Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-08-20 / 6-8. szám
I 12 r WM REGÉNY IRTA: SZABÓ DEZSŐ FÁKLYALÁNG 4. Folytatás. (Az előző fejezetek tartalma: A történet Székelyföldön kezdődik, egy áprilisi napon. Szabó Pista (a regény főhőse) apja Szabó Áron harangozó meghal. Másnap eltemetik. A temetésre megérkezik Bodor Benedek, Szabó Áronná fiatalkori kedvese, aki a temetés után ottmarad Szabó Áronná házában. Szabó Áronnét letartóztatják azzal a váddal, hogy ellopta Séra Mihályné libáit. Az ártatlan asszony csendesen tűri a megaláztatást.) Már a harmadikat harangozták s Bodor Benedek és Pista megindultak a templomba. Tisztára mosdva s illendőséges vasárnapi gúnyában voltak mind a ketten. De szép ruhában s a csodálatos reggelben szomorúak voltak. A faluból mindenünnen jöttek öszsze az emberek. Holnap kezdődik az aratás. Az uj kenyér vidámsága ott ült a lelkeken. A leányok nagy csokor rózsát, rezedát és csodálkozó szemű margarétákat vittek az Isten anyjának. A sok virág bevitte a kis templomba a fal nélküli mezők végtelenségét. A rektor ur már ékes szép cakkenekbe cifrázta az Isten nagy dicsőségét. Úgy sirt, úgy panaszolt a hangja, mintha mondaná: — Én Istenem, én csak egy részeg rektor vagyok, sokszor az árokban fekszem, mint a disznó. De te teremtettél s én azért szeretlek, hát ne haragudj te se nagyon reám. — A falusiakból úgy dűlt az ének, mint a friss viz az Áron sziklájából. S amint az ének nagy szárnyaival verdeste a levegőt, lenn a fényes szemek gyökerénél a megelégült szivek boldogan kodácsolták, mint cirógatott tyukocskák: holnap aratunk, holnap jön az uj kenyér! Bodor Benedek beült egy padba. Pista pedig odahuzódott egy szegletbe, hol ékes kék palástban Mária tartotta kis fiát és mosolygott rá. A Pista gyermek szive vak tapogat ássál megérezte, hogy ez az édesanya nem lehet könyörtelen a másik édesanya iránt. Nagy forró kérésben nyúlt fel hozzá s amint az orgona zengett és a hívek szive énekbe csordult, úgy hallotta szivében, mintha a tiszta asszony odasugná: — Ne félj Pista. Mise után az öreg pap felment a szószékre s egyszerű jó szavakkal szántotta fel a földbeli emberek szivét. Mondta, hogy lehet inni, mert Isten azért teremti a drága szőlőt, de mértékkel és gyakori káromlások nélkül. Szeretni is lehet, mert Isten akarata, hogy az emberi nem sokasodjék s az elmúlás kietlenségében nagy vigasztalás a meleg csók, de nem szabad megfeledkezni a pap áldásáról. És ha már muszáj, hát botlani is lehet, mert a botlás benne születik az ember lábában, de azután jó megbánással kell tisztára mosni a szivet. És az emberek megfényesedett szemmel néztek egymásra, hogy ez az összevisszaságos élet voltaképen milyen egyszerű s a nagy bajok közt milyen könnyű az eligazodás. Istentisztelet után Pista, meg a Bodor Benedek a faluháza felé vették útjukat. Ott volt már hat napja elzárva a Szabó Áronné. A szomszéd kamarában egy csavargó volt zárva, aki nem tudta megmondani a nevét, sem azt, hogy honnan való. Úgy csavargóit a mezőkön, mint a légy a terített asztal körül. Pista odaszaladt az anyjához s úgy belecsimpaszkodott, mintha bele akarna szakadni, mint patak a folyóba. Szabó Áronné össze-visszacsókolta a fiát, azután kezet adott Bodor Benedeknek : — Eszik jól a disznó? — Eszik. Minden rendben van. Holnap a tisztelendő ur tagján aratunk. — A bíró ur azt mondta, hogy ha még három napig nem vallók, bevisznek Vásárhelyre. De hát mit vallják, mikor ártatlan vagyok, mint a szopós bárány! — Majd máskép lesz — ismételte sötéten Bodor Benedek. — Másnap még a lenső világban volt a nap, mikor Bodor Benedek odakurjantott Pistának: — Hé! te Pista, hé! Pista felugrott, megdörzsölte a szemeit, szétnézett. Azután kilökte két karját a hajnali levegőbe s nagyot kiáltott: — Aratás! aratás! Kiment a kútra, mert egy veder vizet, bemártotta fejét a vízbe. Azután úgy köpte szét a vizet, mint egy játékos macska. Nagy ugrásokkal a konyhába ment s durva, meleg vászonba dörzsölte magát. Akkor meztelen mellét kidomborította a levegőbe s megint kurjantott: — Aratás! aratás! Mert nyár volt, reggel volt, aratás volt és ö gyermek volt: szegény Pista nem tehetett róla, hogy mégis nagy, tágas boldogságot érzett magában. A nap már marta az ég alját s gyenge kékes zöldjét felvérezte. Bodor Benedekkel leültek a konyhában, szalonnát és kenyeret ettek. És milyen jó, mikor a jó szalonna bekopogtat az emberfiába: hipp, hopp, én csak disznó vagyok, de emberi izom, emberi munka, emberi jóság akarok lenni. Aztán ellátták az állatokat s megindultak a tisztelendő ur tagja felé. Mindenünnen jöttek össze az emberek. Mindenki vidám volt, tréfált vagy énekelt, mert mindenkiben benne volt az uj kenyér jósága. Még a fösvény Séra Mihály is gajdolt, pedig máskor a szavát is úgy spórolta, mint más emberfia a körmöd aranyakat. A Feketeügyről szállt fel a pára s a füzek nedvesek voltak. Nagy meghatottság volt a megtérített mezőn. Darkó Dávid szétnézett a háromszéki síkságon és nagy fennszóval mondta: ■—■ Mégis csak szép ország ez a Székelyország! — Hát aztán tudod-e, hogy lett Háromszék a székelyeké? — kérdezte Füstös Dani, aki amiért halottkém is volt, mókás ember volt s több szava volt, mint pelyhe a téli hónak. ■—- Hát mondd el magad, ha tudod — mondta Gyárfás Ignác. Füstös Daniból megindult a szó: — Volt az öregistennek egy szép nagy kondája, meg egy öreg kondása. Bölcs ember volt az öreg kondás, de már öreg volt, megkérte hát az idő anyját, hogy szokotáljon neki három legényt. Szokotált is az hármat, egy székelyt, egy szászt, meg egy oláhot. Őrzi a szász egy hétig a kondát, meg az oláh s a székely is őrzi egy-egy hétig. Akkor az Isten kondása kiválasztja a kondából a legszebb kövér kocát tizenkét malacával. Éktelen nagy disznó volt, mint a várhegyi kilátás, mert hát az Isten csekája volt. Mondja az öreg kondás: — Na, fiaim, most megadom a béreteket. Aki ebből a rusnya csekából elvesz valamit úgy, hogy azért az egész koca megmaradjon, azé lesz az egész cseka s mind a tizenkét malaca. Hát az első napon a szász ellop egy szál szőrt a koca farkából s elrejti a Hargita alá. Jön este az öreg kondás, ránéz a kocára, mondja a szásznak: — Hova tetted, fiam, egy farkaszörét ennek a tisztes kocának? Ez nem az egész disznó.
