Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-05-15 / 4-5. szám

ságnak ez az utolsó szabad választása. Több mint 3000 virágzó magyar életet oltottak ki a szovjet szuronyok és géppisztolyok és csak azért nem 10.000- et, mert a korlátolt oroszok nem látták át a hely­zetet.” Ez a szöveg megdöbbentő valótlanság és el­­mondóját alkalmasint egyszer és mindenkorra disz­kvalifikálja arra, hogy bármely magyar mozgalom élén szerepelhessen. Az első részben csak emlékezet­kihagyásról van szó, de a másodikban sokkal több­ről. Varga Bélát ugyanis a választás napján Len­gyeltótiban semmiféle kalamitás nem érhette, mert ő ezt a napot Budapesten, a Kisgazdapárt Szem­­melweisz utcai párthelyiségében töltötte a párt ve­zérkarának többi tagjaival együtt. Itt él New York­ban az a személy, akit oda magához kéretett és megkért, hogy szervezzen a ház védelmére erős, felfegyverzett kapuőrséget, mert az a gyötrő fixa ideája volt, hogy a kommunisták be fognak törni a pártközpontba és le fogják a vezetőséget gyilkolni. Ennek a rögeszmének akkor nem volt semmi alapja, de a kapuőrség megszervezése megtörtént. A nyilatkozat második része azonban értelmet­len és megmagyarázhatatlan valótlanság. Az oroszok Magyarországon 1945 november 4.-én egyetlen em­bert sem öltek meg, nem háromezret. Máskor igen, de ezen a napon nem. A nagy világlapok képvise­lői—köztük az azóta meghalt John MacCormack, a New York Times tudósítója — beszáguldozták egész Magyarországot és beszámolóikban a legteljesebb nyugalomról tudósították a világot. E tanulmány szerzője a Kisgazdapárt Veszprém megyei listájának vezetője volt és a választás napján Pápán tartóz­kodott. Előző este magához kérette őt az orosz városparancsnok és kérte, hogy fokozottan ügyeljen rá, hogy pártja fegyelmezett magatartást tanúsítson, mert a szovjethaderő parancsot kapott, hogy tagjai­nak ezen a napon még az utcára sem szabad ki­menni. Vasárnap, november 4.-én többször is végig­járta a várost és egyetlen orosz katonát sem látott egész nap. A választás valami olyan fenséges, ün­nepélyes és emelkedett atmoszférában folyt le, ami­lyent csak az a magyar nép tud felmutatni, amelyik 11 évvel később megcsinálta magasztos októberi forradalmát. Az egész világsajtóban egyetlen betűt sem lehetett találni, ami ezen napon elkövetett szovjet-atrocitásról számolt volna be, mert olyan ekkor valóban nem történt. De egy ilyen kolosszális, a sajtóban nyilvánosan megjelent hazugság egy embert egész életére disz­kvalifikál. Mi lehet az elfogulatlan megfigyelő véle­ménye egy olyan egyénről, aki kitalált és el mert bondani ekkora valótlanságot? Szabad volt-e az amerikai politikának valakit ilyen háttérrel még to­vábbi 12 évig tüzön-vizen keresztül, egy leigázott nemzet érdekeinek súlyos sérelmével tenyerén hor­doznia? A magyar nemzet sokkal több megbecsü­lést érdemel annál, hogy olyanokat állítsanak emig­­rációs képviselete élére, akik ilyen abszolút valótlan nyilatkozatokat szemrebbenés nélkül eresztenek vi­lággá, hogy maguknak reklámot csináljanak. Ez azonban mindjárt követőket is szült. Eck­hardt Tibor, a Nemzeti Bizottmány honvédelmi bi­zottságának elnöke a Bizottmányi Közlöny 1950 augusztus-szeptemberi számának 32. oldalán a kö­vetkező nyilatkozatot tette közzé: “Figyelmeztetem a szabad földön élő hazafias magyarságot, hogy a magyar fegyveres erő szerve­zésére az idő még nem érkezett el, noha a világ­­helyzet azt rövidesen szükségessé teheti. Feladatom a Magyar Nemzeti Bizottmányban első sorban az, hogy megteremtsem idejében a magyar fegyveres erő létesítésének a politikai, anyagi és egyéb elő­feltételeit.” Mindennek a világon semmi alapja sem volt, épen olyan felelőtlen és meg nem gondolt nyilat­kozat volt, mint az előbbi. De mire a szenvedő magyar néphez és a nagyon sanyarú sorsban élt ausztriai magyar menekültekhez elért, már jobb sorsra érdemes magyar életeket szedett áldozatul. Ez az az ut, amelyen sohasem szabad emigráns politikát csinálni. * Az “ellenkormány” teória és az annak megfe­lelő atitüd felvétele tökéletesen át — meg átjárta a Magyar Nemzeti Bizottmányt. És ez volt az a for­dulat, ahol az Amerikában élő magyar emigráció végleg letért az egészséges, épeszű útról és a Free Europe Committee anyagi és erkölcsi támogatásá­val egy teljesen beteg téveszme szolgálatának szen­telte magát. Ennek legjellemzőbb és ezért röviden ismertetendő bizonyítéka az Eckhardt Tibor féle hírhedt összeférhetetlenségi ügy, amely tragikomikus formák között úgy folyt le, mintha a Magyar Bi­zottmány valóban közjogi testület lett volna. Ebben az ügyben, amely Szabó Pál volt parasztpárti kép­viselő, bizottmányi tag “összeférhetetlenségi bejelen­tése” alapján indult meg Eckhardt Tibor ellen, a felek, az u.n. Összeférhetetlenségi Bizottság és a Bizottmány tökéletes bábszínházát játszottak végig, amely valóban mulatságos és nevetséges lett volna, ha nem lett volna tragikus bizonyítéka annak, hogy a magyar emigráció elvesztette a józan eszét. Az ügyben a megvádolt Eckhardt Tibornak “védője” is volt, Varga László volt magyar ügyvéd, országgyűlési képviselő, bizottmányi tag személyé­ben. Ebben a minőségében 1951 julius 24.-én 30 sűrűn gépelt oldalra terjedő védő-iratot terjesztett a Bizottmány tagjai elé és annak első oldalán ol­vashatók a következők, mint a Nemzeti Bizottmány Credójának alaptétele: “Fel kell készülni, hogy egyszer a kommunista magyar kormánnyal a diplo­máciai viszony megszakad és a mai Nemzeti Bizott­mány ellenkormánnyá alakul át.” Ez az “ellenkormány-teória “legalább egy tucat más alkalommal is megnyilvánult a bizottmányi ta­gok megnyilatkozásaiban és egyet jelentett a magyar emigráció hajójának zátonyra futásával. És ez — amint erre később rátérünk — minden jel szerint kül­ső befolyásra történt. Maga az ügy röviden igy folyt le: Varga Béla 1950 október 4.-én bejelentette a Végrehajtó Bizott­ság ülésén, hogy Szabó Pál — akinek az egész Free Europe féle magyar emigráció teljes, tragikus ösz­­szeomlásában később majd döntő szerep jut — “ösz­­szeférhetetlenségi bejelentést” tett Eckhardt Tibor bizottmányi tag ellen. A Bizottmány u.n. Összefér­hetetlenségi Bizottsága ekkor Nagy Ferencből. Peyer Károlyból, Pfeiffer Zoltánból és Közi Horváth Jó­zsefből állót, de mivel ez utóbbi nem volt hajlandó az eljárásban résztvenni, helyére Czermann Antalt hívták be. Ez a bizottság ez ügyben 1951 junius 8.-án hozta meg határozatát - tehát akkor, amikor Magyarországon a Rákosi féle kitelepítések legva-10

Next

/
Thumbnails
Contents