Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
kijelenti: ‘Csehszlovákia határait törvényesen szabályozták az első világháborút követő nemzetközi szerződések. Mi ezen elismert és elfogadott tény alapján jártunk el.’ ” “Először is fel szeretnénk hívni Elnök Ur figyelmét arra az ellentmondásra amely levelének ezen része és a fennebb idézett mondatok között fennáll. Miután először világosan leszögezte, hogy nem kivánnak olyan vitákba keveredni, amelyekben sem joguk sem kívánságuk sincs résztvenni, igen határozott álláspontot foglal el a háború utáni időszak egyik legtöbbet vitatott kérdésében.” “A levelében említett szerződés (Trianoni Békeszerződés) intézkedéseit a népek bármiféle meghallgatása nélkül hozták, azokat később a Nyugat vezető államférfiai elítélték. A szerződést az Egyesült Államok Szenátusa sohasem ratifikálta és végül, de nem utolsó sorban: azt a magyar közvélemény mindig egyhangúan elvetette, mint igazságtalan és Wilson elnök Tizennégy Pontjának szellemével ellenkező intézkedést.” — Ezután Varga Béla levele ismerteti az 1938 november 2.-i Bécsi Döntést és az 1945 junius 28.-án létrejött Moszkvai Szerződést, amellyel Csehszlovákia önként lemondott Kárpátaljáról a Szovjetunió javára. Majd a levél ekként fejeződik be: “Ezidő szerint—amint fentebb már említettük—első kötelességünk küzdeni hazánk felszabadításáért. Ebben a közös nagy ügyben igyekszünk jóhiszeműen együttmöködni valamennyi szomszédunkkal. Ami a nemzeteink között fennálló vitás kérdéseket illeti, azokat nézetünk szerint maguknak az érintett népeknek kell demokratikus módon és az igazságosság és méltányosság szellemében megoldaniok: az emigrációban folytatott előzetes tárgyalások, majd a felszabadulás után szabadon meghozott döntések utján. Reméljük, hogy a közelmúltban átélt kétféle totális kényuralom közös tapasztalatai és az Egyesült Államok lelkesítő példája, ahol a federáció erkölcsi nagyságot és gazdasági jólétet eredményezett, a vitás kérdések igazságos és békés rendezését minden érdekelt fél számára nemcsak lehetővé, de kívánatossá is fogja tenni.” “Bízunk benne, hogy álláspontunk nyílt és őszinte kinyilvánítása építő szellemben járul hozzá a helyzet tisztázásához, még szorosabbá teszi a Szabad Európa Bizottság és a Bizottmány között fennálló kiváló kapcsolatokat és megkönnyíti jövőbeni együttműködésünket. Eddig Varga Béla levelének érdemi része. Mr. Whitney H. Shepardson, a Free Europe Committee elnöke 1954 január 24.-én válaszolt. Válaszának egyetlen bekezdése bir némi érdekkel s ez igy szól: “Teljesen helyes az a megállapítása, hogy a Trianoni Békeszerződésre vonatkozó és a fenti szervezethez (:Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya:) 1953 szeptember 16.-án intézett levelemben foglalt utalás összeegyeztethetetlen a levélben lefektetett elvekkel és annak nem lett volna szabad ezt tartalmaznia.”—(:A dátumok idézésében bizonyos konfúzió nyilatkozik meg az egyes források között. De mivel ennek a kérdés lényegére semmi befolyása nincs, nem fordítottunk különösebb gondot ez eltérések okának felderítésére.:) * Ez a levélváltás a leggroteszkebb produktum, amit csak egy emigrációs viszony egyáltalában produkálhat. Egy magyar emigráns alakulás, amely egy amerikai szervtől kapja nemcsak minden tagjának a létfenntartáshoz szükséges illetményeit, de sőt dologi kiadásainak és lukszus kötekezéseinek minden centjét is, a külső látszat szerint vitába száll az őt eltartó szerv vezetőjével és bizonyos mértékig ellentmond neki. Holott az anyagi függés olyan hihetetlen elfajulásokig vezet, hogy ha pl. a magyar alakulás tagjai vendégül hívják az őket fenntartó amerikai szerv vezetőit, akkor ennek a vendéglátásnak minden cent költségét is a meghívottak fizetik, illetve az ő szervük és mégis úgy tesznek, mintha ők valóban vendégek volnának. A hipokrizisnek ezen máshol sehol nem tapasztalható légkörében, a “magyaros vendéglátás” ilyen perverz elfajulása mellett megszületett “dokumentumok” analízisére kissé alaposabb gondot kell fordítanunk. Mielőtt ezt a levélváltást analizálnánk, meg kell ismernünk három előzetes kérdést: 1. Hogyan kezelte a Bizottmány Trianon problémáját e levélváltástól függetlenül? 2. Hogyan jellemezhető a Bizottmány és a Free Europe között fennállott viszony általános természete? 3. Hogyan büntette a Free Europe a neki nem tetsző viselkedést, ha t.i. valaki szembehelyezkedett azzal a szellemi vagy politikai iránnyal, amelyet ő követni rendelt? * 1. A középeurópai emigráció úgynevezett képviselői a Free Europe Committee kezdeményezésére — amit annak vezetői ugyan tagadtak, de amit a dolgok lefolyása világosan igazolt —1951 február 11.-én, vasárnap délelőtt összejöttek Philadelphiában az Independence Hall előtt és elfogadtak és aláírtak egy 10 pontból álló okmányt, amely a következő címet viselte: “Deklaráció a Közép- és Kelet-európai népek felszabadításának céljairól és alapelveiről.” Az okmányt egy, a Közép- és Kelet-európai menekültekből állott tanulmányi csoport szerkesztette Grigore Gafencu volt román külügyminiszter vezetése alatt és az ő lakásán. Az aláírási ceremónián 10 nemzet menekültjeinek képviseletében (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Jugoszlávia) mintegy 200 delegátus vett részt. A magyar emigráció képviseletében Varga Béla, Nagy Ferenc, Eckhardt Tibor, Pfeiffer Zoltán, Peyer Károly, Közi Horváth József, Fábián Béla és Bakách Bessenyey György jelentek meg. Érdekessége a dolognak, hogy Pfeiffer Zoltán ez alkalommal mint a Magyar Szabadságpárt volt elnöke szerepelt. Az aláírásra a résztvevők a Free Europe költségén 3 külön, bérelt vasúti kocsiban utaztak New Yorkból Philadelphiába, ahol a ceremónia lezajlása után ugyancsak a Free Europe vendégül látta a résztvevőket ebéden a Benjamin Franklin Hotelben. A rendező és vendéglátó Bizottságot ez alkalommal Mr. Grew, az igazgatóság elnöke és Mr. Jackson, a Bizottság elnöke képviselték. Mint vendégek voltak jelen Dr. Malcolm W. Davis, a Carnegie féle Békealapitvány ügyvezető társelnöke, Alexander F. Kerensky, volt orosz miniszterelnök és Harold E. Stassen, a Pennsylvania Egyetem akkori elnöke. Ez utóbbi — aki mindig szerette a nagy szavakat — azt az állítást kockáztatta meg, hogy 1951 február 11.-e 14
