Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

pontosan az ellenkezője annak, amit újabban olyan sokszor hallunk Európa állítólagos dekadenciájá­ról .... Napjaink átlagos egzisztenciális színvonala sokkal magasabban áll, mint a tegnapé.... Ez ‘az idők teljessége’, ami a történelmi korok beéré­­sével egyértelmű.” “A tömegember tökéletesnek tartja magát. Az elitnek ahoz, hogy ilyennek tekinthesse magát, kü­lönösen hiúnak kell lennie és a saját tökéletességébe vetett hit nála nem tekinthető lényéhez tartozónak, nem vele születik, hanem csak hiúságából fejlődik ki és még önmagának is kételyei vannak afelől, hogy ez nem fiktiv, elképzelt és problematikus karakterű dolog-e. Ezért a hiú embernek szüksége van mások támogatására, keresi azok segítségét, hogy alátámasszák azt az ideát, amit szeretne meg­­valósitani. Ezért sohasem érzi, hogy maradéktalanul igaza van.” “Az nem kétséges, hogy a tömegember együgyü, ütődött. Az együgyü pedig sohasem kételkedik ön­magában, mert önmagát tekinti a legokosabb em­bernek. Innen származik nála az az irigylésreméltó lelki nyugalom, amivel az együgyü mindent elintéz, belehelyezkedve kimozdithatatlanul saját butaságai­ba. Nincs rá mód, hogy az együgyüt akár egy pil­lanatra is kimozdítsuk ostoba feltevéseiből, hogy kinyissuk a szemét és megszüntessük szellemi vak­ságát és arra kényszeritsük, hogy szembe helyez­kedjék saját ostoba nézeteivel, engedve valami vi­lágosabb szemléletnek. És az együgyü egész életére együgyü marad, képtelenül arra, hogy valamit is alaposan átgondoljon.” Ortega ennek az uj szociális típusnak a kezé­ben látja az emberiség jövőjét. Ezért — könyve utolsó fejezetéhez érve — annak ezt a címet adja: “Elérkeztünk az igazi kérdéshez” és ekként fogal­mazza meg korunk nagy kérdőjelét, amit mi is cím­ként adtunk kommentárjaink ezen részéhez: “A kérdés ebben áll: Európa erkölcsi kódex nélkül maradt. Nem arról van szó, hogy a tömeg­ember megdöntötte a régit mint elégtelent és he­lyébe újat tett, hanem arról, hogy az ő élet-rend­szerének középpontjában pontosan az a kívánság áll, hogy életének ne kelljen alkalmazkodnia semmiféle morális kódexhez. Ne higyjünk a fiataloknak, amikor ‘uj erkölcsiségről’ beszélnek. A leghatározottabban tagadom, hogy ma a kontinens bármelyik sarkában is létezik egy olyan csoport, amelyet egy uj étosz irányit, amire rá lehet fogni, hogy morális kódexet jelent. Amikor az emberek uj erkölcsiségről beszél­nek, akkor egy uj erkölcstelenség híveiként viselik magukat és azon törik a fejüket, hogy az előbbi frázis védelme alatt hogyan tudnának dugárukat becsempészni a társadalom életébe. Ezért nagyon szellemes megoldásnak tűnik fel a mai kor emberét azzal megvádolni, hogy nincs erkölcsi kódexe. Ez a vád hidegen hagyja őt, sőt még hízelgőnek is találja azt a maga számára. Az erkölcstelenség köz­hellyé változott és mindenki nyíltan dicsekszik vele, hogy aszerint él.” “Európa most aratja le szellemi magatartásának keserves gyümölcseit. Vakon magáévá tett egy kul­túrát, amely bár nagyszerű volt, de gyökértelen. Mik azok a mélyreható defektusok, amelyek az európai kultúrát kínozzák? Mert kétségtelen, hogy hosszú távra tekintve az emberi magatartásnak az a formája, amely napjainkban uralkodik, ezekben a defektusokban találja meg eredetét. Ez a nagy kér­dés nem tárgya ennek a könyvnek. Analízise meg­követelné, hogy részletesen felfejtsük az emberi létezés elméleteit, amelyek mint a zeneműben a Leitmotiv bele vannak szőve, át meg átjárják a tár­sadalom életét. Ma még csak suttogni halljuk a hangjukat, ami valószínűleg hamarosan kiáltássá válik. Mert a tömegek lázadása ugyanaz a jelenség, amit Rathenau igy határozott meg: ‘a barbárok vertikális betörése’. A tömegember jelenlegi lehe­tőségei jelenthetik a legnagyobb jót vagy a legna­gyobb rosszat is.” — Eddig Ortega aggodalmai korunk uralkodó emberi magatartásával kapcsolatban. Fűzzünk hozzá­juk egyelőre négy provizórikus megjegyzést: 1. Tényszerű megállapításai teljesen megdöntik Bent­­ham, Malthus és Ricardo szociális tételeinek leg­nagyobb részét — amint erre már utaltunk is. 2. Ortega nyilván nem ismerte a nemrégen elhunyt Dr. C. G. Jung zürichi egyetemi tanár pszichológi­áját és annak szociális jelentőségét, mert amit ő nem tud elfogadhatóan megmagyarázni még önma­gának sem, azt teljes egészében megmagyarázza Jung professzor tanítása. 3. Ortega első Ízben 1930- ban publikálta ezt a könyvét, amely Európában egy időre a társadalom-filozófia bibliája lett. Annak tételei az akkori társadalmi helyzet derivátumai. Az 1962-es helyzetből azonban már egészen más tételeket kell leszármaztatni. 4. Ortega 1955 októ­ber 18.-án halt meg Madridban. Tehát természet­szerűleg nem ismerhette az 1956-os magyar forra­dalom pszichológiáját, politikai tartalmát és gazda­sági céljait. Ezek az ő tételeinek legnagyobb részét tökéletesen megcáfolják és szinte csak egyetlen tételét húzzák alá nagy erővel: az optimizmust a végső eredménnyel szemben. Mert ami 1956-ban Budapesten történt, az ragyogó optimizmusra jo­gosítja fel nemünk jövője tekintetében mindazokat, akik az akkori magyar forradalom benső lényegét valóban meg tudják érteni. Polányi Károly is félelemmel vegyes aggódás­sal, de reménykedéssel is szemléli a 20. század har­madik tizedében beállott nagy átalakulás lehetősé­geit: “A piacos gazdasági rendszer elmúlása kezde­tét jelentheti egy olyan érának, amelyet a szabadság soha nem látott mértéke jellemez. A törvényes és tényleges szabadságot egyaránt ki lehetne szélesíteni és általánosabbá lehetne tenni, mint amilyen bár­mikor azelőtt volt, mert a szabályozás és ellenőrzés meg tudja teremteni a szabadságot nemcsak a ki­sebbség, hanem mindenki számára. Az olyan sza­badságot, amely nem csupán valamely privilégium­nak a következménye, amit tehát már a forrásánál ez a tény stigmatizál, hanem amely törvényben előirt joga mindenkinek, messze túl a szűk politikai határokon, egy olyan szférára is átterjedve, amely már magának a társadalomnak legbensőbb organizá­ciójával egyenlő. Ekként a régi szabadságot és pol­gári jogokat bele lehet olvasztani annak az uj sza­badságnak a fundamentumába, amelyet a kényelmes élet és biztonság teremtenek meg, amiket az iparo­sodott társadalom mindenki számára hozzáférhetővé tesz. Az ilyen társadalom megengedheti magának, hogy egyszerre legyen törvényileg jól elrendezett is, meg szabad is.” “Ennek az útját azonban jelenleg erkölcsi aka­dályok zárják el. A tervezést és ellenőrzést azon az 15

Next

/
Thumbnails
Contents