Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-05-01 / 5--7. szám
23. Az asszonyok lassanként kiszivárogtak s az emberek is utánuk jöttek. Beszélgettek. Mikor a kenyérrel készen voltak, a nagy asztalból ravatalt állítottak fel a tiszta szobában, megmosták a holtat, felöltöztették, kiterítették. Feje felül két gyertyát tettek. Áronné Pistát a kertbe küldte, hogy szedje le a legszebb liliomokat Aztán levette az almáriumról a két vázát, amit lakodalmuk után a vásárhelyi vásáron vettek s azok azóta egyazon helyen állottak. Friss vizet töltött beléjük, szép csokorba rakosgatta a liliomokat s úgy állította Őket alvó gazdája fejéhez. Azután non.! ta:-Ne menjenek még haza ketek, olyan rossz volna ma magunkban lenni. A jó emberek maradtak. Bementpk a sütőházba. A levegőben már sűrűsödött az éjszaka vászna, Áronné nagy csomó rozsét hozott, bedobta a pestbe, meggyujtotta,Mindenki leült, ki hová tudott'. Ár.oirhé egy nagy Pldálszalonnát, hozott elé, a meszelő Anna hagymát tépett á ke'rtb'en, egy szép pufók kenyeret’ megszegtek. Pista is odajött és evett a nagyokkal.-Az id-én sokkal édeíebb a hagyma, a tavalyi mind pudvás volt - mondtaFüstös Dani.-Te- Mári, a te. urad még mindig oda van Barátoson? - kérdezte Bajkó András.-Oda az - felelte az asszony.. Balogh Zsiga huncutul kötekedett:-Mett aztán vigyázz, Mári, ott sok a fiatal menyecske, még ottfelejti a sófeor a szemet*-Plég- nagy. szeme van az uramnak, jut belőle nekem is. •Kacagtak-. Firt-os Istvánné mondta:-Te is úgy beszélsz, mint :az egyszeri asszony: nem bánom én, uram istenem, adjál mindenkinek száz kolbászt, ’de nekem is adj jó hosszút, akinek nincsen soha vége. Megint kacagtak. Lzücs Mózesné.jó dörzsölősen akisbiró tövébe ült. De a kisbiró elment-onnan és egy átalagra telepedett. Szűcs Mózesné egy éktelen nagy laposat sóhajtott.-Te e-lfuvod a tüzet, né! - kiáltott Mári»-Nehéz neki az özvegysége - piszkálta Bartalits Jóska.-Ne félj, ma jd..elárverezzük - mondta Dankó Gergely.. Közben ették a drága jó kenyeret a szalonnát, a hagymát és nagy nyugodtság telt a szivükbe* A tyúkólban már hallgattak az állatok, a tehén még harapta a sötét istálóban a szénát, de a disznó már álomban szuszogott. A macska három kolykével bejött a fényhez s rátelepeditek a Szabóné térdére. Áronné adott a szalonnából nekik' és- megcÍrogatta őket. Ő is evett, sokat, mohón, látszott ', az evés rendes mozdulatai megnyugvást hoznak neki. De azért a falatok közül fel-felsó'hajtott: - Szegény Áron, szegény jó uram.- A beszélgetés tovább folyt. Pista egy darabig ott ült, s táplálta a lobogó tüzet. Egyszerre csak felállott benne a gondolat: vajon'mit csinál most az édesapám? Nagy titkosan magához hivta Gyöngyöst. A kutya meleg fejét jobb kezével térdéhez szoritva ment át a sötét udvaröli1.'Á -konyha sötét volt, érzett a föld szaga és Pista átborzongott, Benyitott a tiszta szobába. Ékes liliomok s két égő gyertya között feküdt az apja. Nyitott szemeinek halvány kékjével feléje nézett. A falról egy nagy liliomos Mária nézte a halottat. ,1-Édes apám,édesapám! suttogta Pista. Az öreg nem felelt és meg sem mozdult. Pista- tudta, hogy ez igy lesz és nem félt. A kutya agészen hozzá dörzsolödött, reszketett és me g-m,e gnyalta a kezét, Pista nézte’ a holtat. Künn a sötét udvar mélyén a nyitott sütőházból kümlött a világosság, mint megtárt bánya aranya, az ülő alakok körvonalai látszottak, a hangok is idáig hajoltak, mint fáradt kalászok, de már kihullott belőlük az értelem magva. Az ég mélyén keringtek a messzi világok, A kert illata nagy hullámokban árasztotta el a kis szobát. Védtelenül, ezer születéssel,-tavasz volt. Pista/nézte a kis szobát,a nyugvó holtat és az ég. roppant világait és kérdezte magában:-Vájjon látja-e. édesapám a csillagokat? ' ' t í Folytatása következik.
