Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

és: “Amerikában minden liberális és demokrata tisztában van azzal, hogy nincs különbség nácizmus és bolsevizmus között” — ez egyszerűen nem igaz. Amerika igenis teljesen elhagyta a szabadságukért küzdő népeket, illetve nyájas szavakon és látszatintézkedéseken túl semmit sem tesz érdekükben; ebből viszont sohasem születik felszabadulás. A liberálisok és demokraták pedig két kézzel lökték bele Amerikát a Hitler elleni háborúba és most két kézzel húzzák azt vissza, hogy háborúba ne keveredjék a Szovjettel. Mert nagyon is jól tudják, hogy mi a kettő közötti különbség. Ez a rideg tény. Felszabadulásról tehát komolyan nem lehet beszélni. Aki mégis ezt teszi, vagy szánalomra méltó naivitásból, vagy tudatos megtévesztési szándékból jár el.

Majd megjön egyszer a nagy leszámolás a két hatalmi csoportosulás között, amiről egyelőre azt sem lehet tudni, hogy ki melyik oldalon fog benne állni. És ebben Középeurópa sorsa is eldől, anélkül hogy a szembenálló feleknek sok előzetes fejfájást okozna ez a kérdés más szempontból, mint azon egyetlen egyből, hogy kinek a kezében legyenek e terület geográfiai, embererőbeni, ipari és természeti erőtényezői. Ha az utolsó pillanatban bármelyik fél veszendőnek látja majd a maga helyzetét és úgy gondolja, hogy e terület feláldozásával megmentheti a saját bőrét, gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül veti oda ezeket a népeket azért, hogy egy hajszállal jobb békét kapjon. És ez mindkét oldalra egyaránt áll. De ez esetre egyik sem játszhatja a felszabadítót és nem helyezheti a maga fizetett bábjait kormányként e népek nyakára, mert a felszabadulás a nagy harc mellékterméke lesz csupán, mint a koksz a gázgyártásé. Mert a küzdelem nem azzal a céllal indul, hogy bárki is fel akarja szabadítani e népeket. És ekkor majd lehet e térség népei között valamiféle tartós federációt is létrehozni, aminek azonban Trianon a legerőteljesebb akadálya és azért azt le kell rombolni.

A második világháborút követő korban a két legjellegzetesebb külpolitikai lépés Amerika életében a Truman Doktrína meghirdetése volt a Kongreszszus 1947 március 12.-i ülésén és az Északatlanti Védelmi Szövetség megkötése 1949 április 4.-én. Mindkét aktus kizárólag és őszintén védelmi jellegű és kizár minden “felszabaditási” ábrándot. A Truman Doktrína lényegét Truman elnök beszédének ezek a részei fejezik ki:

“Meg vagyok róla győződve, hogy az Egyesült Államoknak azt a politikát kell követnie, hogy támogassa azokat a népeket, amelyek ellenszegülnek a leigázási kísérleteknek, amelyeket felfegyverzett kisebbségek vagy kívülről irányuló nyomás akarnak ellenük elkövetni. Meggyőződésem, hogy meg kell segítenünk a szabad népeket, hogy maguk alakíthassák ki sorsukat, a maguk választotta utón. Meg vagyok róla győződve, hogy segítségünknek első sorban gazdasági és pénzügyi segélyből kell állania, ami elengedhetetlen a gazdasági stabilitáshoz és a rendezett politikai élethez.”

Ezek védelmi, még pedig határozottan igen gyenge védelmi Ígéretek és rettentően messze esnek a szabadságukat már elveszített népek “felszabadításától.”

Az Északatlanti Védelmi Szövetség alapítási okmánya 14 cikkelyt foglal magában. Kivétel nélkül mindegyik őszintén és világosan kifejezésre juttatja,

hogy a félelem és aggódás szülte őket és nem a támadási szándék és hódítási vágy. Ez nem változott azután sem, hogy később uj tagok csatlakoztak az eredeti alapítókhoz. Minden olyan állítás, amely ezt az alakulást agresszív célokkal vádolja meg, merő szovjetorosz hazugság, mert az agresszív szándék szovjet oldalon van. Nincs tehát semmiféle tárgyi alap, amelyen meg lehetne konstruálni Amerikának azt a szándékát, hogy bárkit is fel akar szabadítani. Még azokban az esetekben is, ahol a történelmi események kényszere belekényszeríti ab ■ ba, hogy fegyvert fogjon, beéri a félmegoldásokkal, mert nem mer többet kockáztatni ennél. Ez történt Koreában és ezért vészit mindenütt diplomáciai csatát, ahol a kérdés forszirozása háborús veszélyt rejtene magában.

Az egész magyar emigráns politika tehát, amely erre a felszabadításra játszott — azt hisszük, kezdettől fogva hamisan — és ennek nevében követelt loyalitást a maga számára és jelentette ki érdektelenségét a trianoni kérdésben, hazugságra épült fel. És arra épült fel az az amerikai nemhivatalos magatartás is egyes jelentéktelen egyéniségek részéről, amely alája játszott ennek a lényegében szélhámos politikának és engedett embereket elbolonditani jelszavakkal, amelyeknek kezdettől fogva nem volt semmi reális fedezete. Valóban: a magyar tragédia uj fejezete ez és annál borzasztóbb, mert itt a szereplők már nem az ÁVO kegyetlen módszereivel álltak szemben, hanem a dollár varázsos hatalmával.

*

Dehát akkor mire való az az egész rendszer, amely ma is — a kudarcok szinte elnyomoritó sorozata után — még mindig tartia magát és útját állja egy komoly tevékenység kialakulásának az emigráció jobb elemeinek részéről? Lehetne beszélni arról, hogy felhasználható a kémszolgálat keretén belül. Lehetne arról is szó, hogy jólfizetett állásokat ad amerikaiaknak és menekülteknek egyaránt. De ezek olyan alacsony szempontok, amelyeknek fejtegétésére nem térhetünk ki. Marad azonban egy le nem tagadható tény és erről beszélnünk kell, mert súlyos mulasztást követnénk el nemzetünk jövőjével szemben, ha ismerve a tényállást, erről hallgatnánk.

Annak, ami ma még megvan az egészből, egy messze ágazó és széles körökre kiterjedő kemény elhatározás képezi a hátterét: meg akarják menteni a Kárpát-Dunatáj státuszkvóját és fenntartani azt a semmivel nem menthető igazságtalan, egészségtelen és hazug helyzetet, amit a Trianoni Béke csehek, románok és szerbek javára teremtett, elnyomva a magyar, szlovák, kárpátukrán, erdélyi és horvát népet. Ma —a roosevelti gondolatok újra kormányra kerülése és az ellentétek tudatos ellapositásának érájában — valóban egészen bizonyosan senki sem gondol többé felszabadításra. A politikus-menekültek támogatása is értelmét vesztett frázissá lett, néhány semmire sem alkalmas személyt kivéve. Értelmét vesztette az egész koncepció, mely valamikor legalább a látszat szerint létjogosultságot adott az egésznek. De megmaradt Trianon és a kisértet, amely éjjelente megjelenik az érdekeltek álmának elrablójaként és ez ellen védekezik az a politikai szervezet, amely a magyar emigráció legnagyobb szerencsétlenségét jelenti.

22