Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

egyszer még nevezetes nap lesz a világ történelmében.

Mr. Stassen szokása szerint ezúttal is tévedett, Ugyanúgy mint ama szinte megszámlálhatatlan nyilatkozataiban, amelyekben — nem lehet tudni, mi okból és mi célból — állandóan bejósolta, hogy a viszony az Egyesült Államok és a Szovjetunió között hamarosan lényegesen meg fog javulni.

A Philadelphiai Deklarációt ma már a feledés jól megérdemelt homálya borítja. Néha egy-egy önmagáról megfeledkezett ember hajánál fogva még elő ráncigálja, de nem lehet rajta segíteni: bukott és halott dolog lett belőle, ahogy keletkezésekor se volt a reklám-hajszoláson kívül semmi értelme. Úgy járt mint a hasonló célból született Atlanti Karta. Egy amerikai egyetem találomra kiválasztott 20 hallgatója közül 1959-ben már csak egy tudta megmondani, hogy mit jelent e név: Atlanti Karta, de ez az egy sem tudott a tartalmából semmit sem idézni. Azt hisszük, ma nincs a magyar emigrációban a közvetlenül érdekelteken kívül — akik ha másra nem, az ebédre visszaemlékeznek — 20 olyan ember aki meg tudná mondani, hogy mi fán termett a Philadelphiai Deklaráció. És ez jól van igy, különösen az aláírók szempontjából.

• A New York Times 1951 február 12.-i száma az 1. oldal 6.-7. hasábjain és az 5. oldal 1.-6. hasábjain számolt be a görögtüzes eseményről. Az ott közölt hivatalos szövegből megállapíthatóan a 6. pont a kötelező vallásoktatás helyett a fakultatívat állítja fel követelményként; a 8. pont kimondja, hogy földje csak parasztnak lehet; a 9. pont pedig bejelenti a középosztály megszüntetését. De mindegyiknél fontosabb a 10. pont, amely Középeurópa jövő fejlődésének alapjává a státuszkvót teszi:

“10. pont. Közép- és Keleteurópa népei égnek a vágytól ,hogy elfoglalják természetes helyüket a szabad népek nagy mozgalmában a jobb kapcsolatok és szorosabb egység felé. Maguk között federációs jellegű erős kötelék létesítését kívánják és részt akarnak venni az Egyesült Európa megalkotásban. Az ilyen testvéri jellegű federációnak értékelnie kell és tiszteletben kell tartania minden egyes nemzet külön értékeit, az európai civilizáció közös javaként és az egész világon élő emberiség kulturális értékeként.”

“Hitünk a szoros és hiv szellemű együttműködésben, ösztönzött minket arra, hogy kijöjjünk ezzel a közös nyilatkozattal. Megfogadjuk, hogy ehez a hitünkhöz a felszabadulás után is hűek maradunk.”

Ez a szöveg minden magyar revíziós igény és törekvés teljes feladásával egyértelmű. Belenyugvás a trianoni helyzetbe. Mert ha arról valaki egy ilyen alkalommal hallgat, ez azt jelenti, hogy az illető azt becsülettel soha többé nem hozhatja elő. Ha előhozza, a többiek joggal vethetik a szemére, hogy a Deklaráció aláírásakor mentalis reservatioval járt el.

Érdekes, hogy a nagy történelmi események színhelyén utólag színpadiasán megrendezett újabb attrakciók mennyire rosszul szoktak sikerülni és mennyire meglátszik rajtuk az erőltetettség. Például a versaillesi palota tükörtermében 1871 január 18.án lejátszódott jelenet: a német egység meghirdetése, valóban a legujabbkori európai történelem egyik legszebb és legjelentőségteljesebb eseménye

volt. Az ugyanezen teremben 1919 junius 28.-án megjátszott utálatos jelenet, a Versaillesi Szerződés aláíratása, nélkülözött minden imponáló vonást: boszutól lihegő, elvakult győztesek izzó gyűlölettel ráoktroyálták perverz diktátumukat egy legyőzötten is méltóságteljesen viselkedő nagy népre. Vagy például: az aktus, amikor 1918 november 11.-én a Szövetséges és Társult Hatalmak a compiegnei erdőben aláíratták a fegyverszüneti feltételeket Erzzerger német megbízottal, ridegségében is szinte fenséges volt. De amikor ugyanazon a helyen, ugyanazon vasúti szalonkocsiban Hitlen 1940 junius 24.-én aláíratta a fegyverszünetet König tábornok francia megbízottal, ennek a jelenetnek le nem tagadhatóan ócska és erőltetett színezete volt. Ugyanúgy az 1951 február 11.-én Philadelphiában megrendezett liliputi jelenetet egy napon sem szabad említeni az 1776 julius 4.-én ugyanott lezajlott fenséges jelenettel. Még a legjobb rendezőségnek sem áll mindig minden kellék a rendelkezésére. Az 1776. évi philadelphiai aktusnál férfiak voltak jelen. És ez a kellék pótolhatatlan.

A philadelphiai aláírók közül Nagy Ferenc — aki már otthon 1946 február 9.-én mint miniszterelnök megtagadta a revíziót — megkísérelt ennél tovább is menni. 1951 nyarán a Közép- és Keleteurópai népek menekültjeit egyetlen nagy blokkba akarta tömöríteni, amely blokknak ő lett volna az elnöke. Ez természetes lett volna az akkori fogalmak szerint, mert a résztvevő nemzetek közül egyedül a magyar hozott volna áldozatot, a többi egy sem. És a nemzetet ért veszteségért annak képviselőjét kellett volna kárpótolni. Ez volt az 1946.- 1947. évi otthoni kisgazdapárti kormányzás filozófiája, aminek az ország akkori kormánya lehetőleg minden esetben érvényt is szerzett. Ez a blokk azonban nem jöhetett létre ebben a formában: ezt Középeurópa szlávjai még azon az áron sem voltak hajlandók bevenni, hogy ez esetre egy kezes bárányt kaptak volna a kezükbe.

A Hungária cimii Münchenben megjelenő magyarnyelvű hetilap 1951 augusztus 10. száma a második lapoldalon tudósit róla, hogy a Philadelphiai Deklaráció egyik aláírója, Közi Horváth József “figyelmeztette azokat a magyar politikusokat, akik egy ilyen federációs csoportosulásban résztvesznek, hogy irtózatos felelősséget vesz magára az a magyar politikus, aki a magyar nép jövőbeni sorsáról tárgyalni hajlandó trianoni alapon.” Úgy látszik, hogy a philadelphiai találkozó óta Közi Horváth gondolkodásában jelentős változás állott be e cikk megjelenéséig, pedig a kettőt mindössze fél év választja el egymástól időbelileg. Philadelphiában ő még nyugodtan alánt egy okmányt, ami lényegében ugyanazt a célt szolgálta, amit később ilyen súlyos szavakkal elitéit.

A Nagy Ferenc féle terv helyett azután létrejött két másik alakulás: feltámasztották New Yorkban, emigrációban a gyűlöletes emlékű Kisántántot és kreáltak ugyancsak Free Europe protekció alatt egy állandó “Közép- és Kelet-európai Konferenciát”. A Kisántánt otthon a két világháború között azon őrködött, hogy se a népek önrendelkezési joga ne érvényesülhessen a magyar nép javára, se az elnyomott magyar nemzeti hisebbségek ne követelhessenek maguknak emberi bánásmódot a három kis zsarnok: Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia te15