Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-08-20 / 6-8. szám
10 FÁKLYALÁNG Azt hiszem a mai emigrációnk helyzetét jobban megértjük, ha a múlt emigráció felé fordulunk különösen a befogadó országok meg nem értését illetőleg. Bár a meg nem értést is sok tekintetben természetesnek kell vennünk, mert a helyzet azonos tünetekkel jár, amikor a kunok a tatárok elől menekülve kértek befogadást és találtak uj hazát a Tisza-partján. Őket is sokan nem értették meg. 1948 elején a börtönben került a kezembe egy angol hetilap, amelyből a következőket olvastam: Angliában abban az időben már tisztában voltak azzal, hogy azt a prim hegedűt, amelyet évszázadokon keresztül a nemzetközi zenekarban tartottak elejtették a kezükből. Az ő fölismerésük a politikai önzetlenség dicsőségére legyen mondva, beismerjük, — mondta a cikk, — hogy bizonyos körülmények következtében a világvezetésében eddig ki zárólagos szerepünket elveszítettük és az az Egyesült Államokba ment át. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy az elmúlt esztendők folyamán a világvezetésében olyan tapasztalatokra tettünk szert, amelyek odaát még nem állnak rendelkezésre. Egyet tehetünk a világ boldogabb jövője érdekében, hogy ezeket a tapasztalatainkat önzetlenül bocsássuk az Egyesült Államok politikájának rendelkezésére. Nem tudom, hogy ez a tapasztalatátadás milyen mértékben történt meg, ha egyáltalán megtörtént, — mert mindennek ellenére a világ vezetésében sorozatos hibák történnek és történni is fognak. Ezzel, mintegy adottsággal számolnunk kell. Azt hiszem kevesebb csalódás fog bennünket érni, hogyha ezen érzésem mindannyiunknál mély megfontolásra talál. ...Azt kérdezhetné valaki, hhogy ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy a világ politika zsákutcába került, miért nem vonjuk le a következményeket és miért nem fordulunk meg kifelé a zsákutcából. Sajnos későn érkeztem meg az előttem szóló beszédjére, de amikor a Nyugat-Európa-i lehetőségekről szólott, akkor már itt voltam, az előttem szóló előadó okfejtésével teljes mértékben egyetértek, mert én is úgy érzem, hogy az uj lehetőségeket nekünk Nyugateurópában kel! megkeresnünk, mert nagy a valószínűsége annak, hogy az első és a második világháború folyamán a megrendült Európa egy esetleges uj megindulás esetén eszmei megújhodásával magával fogja ragadni az Egyesült Államokat is. Európa gondolkozásban és felfogásban közel áll hozzánk. Minket ott Európa képviselőjének tekintenek és mindenkor számítanak is ránk... 1956-ban kétszázezer magyar került a nyugati világba. Úgy érzem Istennek ezzel a kétszázezer magyarral szándéka volt, hiszem, hogy a bibliai kovász szerepét szánta nekünk az Ur, hogy eljöjjünk ebbe a puha, tespedt nyugati világba, hogy személyes élményeinkkel igyekezzünk rávenni az itt élő embereket, kerüljenek el olyan szenvedéseket, olyan vargabetűket politikájukban, amelyeket a mi életünkben végig kellett szenvednünk, spórolják meg a vért, a könnyet, amelyeket nekünk ontanunk kellett s higyjék el végre nekünk, hogy mi csak segíteni akarunk rajtuk tanácsainkkal, mi csak kovászai akarunk lenni egy erőteljesebb életnek, mi ezt a szerepet a sorstól büszkén vállaljuk, ugye Testvéreim ? . . .” Dr. Sulyok Dezső beszédéből: — “Harmadszor felszólalni két kiváló beszéd után jó is és rossz is. Rossz azért, mert legalább olyan jól kell beszélni, mint az előttem szólóknak, de jó is, mert mind a két előttem szólótól kaptam jó gondolatot, amibe bele lehet kapcsolódni. Andreánszky Károlytól átveszem azt a tételt és aláírom, hogy súlyos hiba volt, az, hogy a magyar emgiráció 17 éven keresztül nagyítóval kereste, hogy mit lehetne még a magyarság szemére hányni ahelyett, hogy valami pozitív és eredményesebb tárgy után nézett volna. András Sándor beszédéből pedig átveszem azt a gondolatot, hogy a világpolitika zsákutcába van. A magyar emigrációban 1945 után nem látott mást a nyugati világ, mint kémszolgálatra beszervezhető nyersanyagot. Nagyon szeretném, hogy amit most elmondok eljutna a State Department illetékes osztályához. Nyugat nem láthatott hasznosan felhasználható emigrációt bennünk, mert már idejövetelünk előtt túl voltunk Teheránon és Jaltán és Roosevelt leirt minket és átadott a szovjetnek. Ez a megállapítás vonatkozik egész Középeurópa térségére. Ezért a volt elnököt nem szabad szidni, ő akkor meg volt győződve arról, hogy a szovjet forma a legjobb. Amit az ő politikájáról már megírtak, igazolják, hogy ő meg volt győződve arról, hogy a kapitalizmus befejezte pályafutását és a jövő életformája a bolsevizmus. Első tételében igaza volt, mert a kapitalizmus már befejezte pályafutását. D e n e m a bolsevizmus lesz az utód Még életében megadta a sors Rooseveltnek, hog meggyőződjék arról, hogy csalódott. Erre a bérli) incidens adta meg a választ, amikor a németek ki lön tárgyalásokat kezdtek az amerikaiakkal, ez Szt lin tudomására jutott, és Sztálin a legdurvább mc dón tiltakozott, hogy az ő háta mögött Nyugat tárgyalásokat folytatott a németekkel. Churchill minden ékes-szólását elővette, hogy meggyőzze a szovjetet arról, hogy ez nem igy van. De őket soha semmiről nem lehet meggyőzni. Rooseveltnek halála előtt szinte utolsó ténykedése volt, hogy táviratot kellett küldenie, Moszkvának, a berlini ügy elsimítása miatt. Akkor ő már tisztában volt azzal, hogy vakvágányra lépett és azzal is hogy hibás utón járta végig az életét...” — Dr. Sulyok beszédének további részében kategorizálta az emigrációban megjelenő embertípusokat, ki az emberkufár?... ki az emigráns politikus? . . . mert mondotta, “.. . ilyen is volt közöttünk, akik eljöttek, itt a Magyar Bizottmány, Bizottság tagjai lettek és akik felsőbb utasításra kellő díjazás mellett hirdetik, hogy mi szabadítja meg Magyarországot és hogy hogyan lehet a szovjetet kiszorítani...” — Beszédének ezen részében foglalkozott az “államférfi” fogalmával, kit lehet államférfinek tekinteni. “...Tulajdonsága kell legyen: meglássa a dolgok közötti összefüggéseket, amelyeket közönséges ember nem lát meg, meglegyen a lelki bátorsága ahhoz, hogy megmondja mindazt amit magában leszűrt, (véleményét) . . . . . . Építsünk együtt, mint a mai összejövetelünkön itt, mert András Sándor tábornok megjelenése uj szint hozott az emigrációba. De semmivel sem kevesebb a jelentősége annak sem, hogy Vasváry Zoltán és Andreánszky Károly itt megjelent, nyugodtan kimondhatom 1962 junius 30.-án a jég megtört. Sem canossát járni senkinek nem kell, sem canossajárást másoktól követelni nem kell, nem kell feladni egyéniségünket, nem kell behódolni mások
