Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
FÁKLYALÁNG 9 w ss REGÉNY IRTA: SZABÓ DEZSŐ 3. Folytatás. (Az előző fejezetek tartalma: A történet Székelyföldön kezdődik, egy áprilisi napon. Szabó Pista (a regény főhőse) apja Szabó Áron harangozó meghal. Másnap eltemetik. A temetésre megérkezik Bodor Benedek. Szabó Áronná fiatalkori kedvese, aki a temetés után ottmarad Szabó Áronná házában.) Pista tarisznyájába tette a lekváros kenyeret, köszönt az édesanyjának meg a Bodor Benedeknek és elindult az iskolába. Mert a Bodor Benedek már mindig náluk volt és Pista olyan ap jaj élének érezte. A jázmin, az akác már nyitottak és a júniusi levegőben daloltak a méhek. Pista feldobta a kalapját a levegőbe és kurjantott egyet: — Timafalvi szegelet. S feltúrták a bivalyok! Ettől aztán magában érezte az egész tavaszt. Amikor közel volt az iskolához, látta, hogy a nagy árok mellett egy csomó gyermek hancurozik. Odakiáltott nekik: — Hé, elkéstek, puják! — Gyere ide, gyere ide gyorsan! — kiáltott az egyik fiú. Pista odaszaladt, hát az árokban a rektor ur feküdt. Nem is feküdt, inkább se nem állt, se nem ült, se nem feküdt, hanem mind a hármat próbálta s mindig az sikerült neki, amelyikre éppen nem volt elkészülve, az is csak egy percig. A Bagaméri Jani lekiáltott neki: —Rektor ur, rektor ur, instálom. jöjjön ki onnan, mert mindjárt csengetnek és megest elkésik az iskolából. A rektor félig álló helyzetben ingadozott, a kalapját próbálta a fejére tenni, de úgy került a sor, hogy ráült. Akkor megadta magát a végzetnek, úgy érezte, hogy a katedrán ül s nagy ünnepélyes kenettel mondta: — Mennék én fiam, de nem enged a Noé apánk következménye. Lássátok, gyermekek, igaza van a feleségemnek: nem jó, ha az ember disznó. A feleségem, az áldot asszony, de én disznó vagyok. Rektor vagyok és disznó vagyok, de nem lehetek mindig rektor, mert sokszor disznó vagyok. Gyermekek, kerüljétek a szeszt, tanuljatok a példámon. Aki iszik, az ide kerül mellém az árokba, már pedig az árkot a disznóknak teremtette az Isten. Megint két lábra próbálkozott s akkor a jobblábával belépett a kalapjába. Felkiáltott: — Te Szabó Pista, te ügyes gyerek vagy, Gyere le, majd ketten többre megyünk. Pista lekerült, alátámasztotta vállát a tanítónak s nagy nehezen kievickéltek az árokból. Pista egyik kezében a rektor kalapját hozta, a rektor ur pedig oszladozó zavarában levette a Ropogós Misi sapkáját s azt tette a feje babjára, úgy hogy olyan volt, mint egy nagyocska gyüszü egy óriás tökön. A gyermekek nagy győzelemmel vitték a rektort az iskolába. Füstös Dani, az egyházfi, aki iskolaszolga is volt, meg halottkém is, amint meglátta a rektort, nekiesett a csengőnek és rázni kezdte, mint egy gonosz lelket. Az iskola a nagy árok mellett volt egy kis magaslaton. Előtte négy virágos akácfa mutogatta a tavaszi ruháját. Az iskolaépület olyan pirinyó kis házikó volt, hogy a rektor ur mindig példának hozta fel a gyermekeknek, hogy lám milyen nagy tudomány megfér egy ilyen kis helyen. Az ajtó nyílásánál egy elöszobaféle volt, gerendái közt egy fecske fészekkel s négy kis fiókával. A levegő szelíd vándorai megszokták a gyermekzajt, a rektor ur kiáltását, az elcsattanó pofonokat. Ők sok földet bejártak és tudták, hogy nagyon tökéletlen és háborús dolog ember lenni. A gyermekek pedig szerették és nem bántották ezeket a bátor állatokat, akik még a rektor ur magyarázatába is bele mertek fecsegni. Az öreg fecskék néha a tantermen is áteveztek s megfrissitették az összeadásra hajló gyermekszemeket. Egyszer a rektor ur éktelenül szidta a gyermekeket. Az apafecske megszánta a megriadt arcokat, berepült a tanterembe. A rektor ur éppen üvöltötte:—Gazemberek vagytok, sohasem voltak ilyen hitvány tanítványaim, ezt én mondom, én Benedek Márton, pedig az egész világ tudja, ki az a Benedek Márton. — Ebben a percben a fecskék apja leadta a véleményét a rektor ur fejebubjára s a gyermekek három napig voltak boldogok tőle. Maga ez iskolaszoba alázatos szegény kis szobácska volt. Két ablaka az akácokra nyílt s kettő velük szemben az udvarra. A szegletben volt egy nagy pohos sárga kályha, mintha egy meggyilkolt óriás hasát felejtették volna ott. Közbül, a fal előtt egy asztal, rajta kalamáris, egy tintafoltos éktelen nagy könyv, meg egy összerágott nyelű toll. Az asztal előtt egy megontott belü nádszék. Ez a nádszék és ez az asztal a forrás, ahonnan száz év óta folyik a tudomány a faluba s a földben nyugvók és föld felett bajlódók mind innen tanulták meg, hogy hatszor hét az negyvenkettő, hogy a rizskása Kínában terem s hogy Kálmán király megtiltotta a boszorkányok üldözését. A katedrával szemben hét sor festetlen fapad, egészen a falig húzódva. Egy vén bűnös lelkiismeret fodortalan tószin ezekhez a padokhoz, hol betű betűt rág s a mértani síkidomok egész mitológiája hemzseg. A padok közt a fal kétfelöl könyökzsiroktól fekete s itt ér össze a dédunoka könyöke földben nyugvó üké könyökével. A katédrával szemben a falon a feszület, rajta Krisztus, szemrehányó félénk arca mintha mondaná:—Rektor ur, kegyed ma megint nem volt mértékletes.—Az utca felőli falon, a két ablak közt, két lenge tündér tartja a szegény szépséges magyar címert a négy folyóval és a három heggyel. A kályha mellett a falon van egy öreg zsíros térkép, ahol már nem lehet tudni, melyik folyó, melyik ut, melyik országhatár. Mellette egy falra erősített tartóban egy nádpálca s a rektor ur pipája. Kicsiny az iskolaszoba, de az udvar tágas és nagyon sok tavasz fér belé. Furcsaalaku girbe-görbe alma- és körtefák, duslombu eperfák, a diófák nagyapja s egy pár rózsabokor. Azután tyúkólak, istálló, egy öl fa, veteményes kert s az udvar egyik oldalán a rektor ur lakása, ahol a rektoráé mindennap bölcsen beleegyezik a Gondviselés intézkedésébe. Az udvaron csirkék, kacsák, libák, két bárány, három házinyul és egy öreg kutya. Az állatok nagyon jól érzik itt magukat, néha-néha benéznek a nyílt ablakokon a gyermekekhez s lopnak maguknak egy-egy csücsköt a rektor ur tudományából. Ha egy szellő betáncol az udvarra, megtépi a fák virágfürtjeit s beszórja a szirmokat a silabizáló gyermekek szemei közé. A rektor urat a gyermekek elhelyezték a székén s mindenki elfoglalta helyét. A, Fejes Gyuszi odaszólt a szomszédjához: — Látod, megnyertem a fogadást, a rektor ur ma megint részeg. Ha dél
