Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-12-24 / 9-12. szám

14 FÁKLYALÁNG nagy erős lenni, veszett bivaly, éhes medve, éjjeli tűz, kiáradt folyó: va­lami nagyon ártalmas, rázuhogni er­re a világra, tépni, harapni, tiporni. Megrugta a földet, a bestiát, mely mindent elvesz. Mikor elfödelték a koporsót, már megint hullott az eső, végtelen om­lásti szürke őszi eső és hideg vad szél jött a kovásznál hegyek felöl. A kis domb kész volt, a keresztet földbe ütötték, kilátszó árbocát a fekete ha­jónak, mely viszi a fáradt hajóst a végtelen fekete tengerben. Hazafelé indultak. Pista síró anyja karjába kapaszkodott. Mégegyszer visszanézett a temetőbe. A sápadt sírkövek s a didergő fejfák áztak a zuhogó esőben, A füzek, a furcsa alakú fák, a go­nosz burjánok rángtak, táncoltak, vágtak, hadonáztak. A kápolnánál üvöltött ászéi, mint az elkárhozott lélek. És a távoli síkságon, a ködbe borult hegyeken, a fázó falu fölött egy láthatatlan madár mérhetetlen árnyéka lebegett. (Folytatjuk) (Folytatás a 11 -ik oldalról) 5. A magyar értelmiség ifjúság politikai nézetei. A magyar értelmiségi ifjúság po­litikai nézetét egy szóval, talán úgy lehetne jellemezni: “szabadságszere­tő”. Ez talán természetesen adódik abból, hogy a szovjet elnyomás egy fajta szabadságvágyat rajzolt belé­jük és éppen olyan természetes, hogy nem ismervén a modern nyu­gatot, politikájuknak nem volt ha­tározott irányzata. Itt le kell azon­nal szögezni azonban, hogy elég határozott volt a nézetük, mármint, hogy szélsőségmentes és szocialista beállitottságu. Magyarországon sen­ki sem akart sem jobb- sem bal­oldali kormányt, az elmúltak ta­pasztalatai alapján. De a mágnások és gyárosok világát sem olyan for­mában, mint amilyen az volt a két világháború között. Ilyen igényekkel egy a külföldtől elzárt ifjúság nem tudott kialakítani egy határozott politikai formát. Ez a forradalom előtt teljesen nyitott kérdés volt, ami a forradalom alatt millió párt alakulásában jelentkezett. Az értelmiségi ifjúság nem is igen bizik már politikusokban. Ezek túl sokszor adták el az országot, ve­zették azt szélsőségekbe és csapták be a tömegeket. És itt valóban kevés volt az a politikus, aki ki­vételképen szerepelt. Ha talán mégis konkréten kellene a politikai elképzeléseket megne­vezni, akkor azt mondhatjuk, hogy a keresztény szellemű szocialista államszervezet az, ami leginkább hasonlit az elképzelésekhez. A mun­kások részesedése a tőkében az egyéni vagyonok egy bizonyos felső határ mögé való szorítása, teljes szabadság vallási, irodalmi és faji vonalon a főbb pontok. Mint legfontosabb vágyat és esz­mei törekvést a boszu nélküli po­litikát, a szereteten és megértésen alapuló együttélést kell megjelöl­nünk. (Következő számunkban folytatjuk.) FELHÍVÁS: Az Október 23 Mozgalom Központi Vezetősége kéri a Fáklyaláng olvasóit és azokat a honfitársainkat, akik figyelemmel kisérik a Mozgalom munkáját, hogy te­hetségükhöz mérten adakozzanak az Október 23 Moz­galom javára. Minden kiadványunk áldozatkész szabad­ságharcosok kemény munkával megkeresett pénzéből jelenik meg. A nyomdai és postai költségek havonként több száz dollárra rúgnak és igy szinte lehetetlen a ki­adványok rendszeres megjelentetése. Ezért kérünk min­den honfitársunkat, hogy adományaikkal segitsék Moz­galmunk munkáját, keressenek személyes vagy levele­zési kapcsolatot a vezetőséggel és kapcsolódjanak be abba a nemzetmentő munkába, amelynek elvégzését a Mozgalom tagsága és vezetősége céljául megjelölte. Az Október 23 Mozgalom évi tagsági dija 50 dollár, ezen felül az alapitó tagsági dij ugyancsak 50 dollár. A Moz­galomnak adott adományokról a vezetőség elismer­vényt ad és az adomány összege az adóból levonható. MÉG NÉHÁNY PÉLDÁNYBAN KAPHATÓ DR. SULYOK DEZSŐ KÖNYVE: A MAGYAR TRAGÉDIA, I. RÉSZ 624 oldal, ára 5.oo dollár. Megrendelhető a következő cimen: DR. DEZSŐ SULYOK 182 HAMILTON STREET NEW BRUNSWICK, N. J. I960 augusztusában jelent meg elő­ször a FÁKLYALÁNG, mindezidáig néhány áldozatkész honfitársunk rend­szeres adományából. Tekintettel arra, hogy az “Október 23 Mozgalom” meg­alakulásával a FÁKLYALÁNG a Moz­galom hivatalos folyóirata lett a to­vábbiak során szeretnénk a lapot rendszeresen, nyomdai előállításban megjelentetni. A rendszeres megjelenés alapföltétele az anyagi fedezet biztosí­tása. Ezért arra kérjük Kedves Honfi­társainkat, hogy amennyiben lapunk megnyerte tetszését adományaival, vagy rendszeres előfizetésével támogassa a lap pénzalapját. A FÁKLYALÁNG je­len számától kezdve @ 35 centes árban kerül forgalomba, és igy nem áll mó­dunkban a továbbiak során a lap in­gyenes folyósítása, kivéve a Mozgalom tagjainak, akik rendszeres tagdíj fize­tésük esetén ingyen kapják. A FÁK­­LYALÁNG megrendelési dija 1 évre 4 dollár. Megrendelő Lap A FÁKLYALÁNG előfizetője kívánok lenni. Kérem a szerkesz­tő bizottságot a lapot □ 14 évre □ 1 évre címemre továbbí­tani szíveskedjenek. Név:....................................................................................... Cim:..................................................................................... A 14 évi, 1 évi, 2 vagy 4 dollárt money order-en, vagy csekken mellékelten küldöm az Október 23 Mozgalom címére.

Next

/
Thumbnails
Contents