Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-12-24 / 9-12. szám
F Á K L Y A LÁ N G 15 A MAGYAR SZABADSÁGHARCOS (NEMZETŐR) SZÖVETSÉG AMERIKAI ORSZÁGOS SZERVEZETÉNEK HÍREI Folyó év junius 29 és julius 1 között Bostonban (Mass.) megtartott IV. Amerikai (Országos) Szabadságharcos Kongresszus határozata értelmében a Szövetség Országos Vezetősége nagyarányú és sikeres emlékünnepélyt rendezett New Yorkban az 1956-os októberi magyar forradalom és szabadságharc hatodik évfordulóján. Sajnálatos módon az Északamerikai Magyar Diákszövetség nem fogadta el a közös ünnepély rendezésének azon becsületes feltételét, hogy a két szövetség az elmúlt év gyakorlatához hiven saját elnökeit kérje fel az emlékünnepély magyar és angol nyelvű szónokaiként. így került sor New Yorkban két ünnepély megrendezésére. A két ünnepély ténye komoly anyagi nehézségek elé állította a Szabadságharcos Szövetség országos vezetőségét, mert mint emigrációs éveink alatt mindig, most is az áldozatkész tagok és vezetőségi tagok kemény munkával megkeresett adományiból kellett fedezni az ünnepély közel ezer dolláros költségeit. A Diákszövetség rendezvényéhez csatlakoztak a kitartottak és az őket finanszírozó szervezetek és mint mindig, most is kiutalták a megalkuvás diját. Jutott belőle naponként többhasábos újsághirdetésre, a hirdetéseket kisérő alattomos és megtévesztő cikkekre, korlátlan rádióhirdetésre és önkreált emigrációs “közéleti személyek’’ megvesztegetésére. A magyar szabadságharcosokban mély ellenszenvet váltott ki az a minden emberi méltóságot nélkülöző magatartás, amelyet a fábiánbélák, magyarbizottságok és kapcsolt részeik a kettős ünnepéllyel kapcsolatosan tanúsítottak. A Magyar Szabadságharcos Szövetség Amerikai Országos Vezetősége ezúton ismét közzéteszi, hogy semmiféle közösséget nem vállal a magyar emigráció prostituáltjaival és kreált szervezeteivel, akik hőseink vérének árubabocsátásával csinálják a ma már mindenki által ismert öncélú és az összmagyarság érdekeihez méltatlan üzelmeiket. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség Országos Vezetősége ezúton is kinyilvánítja köszönetét a szövetség ünnepélyén megjelent több mint ezer honfitársunknak megértő támogatásukért, valamint azoknak a művészeknek akik fellépésükkel méltóvá tették emlékünnepélyünket hőseink emlékéhez és az októberi magyar gondolat méltóságához. Köszönetét mondunk azoknak a szervezeteknek és vezetőiknek, akik állásfoglalásukkal tüntettek igazságunk mellett és mindent elkövettek annak érdekében, hogy az önzetlenül tenni kész magyarság méltó emléket állíthasson a becsületes és tiszta hazaszeretetnek. Nagy sikert aratott az ünnepély díszlete, amelyet Kátay Mihály művész festett. Ezt a diszletet állította fel a Szbadságharcos Szövetség és az Október 23 Mozgalom az évforduló napján a Captive Nations épületének homlokzatán, szemben az Egyesült Nemzetek Szervezetének épületével. A két szervezet vezetősége négy órás októberi őrséget állt a diszlet előtt. A kubai krízis ügyében összehívott Biztonsági Tanács ülése erre az időpontra esett és igy több ezer ember és a UN delegációk is láthatták a tiszteletadást hőseinknek és érezniük kellett, hogy a becsületes szabadságharcosok hat év távlatából is rendületlenül tovább harcolnak népünk szabadságtörekvéseinek mielőbbi megvalósulásáért. Az este nyolc órától éjfélig tartó októberi őrség előtt New York és környékének szabadságharcosai tüntetést rendeztek a Szovjet UN delegáció uj épülete előtt. A megjelentek méltóságteljesen vonultak fel és a táblákról a sajtó és televízió kiküldött munkatársai népünk követeléseit olvashatták le. Az Október 23 Mozgalom előre elkészített sajtó közleményt adott át az újságíróknak, amelyben utalnia kellett a Mozgalom vezetőségének a szabadságharcosok és Fábián Béla közötti viszonyra. A szabadságharcosoknak közzé kellett tenniök, hogy Fábián Béla magatartását elitélik és vele semmiféle közösséget sem most sem korábban soha nem vállaltak. A szabadságharcosok részleteiben ismerik magyar-megosztó tevékenységét és nagyon jól tudják, hogy mit jelent neki és csak papíron lévő “szervezetének” a tüntetés. A szabadságharcosok soha nem tüntettek pénzért s aki ezt azért teszi, az meggyalázza a szabadságharc szent ügyét. * 1962 november 11.-én a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség országos szervezetének vezetősége az Október 23 Mozgalom központi vezetőségével együtt összevont értekezletet tartott Westfield, New Jerseyben. A beszámolók meghallgatása után az értekezlet résztvevői megvitatták mindkét szervezet munkatervét. A folyó ügyek keretén belül szervezési, gazdasági és kulturális kérdések kerültek megvitatásra. Az u.n. 3. Szabadságharcos Világkongreszus ügyében a Szövetség Amerikai (Országos) Vezetősége megerősítette a bostoni kongresszus határozatát. Idézet a bostoni kongresszus határozataiból: “A Kongresszus elhatározta, hogy mindaddig, amig a Magyar Szabadságharcos Szövetség önerejéből világkongresszust rendezni nem tud, az elmúlt világkongresszusok (Páris, Brüsszel) tapasztalatai alapján nem tartja megoldhatónak a 3. világkongresszus megrendezését. Az Amerikai Országos Szervezet a kongresszus rendezési jogát az Európában megrendezett két világkongresszus megrendezése után természetesen és jogszerűen önmagának tartja fenn.” “A bostoni kongresszus felhívással fordult az euró-MAGYAR KÖNYVEK Regények, Szótárak, Nyelvkönyvek, Szakkönyvek Nagy Választékban! Kották, ajándéktárgyak, hanglemezek olcsó beszerzési helye. Kérje INGYENES árjegyzékünket. HUNGARIAN BOOK AGENCY COSMOS BOOK & GIFT SERVICE 1592 SECOND AVE. NEW YORK 28, N. Y. (82-83. utcák között) Tel.: RE 4-4660 Ikka—Tuzex—Gyógyszerküldés Tulajdonos: Taliga Miklós tanár Egyedül nálunk kapható: NAGY-MAGYARORSZÁG SZÍNES TÉRKÉPE 36x26, ÁRA $1.00.