Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-05-15 / 4-5. szám
FÁKLYALÁNG 5 Külpolitikai Helyzetkép A II. Világháború befejezése pillanatától kezdve a Nyugati Szövetségesek és a Szovjetunió között a viszony állandóan rosszabbodik. Sok eredménytelen tárgyalást rendeztek, amelyeket a Szovjetunió minden egyes alkalommal megtorpedózott s amelyek csak szovjet propaganda célokat szolgáltak. A nyugatiak úgy látszik mégsem tanultak a leckéből, mert idó'nként újra és újra leülnek a szovjettel tárgyalni. Ez történt a múlt hónapban is. Rusk, amerikai külügyminiszter a nyugati hatalmak képviselőivel egyetemben leült Genfben tárgyalni Gromyko szovjet külügyminiszterrel. Többek között a berlini kérdést tárgyalták. Hoszszas tárgyalás után még mindig ott voltak, ahol elkezdték. A nyugatiak helyzetét az is gyengitete, hogy nem tudtak egymás között sem megegyezni. Az angolok hajlandók lennének kompromisszumra lépni a berlini kérdésben a Szovjetunióval, az amerikaiak hajlandók további tárgyalásokon résztvnenni és megoldást keresni, mig a franciák gerinces elnöke De Gaulle minden tárgyalást hiábavalónak tart, mondván, hogy a Szovjet eddig még minden egyezményt megszegett, állandóan hazudik és azt teszi ami neki éppen jó. A háború végén a négy győztes nagyhatalom megegyezett, hogy Berlin városát a német békeszerződés megkötéséig közösen fogják igazgatni, tehát a nyugatiaknak a megegyezés értelmében joguk van a Berlinbe vezető kelet-német területen átmenő vizi, földi és légi utakat használni. A hetekig elhúzódó genfi tárgyalások eredménytelenül végződtek. Időközben az amerikai politikai szakértők úgy gondolták, hogy mégis van remény a megegyezésre és kidolgoztak egy tervet Berlinnel kapcsolatban. Szerintük a terv praktikus és okvetlen szükséges. Mielőtt azonban újra leültek volna a Szovjettel tárgyalni, elküldték a tervezetet az érdekelt feleknek — Angliának, Franciaországnak és Nyugat-Németországnak összehangolás és jóváhagyás végett. Április első hetében meg is érkezett a terv nagy titokban az illetékes kormányokhoz. S a világ talán csak elkésve szerzett volna tudomást a tervezetről, ha a nyugat-német sajtó április 14.-én nem közli olvasóival a terv fő pontjait. A hatás leírhatatlan volt. Az amerikaiak bosszankodtak és a bonni kormányt indiszkrécióval vádolták. A nyugat-németek úgy érezték, hogy cserben hagyta őket Amerika és fel akarja adni Berlint. Az angolok az amerikai állásponthoz csatlakoztak, hogy a tervnek nem lett volna szabad napvilágot látnia összehangolás előtt. A franciák pedig fölháborodtak azon, hogy nyugati fegyvertársaik még most is tárgyalni akarnak. Időközben április második felében Rusk amerikai külügyminiszter és Dobrynin szovjet diplomata megbeszélésre ültek össze Washingtonban, hogy mégis megkezdjék a berlini kérdés előkészítő tárgyalásait. Rusk és Dobrynin csak annyit mondtak a tárgyalásokról, hogy azok “eredményesek” voltak. Azonban mindenki sejti, hogy az amerikaiak a nyugat-német lapokban közzétett tervet komolyan gondolják s e pillanatban valószínűleg e terv praktikusságáról akarják a kétkedőket meggyőzni. A terv lényege négy pontban foglalható össze: 1. Amerikai-Szovjet Egyezmény megkötése, melynek értelmében nem adnak szövetségeseiknek nukleáris fegyvereket. (A NATO tagállamainak csak rakétáik és atomágyuik vannak, de nukleáris töltetük még nincs—a szerk.) 2. Megnemtámadási szerződés aláírása a NATO tagállamai és Varsói Szerződés aláírói között. 3. Egy olyan bizottság felállítása, egyenlő számú kelet és nyugat-német képviselőből, amely Kelet- és Nyugat-Németország közötti “technikai” kérdések megoldásával foglalkozna. 4. Egy nemzetközi bizottság felállítása, amely a Nyugat-Berlin és Nyugat-Németország közötti forgalomért lenne felelős. Ezenkívül a terv elkészítői még azt is javasolták, hogy az illetékes külügyminiszterekből állítsanak össze egy bizottságot, amely a berlini kérdéssel foglalkoznék időről-időre. Lapzárta után értesültünk róla, hogy Adenauer kancellár végérvényesen elutasította az amerikai tervet. •k rk le Az algiriai helyzet az aláirt békeszerződés ellenére is egyre mérgesedik, és mind több és több áldozatot követel. Az algiriai franciák egy része csatlakozott a titkos hadsereghez, melyet elfogatásáig Raoul Sálán átbomok vezényelt, másik része pedig szimpatizál a harcolókkal. De Gaulle a szerződés értelmében önkormányzatot akar Algiriának adni, kellő számú képviselővel a francia Parlamentben, mig az ott született franciák továbbra is francia gyarmatként akarják Algiriát megtartani. Algiriának jelenleg három képviselője van a francia Parlamentben, mig ha a Franciaországgal kötött békeszerződés érvényt nyer és Algiria önkormányzata eredményes lesz, harmincháromra szaporodik az algiriai képviselők száma. A mohamedánok példás fegyelemmel és mondhatni “keresztyéni” türelemmel várják a rend helyreállítását. Közben a titkos hadsereg fanatikus tagjai naponta szedik áldozataikat. Bankrablások, autórobbantások, gyilkosságok, napirenden vannak. Sok mohamedán és De Gaulle-al szimpatizáló francia vesztette életét a csatározásokban. Szakértők szerint a titkos hadsereg arra törekszik, hogy rémtetteivel felbőszítse a mohamedán lakosságot, hogy azok bosszút szomjazva támadják meg az európaiakat. Az Algiriában állomásozó francia katonák ezáltal kényszerítve lennének az európaiak védelmére kelni s ha a franciák elkezdik az arabok gyilkolását, Algiria és Franciaország között annyira megromlana a viszony, hogy a franciák érvénytelenítenék a békeszerződést. Azonban mindmáig az arabok vakon követték a nemzeti vezetők utasításait, s az arabok által kezdeményezett terror-cselekmények száma ritka. Április húszadikán az algiriai kormány mozgósította a csupán arabokból álló Nemzeti Gárdát s most már nemcsak francia katonák, hanem arab egységek is cirkálnak az utcákon és minden remény megvan arra, hogy hamarosan helyreálljon a rend. A Titkos Hadsereg sokat vesztett ütőképességéből, amikor a franciák elfogták Sálán tábornokot s több egységét szétszórták. Beavatottak szerint azonban a tábornok elfogása s az egységek szétszórása csak olaj a tűzre s a Titkos Hadsereg részéről a jövőben véres megtorlásokra számítanak. Azonban bármi legyen is a helyzet, De Gaulle megmutatta, hogy elhatározásához ragaszkodik s azt tüzön-vizen át keresztülviszi. * * * Miután a genfi lefegyverzési konferencia nem hozott megegyezést a lefegyverzés kérdésében az Amerikai Egyesült Államok április 25.-én felrobbantotta az első kísérleti hidrogénbombát az angoloktól bérelt Karácsony Szigetek
