Fáklyaláng, 1962. március-december (3. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-15 / 1-3. szám
2 FÁKLYALÁNG De rendelkezünk valamivel, amivel az otthoniak nem rendelkeznek. Ez a lehetőség és szabadság, hogy komoly munkával előkészíthessük országunk két legnagyobb problémájának megoldását. Ezek: országhatáraink uj rendezése és leendő belső életünk ideológiai felépítése. Emigrációnk élete Amerikában 1948-tól mostanáig hamis csillagzat alatt futott. Ez a hamis csillagzat a “felszabadítás” közeli megvalósulásának hamis hite volt. Természetes, hogy a felszabadulás lehetőségéről sohasem szabad lemondanunk, sőt még az sem helyes, hogy azt egyszerűen ad Graecas Kalendas toljuk ki gondolkodásunkban. A világpolitikában mindig jöhetnek váratlan fordulatok, de ma a közeli felszabadítás valószínűsége kisebb, mint valaha is volt. Nincsenek meg logikus történelmi előfeltételei. És amikor a címben “Korszerű Márciusit irtunk, akkor ennek a keserű ténynek nyílt beismerése volt a célunk. Le kell mondani egy ábránd keltetéséről, amely tunyává teszi a szellemet, hamis bálványok előtt áldoz és elvon minket kötelességünk teljesítésétől. 1948 óta radikálisan uj világkép alakult ki körülöttünk. Akkor adva volt két világhatalom, amelyek közül az egyik vitathatatlanul erősebb volt mint a másik. Az összes többiek úgyszólván nem számítottak. Úgy látszott, hogy a világ vezetéséért századunkban folyó küzdelem leegyszerűsödött e két hatalom párharcává. A mai helyzetkép egészen más. A két versengő hatalom megvan, de egyiknek sincs vitathatatlan főlénye. Amerika elvesztette akkori határozott túlsúlyát, amit sok minden tényező adott neki, amelyekkel a Szovjet akkor még nem rendelkezett. És azóta mellettük felemelkedett a hatalmak és erők eléggé nagy sokasága, amelyeknek egyikéről sem lehet egészen bizonyosan tudni, hogy a jövőben milyen irányt vesznek. A világ jövője merő kérdőjelektől terhes. Az u.n. “World Leadership”, amelynek ábrándja 1948-ban még élénken élt Amerikában, mára teljes irrealitássá változott és a legkisebb valószínűsége sincs meg annak, hogy abból belátható időn belül lehet valami. A világ életének fejlődése teljesen más irányt vett, mint ahogyan azt Amerikában 15 évvel ezelőtt kiszámították. Ami akkor valószínűségnek látszott, az mára csalódássá, sőt egyenesen lehetetlenséggé változott át. Fel kell tehát számolni azokat az emigrációs alakaulásokat, amelyek az u.n. felszabadítás jegyében születtek és annak égisze alatt végezték kezdettől fogva irreális manőverezéseiket. Irrealitásuk ma kézzel foghatóbb mint valaha. Ma már tudjuk, hogy egyelőre senki sem szabadit fel senkit, mert még abban sem biztos senki sem, hogy saját szabadságát meg tudja tartani. így ezek az üres tökhéjjá silányult - eredetileg is hazug - alakulások elveszik energiáinkat és az amúgy is délibáb kergetésre hajlamos magyar elmét és szivet fellengős ábrándokkal zavarják meg. Majd lesz-nem ugyan egy 1947-es felfogás szerint alakuló “felszabadítás” — hanem egy uj világhatalmi elrendeződés, amikor remélhetőleg módja nyílik az akkor épen tetterős magyar generációnak, hogy vissza szerezze az egész magyar etnikum együttes szabadságát. De ez távolról sem úgy fog lefolyni, ahogyan azt a “felszabadítás” jelszavából közel 13 év óta pénzt csináló emigráns torzalakulatok szeretnék magukkal és másokkal elhitetni. Ezért, ha ezek — akik kitűnő parazitái tudtak lenni több mint egy évtizeden át egy üres jelszónak — még mindig nem hajlandók magukat a megérdemelt lomtárba helyezni, akkor ignorálni kell őket és hátat kell nekik fordítani. Munkaközösségeket kell a helyükön felállítani, amelyek felveszik az élő kapcsolatokat a Dunavölgy többi elnyomott népeivel, amelyeket szintén Trianon fosztott meg szabadságuktól, mint a magyart. Azután meg kell keresni a valódi barátságra épülő kapcsolatokat a német néppel, mely ma Európának első számú kifosztottja és rabja. Ebben a kapcsolatban kell karöltve előkészíteni azt a változást, amely helyrehoz, amennyit még lehet, a rombolásból amit avatatlan kezek Európában 1919-től kezdve mindmáig végeztek. Európának olyan uj térképre van szüksége, mely az igazságon és nem a hazugságon alapszik és amelyet nem tudatlan emberek állapítanak meg, akiknek fogalmuk sincs e kontinens történelméről, gazdasági igényeiről és néprajzi viszonyairól. Ez az egyik teendő, amit a “Korszerű Március” ir elő számunkra. És a másik: a rendelkezésünkre álló igaz és nem meghamisított forrásmunkák alapján helyre kell állítani azt a valószínű képet, hogy hogyan alakította volna ki a magyarság a maga életét, ha 1956 sikerülhetett volna. Egészen bizonyos, hogy ezen a téren nem lesz lehetséges olyan müvet alkotni, amit majd az önrendelkezési jogát visszanyerő magyar nép teljes egészében és változatlanul el tud fogadni. De olyant igen, aminek majd komoly hasznát veheti, mert jelentős részeit magáévá tudja tenni és azt Útmutatásul használhatja ahhoz, hogy a vörös rémuralom után ne a szabadosság összevisszasága üljön diadalt az országban, hanem egy logikával, tárgyismerettel, hazaszeretettel és lelkiismeretes munkával megalkotott jó rend, amelyet tovább lehet fejleszteni és a jövő alapjává lehet tenni. Ez semmi esetre se idegen parancsnokság alatt álló “Research and Studies Center”-ekben készüljön, mások irányítása és cenzorsága mellett és ne bérmunka formájában valósuljon meg, hanem legyen a magyar géniusz szabad terméke. Ez az államalakitásban mindig nagyot alkotott, ha a maga utján tudott járni és mindig elfuserált mindent, ha munkáját idegenek irányították és ellenőrizték. Ez a “Korszerű Március” vázlata. Itt van a legfőbb ideje annak is, hogy ennek a kettős irányú nagy munkának az érdekében felejtsük el végre azokat az akadékoskodásokat, amelyeket eddig egymással szemben támasztottunk, belefurva fejünket egy olyan múlt felásásába, amelynek további piszkálgatása kizárólag ellenségeink érdekeit szolgálná. Hagyjuk ezt abba. Ma mindenki annyit ér, amenynyit a jövő kimunkálásáért tenni tud. Csak egy rendszabály van, ami ezzel látszólag — de csak látszólag—nem áll teljes összhangban. Volt kommunistákkal és kollaboránsokkal nem lehet közös ügyünk. Ez lehet kissé embertelen elv, de az elmúlt 13 év megtanított rá, hogy ha vétünk ellene, megint csak zsákutcába érkezünk. Sulyok Dezső
