Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-12-24 / 9-12. szám
2 FÁKLYALÁNG Rövid külpolitikai összefoglaló Bár az utóbbi hetekben az érdeklődés középpontjában a kubai krízis állott, mégsem korlátozódott erre az egy kérdésre a világpolitikai tevékenység, mert a világ más ütközőpontjain is tovább bonyolódtak az események, de az atomháború lehetősége közvetlenül csak Kubánál fenyegette az emberiséget. Az Egyesült Államok a koreai háború befejezése óta folytatott, szinte már végzetessé váló “védekező” politikáját számolta föl a kubai helyzetben tanúsított magatartásával, amikor saját és ezen keresztül az egész amerikai kontinens országai érdekeinek védelmében elhatározta a Kubába telepített szovjet támaszpontok minden áron való fölszámolását. Illetékes helyről kiszivárgott hirek szerint Hruscsov levele, amelyben megígérte a Kubába telepített támadó jellegű s atomtöltetü távolsági rakéták és IL. 28 mintájú atombombázók visszavonását, csak hat órával előzte meg a Kuba ellen tervezett invázió megkezdésének időpontját. Az invázióra nem került sor, de a kérdés még nem nyert teljes megoldást, mert az Egyesült Államok kormánya ragaszkodik a mindmáig még nem teljesített azon föltételéhez, hogy nemzetközi ellenőrzéssel szerezhessen bizonyságot arról, hogy a Szovjetunió valóban felszámolta kubai támaszpontjait. Mindenesetre a kubai krízis kapcsán tanúsított határozott amerikai álláspont meg fogja teremni gyümölcseit. Ennek körvonalai már kibontakoztak a kubai krízis forrpontja, október 23.-a óta. Mikoján szovjet miniszterelnökhelyettesnek még három hét sem volt elegendő arra, hogy Castrót “jobb belátásra bírja”, de Amerikából való elutazása előtt már azt jelentette ki, hogy a Szovjetunió viszonozni fogja az Egyesült Államok jóakaratát (amelyről — mint mondta — Kennedy elnökkel folytatott megbeszélése során győződött meg). Nem kétséges, hogy a Szovjetunió csatát vesztett Kubában, amelynek kihatásai ma még beláthatatlanok, de mindenesetre elindult egy folyamat, amelyet az Egyesült Államok a kubai krízis alatt tanúsított hasonló magatartásával mindig befolyásolhat, figyelembe véve azt az el nem hanyagolható tényt, hogy a Szovjetunió komoly ideológiai és gazdasági válsággal küzd, amelyből kiút csak egy kínálkozik számára, ha föladja eddig folytatott az egész világ meghódítására irányuló politikáját és visszaadja szabadságát a rabságában tartott népeknek, közöttük a kétszer oly véresen leigázott magyar népnek. Ez nemcsak a rabnépek, de a Szovjetunió érdekeit is szolgálná, mert megteremtené számára azt a biztonságot, amelyet eddigi politikájának tovább folytatásával soha sem élvezhet. Egy háborús kalanddal pedig csak saját pusztulását idézné elő, különösen ha figyelembe vesszük a rakétaelháritó fegyverek legújabb amerikai sikereinek tényét. Marad tehát a becsületes xnegegyezés lehetősége; a jelenlegi status quo felszámolása, az igazság és a rabnépek önrendelkezési jogának maradéktalan visszaállítása. Hruscsov és Gromikó legutóbbi moszkvai beszédei mintha ez utóbbi felismerést látszanának igazolni, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy ez esetben is csupán taktikáról van szó, amely egyik napról a másikra megváltozhat. Ennek szem előtt tartcisával szükség van a jövőben is, talán még fokozottabb mértékben a Kuba esetében tanúsított amerikai magatartás fenntartására, KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS ÁLDÁSOS UJESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN MAGYARNAK A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség Amerikai (Országos) Szervezete, Az Október 23 Mozgalom és a FÁKLYALÁNG Szerkesztősége. amely kizárja a meglepetések lehetőségét. * Nagy port x>ert föl a SATURDAY EVENING POST amerikai magazin egy cikke, amelyből fény derült Stevenson, Amerika ENSz-beli követe magatartására a kubai krízis idején. Az illusztris folyóirat olvasói tudomására hozta, hogy Stevenson nagy követ a szovjet kubai támaszpontjainak felszámolásáért cserében azt ajánlotta a Nemzeti Biztonsági Tanács ülésén, hogy az Egyesült Államok számolja föl angliai, török és olaszországi támaszpontjait. Megdöbbentő javaslat ez, ha figyelembe vesszük, hogy Hruscsov kompenzációs javaslatában egyedül a törökországi bázisok felszámolását említette, de még azt is gyorsan eleljtette, amikor meggyőződött arról, hogy az Egyesült Államok ez esetben nem alkuszik és halálos komolyan ragaszkodik a kubai szovjet támaszpontok fölszámolásához. Múltjának ismeretében mi nem csodálkozunk Stevenson nagykövet magatartásán, mert ő csak önmagát adta, csupán az szomorít el, hogy a roosevelti nagy kiárusításnak ilyen figurái még mindig magas tisztet tölthetnek be és felelőtlenül veszélyeztethetik Amerika életbevágóan fontos érdekeit. Reméljük, hogy e megnyilvánulása egyben hattyúdala is volt Stevensonnak és a kétszeresen bukott elnökjelöltnek nem lesz módja többé ilyen kritikus helyzetekben játszani a tűzzel. * A káröröm legkisebb jele nélkül, de nagymértékű önigazolással szemlélhetjük Nehru indiai miniszterelnök vergődését a vörös kínai háló szorításában. Most, amikor komolyan bajban van e szent férfiú, aki a béke minden áron való megmentésére áldozza életét, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy fel ne hívnánk a figyelmet a “nagy semleges” tragédiájának okaira. A kaszttalanitott India eme jeles vezetője ítéleteiben kettős mértéket alkalmazott, attól függően, hogy mi a saját érdeke. Nem volt szeme meglátni az 1956-os októberi magyar forradalom és szabadságharc brutális eltiprását, fülei nem fogták föl a pesti utcán haldokló gyermekhősök halálhörgéseit, de lelkiismeretfurdalás nélkül rohanta le sokszoros túlerővel a portugál helyőrséget Goában, holott éppen úgy nem tarthatott rá igényt, mint bármely más hatalma a világnak. Soha nem volt bátorsága tiltakozni a kommunizmus embertelenségei ellen, de mindig talált elitélni valót “a nyugati imperialisták” megnyilvánulásaiban. A sors iróniája az, hogy most a nyugati hatalmaknál kilincsel fegyverért. A tibeti szabadságharcot nem segítette meg, de a szabadság elnyomására Gurka egységeket küldött Katangába. Vörös Kina a “nagy bálvány” most visszafizetett azokért a szolgálatokért, amelyekkel az E. N. Sz.-ben patronálta az egész világ leigázására készülő kommunista Kina ügyét. A leckéből tanulhat Nehru; csupán azt kell felismernie még, hogy a jövőben meg tudja különböztetni a barátot az ellenségtől és akkor megkímélheti az indiai népet hasonló kalandok elszenvedésétől. Hóka Mihály
