthatónak vélik az un. világkormányt, amely szerintük természetesen az ENSz keretein belül állítható fel. Ennek a tervezetnek első számú szószólója ujfent Adlai Stevenson az Egyesült Államok ENSz-beli követe volt. Szeretnénk remélni, hogy az angolszász hatalmak végülis úgy fogják fel Európa uj helyzetét, ahogyan az megérdemli és hoz(Folytatása a 16-ik oldalon)
